Elohim

Az Elohim szó héber írással: אֱלֹהִים

Az Elohim vagy Élóhím (héberül: אֱלֹהִים, átírással: ʾĕlōhīm) a Héber Biblia egyik leggyakoribb istenmegjelölése. Formailag hímnemű többes számú főnév, de amikor Izrael Istenére vonatkozik, rendszerint egyes számú értelemben áll, és gyakran egyes számú igével, melléknévvel vagy névmással kapcsolódik össze. Legismertebb előfordulása a Biblia első mondata: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Móz 1,1), ahol az Elohim alanya az egyes számú bárá („teremtette”) igének.

A szó használata a héber Bibliában szélesebb körű, mint a magyar „Isten” szóé. Jelölheti Izrael Istenét, idegen népek istenségeit, a bálványkultusz tárgyait, bizonyos szöveghelyeken mennyei lényeket vagy az úgynevezett isteni tanács tagjait, egyes jogi szövegek hagyományos értelmezése szerint bírákat, továbbá kivételes esetben halott szellem megjelenését is (1Sám 28,13). A jelentés mindig a szövegösszefüggéstől, az igei egyeztetéstől, a névelőtől és a teológiai kontextustól függ.

Írásmód, átírás és alakváltozatok

Az Elohim héber alakja אֱלֹהִים. A szó elején álló alef miatt az átírásban gyakran szerepel a torokzárhangot jelölő ʾ jel: ʾĕlōhīm. Magyar szövegben elterjedt az Elohim és az Élóhím alak is. A szó rokon alakjai közé tartozik az El (אֵל), amely a sémi nyelvekben általánosan „isten”, „hatalmas” vagy „istenség” jelentésű elem, valamint az Eloah (אֱלוֹהַּ), amely a héber Bibliában jóval ritkább.

Az Eloah alak a héber Bibliában mintegy 57-szer fordul elő, ezek nagy része költői szövegekben, különösen Jób könyvében található. Az Elohim ezzel szemben több mint 2500 alkalommal szerepel, és a tetragrammaton után a héber Biblia egyik leggyakoribb istenmegjelölése.

A birtokos vagy összetett szerkezetekben a szó alakja változhat. Gyakori például az Elohé („-nak/-nek Istene”), mint az Elohé Jiszráél („Izrael Istene”) kifejezésben, illetve az Elohénu („a mi Istenünk”) alak. A héber Biblia számos teoforikus névben is őrzi az El elemet, például Dániel, Mihály, Gábriel és Izrael nevében.

Etimológia és nyelvtani forma

Az Elohim formailag a hímnemű többes számot jelölő -im végződést viseli. Hagyományosan az Eloah többes számaként magyarázzák, de az El, Eloah és Elohim alakok történeti viszonya a kutatásban nem teljesen egységesen értelmezett. A szó a sémi nyelvekben széles körben ismert ʾl / il istennévi vagy hatalomjelölő gyökcsaláddal rokon.

Az Elohim többes alakjának magyarázatára több elmélet született. A régebbi szakirodalomban gyakori volt a pluralis excellentiae vagy pluralis maiestatis magyarázat, amely szerint a többes alak nem számbeli többességet, hanem nagyságot, teljességet, fenséget vagy az isteni hatalom intenzitását fejezi ki. A New Catholic Encyclopedia megfogalmazása szerint Izrael Istenére alkalmazva az Elohim „plural of majesty”, vagyis olyan többes forma, amely az egy Istent jelöli, aki magában hordozza az istenség teljességét, és ezért rendszerint egyes számú igékkel és melléknevekkel áll. Más kutatók óvatosabban fogalmaznak, és inkább azt hangsúlyozzák, hogy a forma történeti eredete, valamint a többes alak egyes számú használatának kialakulása nyelvtörténeti és vallástörténeti kérdésként kezelendő.

Amikor az Elohim idegen istenekre vagy több istenségre vonatkozik, természetes többes számként is működhet, és többes számú igével vagy jelzővel kapcsolódhat. Amikor azonban Izrael Istenét jelöli, a nyelvtani szerkezet többnyire egyes számú. Ez a kettősség magyarázza, hogy ugyanazt a héber szót a fordítások hol „Isten”-ként, hol „istenek”-ként, hol más megfelelővel adják vissza.

Előfordulása és alapjelentése a héber Bibliában

Az Elohim a héber Bibliában leggyakrabban Izrael Istenére vonatkozik. Ebben a használatban nem személynév olyan értelemben, mint a JHVH, hanem általános istenmegjelölés vagy titulus, amely sok szövegben tulajdonnévszerűen működik. A két megjelölés együtt is gyakori: JHVH Elohim (יְהוָה אֱלֹהִים), amelyet a magyar fordítások rendszerint „ÚR Isten”, „az Úr Isten” vagy „az Örökkévaló Isten” alakban adnak vissza.

A héber Biblia az Elohim szót olyan kijelentésekben is használja, amelyek Izrael monoteista hitvallását fejezik ki. Ilyen például a S'má: „Halld, Izrael: az ÚR, a mi Istenünk, egy ÚR” (5Móz 6,4), illetve az 5Móz 4,35: „Az ÚR az Isten, nincs más rajta kívül.” A prófétai irodalomban, különösen Ézsaiásnál, az egyedüli Isten kizárólagossága erős hangsúlyt kap: „én vagyok az Isten, nincsen más” (Ézs 46,9).

Jelentéskörei

Izrael Istene

Az Elohim legfontosabb és leggyakoribb jelentése Izrael Istene, a világ teremtője és fenntartója. Az 1Móz 1 teremtéselbeszélésében következetesen ez a megjelölés szerepel, és az egyes számú igék arra utalnak, hogy a szövegben nem „istenek”, hanem az egy Isten cselekszik. A magyar bibliafordítások ilyenkor rendszerint „Isten”-nek fordítják.

A JHVH és Elohim névhasználat különbsége a modern bibliatudományban a forráskritika egyik klasszikus témája. A dokumentumhipotézisben az úgynevezett elohista forrás neve abból ered, hogy bizonyos elbeszélésekben az istenmegjelölésként gyakrabban szerepel az Elohim, míg más hagyományrétegek a JHVH nevet használják. A forráskritikai elméletek részletei vitatottak, de az Elohim és JHVH használatának eltérései továbbra is fontos irodalomtörténeti és szövegkritikai megfigyelések.

Idegen istenek és bálványistenségek

Az Elohim többes számban jelölhet idegen istenségeket is. A 2Móz 12,12-ben Isten azt mondja, hogy ítéletet tart „Egyiptom minden istene” fölött; a 2Móz 20,3 és az 5Móz 5,7 tiltja „más istenek” tiszteletét. A szó különálló istenségekre is alkalmazható, például Kemosra, a moábiták istenére (Bír 11,24), Astartéra, a szidóniak istennőjére (1Kir 11,5), vagy Baal-Zebubra, Ekron istenére (2Kir 1,2).

Ezek a szövegek nem minden esetben ugyanazon a teológiai szinten beszélnek az idegen istenekről. Egyes szakaszok a népek kultuszainak tárgyait említik, mások a bálványokat tehetetlennek vagy semminek mondják, megint mások démoni vagy ellenséges szellemi erőkkel hozzák kapcsolatba az idegen kultuszokat. A héber nyelvhasználat tehát képes „isteneknek” nevezni más népek tiszteleti tárgyait anélkül, hogy ezzel szükségképpen elismerné őket az egyetlen Istenhez hasonló ontológiai istenségeknek.

Mennyei lények és az isteni tanács

Több ószövetségi szöveg mennyei lényekről, „Isten fiairól” vagy mennyei tanácsról beszél. A Jób 1,6 és 2,1 a bené ha-Elohim („Isten fiai”) kifejezést használja; a Zsolt 29,1 a bené élim („istenfiak” vagy „hatalmasok fiai”) megszólítással él; a Zsolt 82 pedig Istent úgy mutatja be, mint aki az „istenek” vagy „bírák” körében ítélkezik. A modern vallástörténeti kutatás egy része ezeket a helyeket az ókori közel-keleti mennyei udvartartás vagy isteni tanács képzetével veti össze.

Ezek értelmezése vitatott. Egyes kutatók szerint az ilyen szövegek korábbi vallási képzeteket őriznek, amelyekben JHVH mennyei lények fölött uralkodik. Más értelmezések szerint a szövegek költői, udvari vagy jogi képeket használnak, amelyek nem önálló istenségek létének tanítását szolgálják, hanem Isten egyedülálló szuverenitását emelik ki a teremtett mennyei lények vagy a földi bírák fölött. A Második Templom korára a zsidó monoteizmus főárama az ilyen lényeket teremtett angyalokként, mennyei szolgákként vagy metaforikus alakokként értelmezte, nem JHVH-val azonos természetű istenségekként.

Különösen fontos példa a Zsolt 8,6 héber szövege, ahol az ember „kevés híján Elohimnál alacsonyabbnak” mondatik. A Septuaginta ezt a helyet az angeloi („angyalok”) szóval fordította, és a Zsidókhoz írt levél 2,7 ezt a görög alakot idézi. Ez arra utal, hogy a zsidó görög fordítói hagyomány egyes helyeken az elohim szót mennyei lényekre vagy angyalokra értette, de nem jelenti azt, hogy az „angyal” az Elohim általános jelentése lenne.

Bírák és jogi tekintélyek

Egyes szöveghelyeken az elohim emberi bírákra vagy jogi tekintélyekre vonatkozhat. A 2Móz 21,6 és 22,7–8 értelmezése a fordításokban eltér: egyes hagyományok „Isten elé” vagy „az Isten színe elé” fordítják, mások „a bírák elé” alakot adnak. A bírói értelmezés azon a gondolaton alapul, hogy az ítélkezés Isten tekintélyének képviseletében történik.

A Zsolt 82 a legfontosabb vitatott szöveg. A klasszikus zsidó kommentárirodalom jelentős része emberi bírákra alkalmazza: Rási szerint Isten a bírák gyülekezetében áll, hogy lássa, igazságosan ítélnek-e; Radak és több más középkori kommentátor is az igazságtalan bírák feddéseként olvassa a zsoltárt. A modern kutatásban ugyanakkor gyakori az isteni tanácsra vonatkozó értelmezés. A két olvasat közötti vita részben abból ered, hogy az elohim szó egyszerre használható Istenre, mennyei lényekre és képviseleti tekintélyt hordozó emberi személyekre.

Az Újszövetségben Jézus a Jn 10,34-ben idézi a Zsolt 82,6-ot („Én mondtam: istenek vagytok”). A szövegben az idézet érvelési szerepe vitatott, de a keresztény magyarázati hagyományban gyakran úgy értelmezik, hogy Jézus a vádlói következetlenségére mutat rá: ha az Írás bizonyos értelemben „isteneknek” nevezhetett olyanokat, akikhez Isten igéje szólt, mennyivel inkább nem jogos a káromlás vádja azzal szemben, akit az Atya megszentelt és elküldött a világba.

Halott szellem vagy rendkívüli alak

Az 1Sám 28,13-ban az endóri halottidéző asszony azt mondja Saulnak, hogy „elohim”-ot lát feljönni a földből. A szövegösszefüggés Sámuel megjelenésének elbeszélése, ezért a kifejezést itt nem „istenek” dogmatikai értelemben, hanem rendkívüli, félelmetes vagy túlvilági alak leírásaként szokás érteni. A fordítások ennek megfelelően eltérnek: némelyek „istenfélét”, „szellemet”, „fenséges alakot” vagy „természetfölötti lényt” adnak vissza.

Elohim és JHVH

A JHVH a héber Biblia sajátos istenneve, a tetragrammaton, míg az Elohim általánosabb istenmegjelölés. A kettő kapcsolata különösen fontos a bibliai teológiában: a szövegek egyszerre állítják, hogy JHVH Izrael Istene, és hogy ő az egyetemes teremtő Isten. A JHVH Elohim összetétel ezért nem két külön istenséget jelöl, hanem ugyanazon Isten kétféle megnevezésének összekapcsolása.

Az 1Móz 2–3-ban gyakori a JHVH Elohim alak, amelyet a magyar fordítások általában „az ÚR Isten”-ként fordítanak. A kifejezés értelmezhető úgy, hogy a JHVH név Izrael szövetségi Istenét jelöli, az Elohim pedig az isteni mivoltot és teremtői hatalmat hangsúlyozza. Hasonló összetételek más bibliai könyvekben is előfordulnak, például „JHVH, a ti Istenetek” vagy „JHVH, Izrael Istene”.

Fordításai

A közhasználatú magyar bibliafordítások az Elohim szót általában nem hagyják átíratlanul, hanem a szövegösszefüggéstől függően fordítják. Izrael Istenére vonatkozva rendszerint „Isten”, idegen istenségekre „istenek”, jogi szövegekben esetenként „bírák”, rendkívüli lényeknél pedig körülíró megoldások szerepelhetnek.

A Septuaginta az Elohim leggyakoribb megfelelőjeként a görög θεός (theosz, „Isten/isten”) szót használja. Többes jelentésben a görög θεοί (theoi, „istenek”) szerepelhet. Egyes helyeken azonban a Septuaginta értelmező fordítást alkalmaz: a Zsolt 8,6-ban például a héber elohim helyén az angyalok jelentésű angeloi áll, amelyet a Zsidókhoz írt levél is átvesz. A Vulgata latinul többnyire Deus vagy dii alakokkal fordítja a szövegösszefüggésnek megfelelően.

A magyar fordítások között különbség van abban, hogy a vitatott helyeket miként adják vissza. A Zsolt 82 és a 2Móz 21–22 esetében egyes fordítások a „bírák” értelmezést, mások az „istenek” vagy „Isten” alakot választják. Ezek a különbségek nem pusztán nyelvi, hanem értelmezéstörténeti döntéseket is tükröznek.

Zsidó értelmezések

A zsidó hagyomány az Elohim szót a szövegösszefüggés alapján értelmezi. Amikor Izrael Istenére vonatkozik, szent névként vagy istenmegjelölésként kezelik; amikor idegen istenekre, bírákra vagy más lényekre vonatkozik, a jelentést a kontextus határozza meg. A maszoréta és rabbinikus hagyományban fontos különbség van a szent és profán istenmegjelölések között.

A Zsolt 82 magyarázata különösen jelentős. A rabbinikus és középkori kommentárok jelentős része a zsoltárt az igazságtalan bírák elleni feddésként olvassa. Rási szerint Isten jelen van a bírák gyülekezetében és megítéli ítélkezésüket; Radak hasonlóan az emberi bírákra vonatkoztatja a szöveget. Ibn Ezra egyes magyarázatai az angyalokra, mások a bírákra vonatkozó olvasatot is ismerik. Malbim a zsoltárt erkölcsi-jogi figyelmeztetésként értelmezi a részrehajló ítélkezés ellen.

Ez az értelmezéstörténet fontos, mert megmutatja, hogy a „bírák” olvasat nem modern keresztény apologetikai megoldás, hanem régi zsidó magyarázati hagyomány része. Ugyanakkor a modern kutatás isteni tanácsra vonatkozó olvasata szintén jelentős, ezért az enciklopédikus bemutatásban a két hagyományt elkülönítve érdemes tárgyalni.

Keresztény értelmezések

A keresztény bibliafordítások az Elohim szót többnyire a Septuaginta és a Vulgata fordítástörténeti hagyományát követve adják vissza: Izrael Istenére vonatkozva „Isten”, többes kontextusban „istenek”, vitatott helyeken pedig a fordítói értelmezésnek megfelelő alak szerepel. A keresztény teológiában az Elohim többes formáját olykor kapcsolatba hozták a Szentháromság tanával, különösen tipológiai vagy spirituális értelmezésekben. A főáramú katolikus, ortodox és protestáns bibliatudomány azonban általában nem tekinti az Elohim többes alakját önálló bizonyítéknak a Szentháromságra. A trinitárius dogma nem egyetlen héber többes alakra, hanem a teljes bibliai kinyilatkoztatásra, különösen az újszövetségi krisztológiára és pneumatológiára épül.

Ugyanígy az Elohim többes alakja önmagában nem bizonyítja azt sem, hogy a héber Biblia minden rétege azonos módon politeista lenne. A szövegekben valóban vannak olyan kifejezések, amelyek az ókori közel-keleti vallási nyelvhez kapcsolhatók, de a héber Biblia végső teológiai kerete JHVH egyedülálló istenségét, teremtői hatalmát és kizárólagos imádatát hangsúlyozza. A keresztény monoteista értelmezés ezt a zsidó monoteista örökséget kapcsolja össze azzal az újszövetségi állítással, hogy Jézus Krisztus és a Szentlélek az egy Isten kinyilatkoztatásában nyeri el sajátos teológiai helyét.

Elohim és a monoteizmus kérdése

Az Elohim szó körül gyakori vita, hogy használata politeizmust, henoteizmust, monolátriát vagy monoteizmust tükröz-e. A válasz nem adható meg egyetlen szóalakból. A héber Biblia különböző könyvei és rétegei eltérő történeti helyzetekben születtek, és a szó többféle jelentésben szerepel. A vallástörténeti kutatás sokszor rámutat arra, hogy Izrael vallása az ókori közel-keleti környezetben alakult ki, ahol a mennyei tanács, az isteni fiak és a népek istenségeinek nyelve ismert volt.

A bibliai teológia egészében ugyanakkor egy erős monoteista irány figyelhető meg. Az 5Móz 4,35, 5Móz 6,4, Ézs 43–46 és más szövegek JHVH kizárólagosságát hangsúlyozzák. E szövegek szerint Izrael Istene nem csupán egy nemzeti istenség a többiek között, hanem a teremtő és egyetlen Isten. Az elohim szó tágabb használata ezért nem azonos azzal az állítással, hogy a Biblia több, egymással azonos természetű istenséget tanítana.

A modern tudományos leírásokban a „monoteizmus”, „monolátria” és „henoteizmus” fogalmai segédfogalmak. Alkalmasak lehetnek történeti folyamatok leírására, de könnyen anakronisztikussá válnak, ha az ókori héber szövegek saját nyelvhasználatát közvetlenül modern filozófiai kategóriákba kényszerítik. Az Elohim szó enciklopédikus tárgyalásában ezért különbséget kell tenni a szó nyelvtani alakja, szöveghelyi jelentése, vallástörténeti háttere és későbbi zsidó, keresztény vagy felekezeti értelmezése között.

Modern felekezeti használat

Az Elohim egyes modern vallási mozgalmakban sajátos jelentést kapott. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tanításában az Elohim gyakran az Atyaisten neveként vagy név-címeként szerepel, míg a Jehovah megjelölést Jézus Krisztus preegzisztens nevére alkalmazzák. Ez eltér mind a zsidó, mind a főáramú keresztény bibliaértelmezéstől, amelyben az Elohim nem kizárólagos személynév, hanem a szövegösszefüggéstől függő istenmegjelölés.

Antitrinitárius vitákban, így Jehova Tanúi és más csoportok érvelésében, gyakran előkerül az a tény, hogy a héber elohim többféle lényre is alkalmazható. Ebből azonban nem következik automatikusan, hogy a bibliai szerzők egy köztes, teremtett, de mégis „isteni természetű” lénykategóriát tanítanának. A zsidó és keresztény monoteista értelmezések rendszerint különbséget tesznek az egyetlen Istenre vonatkozó használat, az idegen istenségekre vagy bálványokra vonatkozó nyelvhasználat, a mennyei lényekre vonatkozó költői kifejezések, valamint a bírákra vagy képviselőkre alkalmazott funkcionális nyelv között.

Népszerű félreértések

Az Elohim többes alakja önmagában nem bizonyítja a Szentháromság tanát. Bár keresztény szerzők olykor tipológiai vagy teológiai értelemben kapcsolatba hozták a többes alakot a háromságtannal, a héber nyelvtani forma önmagában nem hordoz ilyen dogmatikai bizonyítékot.

Az Elohim többes alakja önmagában nem bizonyítja azt sem, hogy Izrael vallása egyszerűen politeista lett volna. A szó használata összetett: ugyanaz a forma jelölheti az egy Istent egyes számú szerkezetben, más isteneket többes számban, mennyei lényeket költői vagy látomásos szövegben, illetve bírákat jogi vagy hagyományos értelmezés szerint.

Az Elohim nem azonos a JHVH névvel. A JHVH sajátos istennév, míg az Elohim általánosabb istenmegjelölés, amely többféle kontextusban szerepel. A kettő összekapcsolása, például a JHVH Elohim alak, nem két istenséget jelöl, hanem ugyanazon Isten név- és titulusbeli megnevezését egyesíti.

Források

• R. T. A. Murphy: „Elohim”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Detroit: Gale, 2003.
• David Noel Freedman, Allen C. Myers szerk.: Eerdmans Dictionary of the Bible, Grand Rapids: Eerdmans, 2000.
• Karel van der Toorn, Bob Becking, Pieter W. van der Horst szerk.: Dictionary of Deities and Demons in the Bible, 2. kiadás, Leiden–Boston–Köln: Brill, 1999.
• Ludwig Koehler, Walter Baumgartner: The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, Leiden: Brill, 1994–2000.
• Wilhelm Gesenius, Emil Kautzsch, A. E. Cowley: Gesenius' Hebrew Grammar, Oxford: Clarendon Press, 1910.
• Mark S. Smith: The Origins of Biblical Monotheism: Israel's Polytheistic Background and the Ugaritic Texts, Oxford: Oxford University Press, 2001.
• Michael S. Heiser: The Divine Council in Late Canonical and Non-Canonical Second Temple Jewish Literature, PhD-disszertáció, University of Wisconsin–Madison, 2004.
• Richard Bauckham: Jesus and the God of Israel, Grand Rapids: Eerdmans, 2008.

Kapcsolódó szócikkek

• Elohista forrás
• Jahve
• JHVH
• Él (isten)
• Szentháromság
• Henoteizmus
• Monolátria