Ember Győző

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ember Győző
Született 1909. április 17.[1]
Stájerlakanina
Elhunyt 1993. december 1. (84 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar[2]
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései Kossuth-díj (1949)
Sírhelye Farkasréti temető (7/6-1-71)
A Magyar Országos Levéltár igazgatója
Hivatali idő
1949 1978
Előd Kossányi Béla
Utód Varga János
A Magyar Történelmi Társulat elnöke
Hivatali idő
1967 1975
Előd Molnár Erik
Utód Berend T. Iván
A Wikimédia Commons tartalmaz Ember Győző témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Ember Győző (Stájerlakanina, 1909. április 17.Budapest, 1993. december 1.) Kossuth-díjas magyar történész, levéltáros, az MTA levelező tagja 1945-től, rendes tagja 1961-től. 1967-től 1975-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Élete[szerkesztés]

Hír a Baumgarten-díj elnyeréséről, 1942
Sírja a Farkasréti temetőben

A Krassó–Szörény megyei Stájerlakaninán született 1909-ben. Apja Ember Gergely, anyja Molnár Lídia volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti Barcsay utcai Állami Gimnáziumban (ma Madách Imre Gimnázium) végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, ahol 1933-ban szerzett történelem–latin szakos tanári diplomát. Ugyanezen évben doktorált újkori magyar történelemből Szekfű Gyula tanítványaként. 1933–34-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként az osztrák főváros levéltáraiban végzett kutatásokat. 1934 augusztusától lett a Magyar Országos Levéltár munkatársa, itt egészen nyugdíjazásáig dolgozott. 1937. május 15-én Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött Kutassy Stefániával, Kutassy István és Keleti Ilona lányával.[3]

A levéltári ranglétra minden fokát megjárta: dolgozott gyakornokként, levéltári segédőrként, később allevéltárnok, majd levéltárnok lett. 1949. április 15-étől mint megbízott főigazgató tevékenykedett, és 29 éven keresztül, 1978-ban történt nyugdíjazásáig volt főigazgatója a Magyar Országos Levéltárnak. Igazgatósága idején valósult meg a levéltári anyag manapság is érvényes egységes rendszerének kialakítása, alapleltárak készítése, és az intézmény kb. 35 000 folyóméternyi iratállományának ún. középszintű rendezése. Elképzelhetetlen lenne a mai kutatói munka a vezetősége idején keletkezett rendezési, segédletkészítési munkák nélkül. Saját maga is tevékeny művelője volt a levéltártannak, a levéltári elméleti-tudományoknak, valamint forrásközléseknek. Különféle tisztségeket töltött be a magyar tudományos közéletben. 1942-ben egyetemi magántanár lett Szekfű Gyula mellett, majd 1946-tól az újkori magyar történelmi tanszéken oktatott.

1945-ben az MTA levelező tagjává választotta, 1961-től pedig rendes tagja volt az intézménynek. Az egyetemi levéltáros képzésben is részt vett. 1967 és 1976 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt, szerkesztette a Levéltári Közleményeket, és a Századok szerkesztőbizottságának is tagja volt. Mint történész, főként az újkori magyar közigazgatás történetével, illetve gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkozott. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Arcképei a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára weboldalán közölt életrajza,[4] valamint a MTA Könyvtár és Információs Központ gyűjteményében[5] láthatók.

Munkái[szerkesztés]

Díjak, elismerések[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]