Csáldiráni csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csaldiráni csata
Sekumname1525 Chaldiran battle.jpg
Konfliktus Perzsa–török háború (1512–14)
Időpont 1514. augusztus 23.
Helyszín Çaldiran vidéke, Kurdisztán, a törökiráni határ mellett
Eredmény Oszmán-török győzelem
Szemben álló felek
Zulfikar flag.svg Oszmán Birodalom Flag of Persia (1502-1524).svg Szafavida Birodalom
Parancsnokok
Flag of the Kayihan Khanate (c. 1326).svg I. Szelim
Fictitious Ottoman flag 2.svg Herszekli Ahmed nagyvezír
Flag of Libya.svg I. Iszmáíl sah
Szemben álló erők
Kb. 60 000 fő Kb. 50-80 000 fő
Veszteségek
Kb. 2000 fő Kb. 5000 fő
Térkép
Csaldiráni csata (Irán)
Csaldiráni csata
Csaldiráni csata
Pozíció Irán térképén
é. sz. 39° 05′ 20″, k. h. 44° 19′ 37″Koordináták: é. sz. 39° 05′ 20″, k. h. 44° 19′ 37″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Csaldiráni csata témájú médiaállományokat.

A csáldiráni csata vagy csaldorani, çaldirani ütközet (török nyelven Çaldiran Savaşi) 1514. augusztus 23-án zajlott le az Oszmán Birodalom és a perzsa Szafavida Birodalom serege között. A csatában I. Szelim oszmán szultán jobb fegyverekkel és tüzérséggel ellátott serege nagy győzelmet aratott I. Iszmáíl perzsa sah felett. Perzsia ellenben nem szenvedett döntő vereséget, de nem háborgatta az Oszmán Birodalmat egy ideig, amely Európában folytatta tovább terjeszkedését.

Előzmények[szerkesztés]

A perzsa területeket a 1415. században a mongol eredetű timuridák uralták akik 1402-ben súlyos vereséget mértek az oszmán-törökökre a mai török főváros mellett.
A perzsák ezután is véres harcokat folytattak a törökökkel. Közben kapcsolatokat tartottak fenn a törökkel szembenálló európai hatalmakkal, így Magyarországgal is. I. (Luxemburgi) Zsigmond követei is többször megjelentek ezekben az udvarokban.

Uza Haszán a 15. század második felében erős államot hozott létre Perzsiában, s továbbra is tárgyalt a török-elleni szövetségekről a magyar királlyal, a pápával, a johannita lovagrenddel, vagy Velencével.

I. Iszmáíl jelentősen megerősített az országát, ő alapította a Szafavida-dinasztiát. A 15. század végén és a 16. század elején a törökök ismét Ázsiában terjeszkedtek. Az európai államok elsősorban Perzsiától várták a török hatalom megdöntését.
Iszmáíl sikeres harcokat folytatott jól felszerelt seregével a törökök ellen 1501 után, s jó néhány döntő csatát kieszközölt. Sikerei 1507-ben II. Gyula pápa is felfigyelt és sürgette a portugál királynak, a magyar, ill. velencei uralkodónak a mihamarabbi szövetségre lépést.
Iszmáíl 1510-ben megszerezte Transzoxoniát és Korasszánt, s legyőzte az üzbégeket is.

I. Szelim 1512-ben újította fel a háborút, előtte csak a közte és Perzsia közötti peremállamokat hódította meg, mint atyja, II. Bajazid hadvezére. A döntő csatára a két ország határán került sor.

A szembenálló erők[szerkesztés]

A perzsa és a török sereg felépítése több dologban hasonlított egymásra. A perzsáknak ugyanúgy voltak képzett és kevésbé képzett egységei. A sah sereg kb. 50 és 80 ezer fő között állt, míg Szelim és nagyvezíre a bosnyák Herszekli Ahmed nagyvezír 60 ezer katonával sorakozott fel, amelynek kevesebb mint a fele lehetett képzett janicsár gyalogos és szpáhi lovas, ehhez kapcsolódtak az irreguláris aszabok, akindzsik és hűbéresek katonái. A török seregnek voltak ún. gureba lovassági egységei, melyek arabokból és perzsákból tevődtek össze.
Azonban a két sereg között hatalmas különbség volt a fegyverarzenál terén. A janicsárság muskétákat használt és jó gyalogsági alakzatokat volt képes felvenni, azonkívül jól szervezett tüzérségük volt. Mindent összevetve a perzsa sereg reguláris erői elmaradtak a törökökéhez képest és kevesebb tűzfegyverük volt, ágyúkkal nem rendelkeztek. Főleg könnyűlovasságból tevődött össze és leginkább síita vallási fanatikusokból szervezték, akiket a szunnita törökök elleni harc vágya fűtött.

A csata[szerkesztés]

A csata során a perzsa sereget rendkívül erős puska- és ágyútűz érte a janicsárok és a török ütegek részéről, ami miatt a perzsa hadsorok felbomlottak. A tűztámogatás után a török lovasság heves támadásokat intézett és ezzel megfutamították a perzsa sereget.
A veszteségek azonban elenyészőek voltak, a török szultán 2000, míg a sah 5000 embert vesztett el.

Következmények[szerkesztés]

Bár a sah vereséget szenvedett, de nem járt komoly következményekkel mindez, annak ellenére, hogy a törökök elfoglalták Tebrizt és egész Azerbajdzsánt. Elsősorban azért, mert Szelimnek nem volt célja a perzsa hatalom teljes felszámolása, sokkal inkább érdekelték a balkáni, magyarországi és földközi-tengeri háborúk.
X. Leó pápa mikor tudomást szerzett a csaldiráni vereségről, keserűen állapította meg, hogy mindez az európai államok tétovaságának is köszönhető, többek között Velencéének is, ugyanis Haszán annak idején kérte az itáliai flotta bevonulását Gallipoliba, míg ő keletről támadott volna.

A csaldiráni ütközetet viszont egyes európai jelentések nagyon eltorzították a csaldiráni csatát és perzsa győzelemről beszéltek, valamint Szelim állítólagos haláláról Trapezuntban, a sah keresztény hitvallásáról és a törökországi városok pusztulásáról.
Mindez persze hazugság volt és a török hadigépezet rövidesen elindult európai hódító útra, alig két évtized alatt látványos és jelentős sikereket érve el. Ezen harcok érdemese I. Szulejmán volt, aki újabb háborúkban verte meg a perzsákat.

Az új sah I. Tahmászp elzárkózott a török elleni háborúktól, noha többszöri felszólítást kapott. A sah lényegében békés természetű volt, bár elődje a csaldiráni vereség után néhány szomszédját igázta, kárpótolva magát néhány elvesztett területért.
Bár 1516-ban Szelim ismét hadat akart üzenni a perzsáknak, de gazdasági gondjai miatt a mamelukok egyiptomi birodalmát hódította meg.

További információk[szerkesztés]

  • Battle of Chaldiran
  • Mohács, Tanulmányok a Mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából, Szerk. Rúzsás Lajos és Szakály Ferenc › Tardy Lajos: Mohács és a perzsa hadbalépés elmaradása