Buchinger Manó

Buchinger Manó
Buchinger Manó 1917-ben (Vajda M. Pál felvétele)
Született	1875. május 15. Nyitra
Elhunyt	1953. augusztus 18. (78 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Ladányi Szeréna (1910–1940)
Foglalkozása	író, publicista, könyvkötő, könyvtáros, politikus
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1931–1939)
Sírhelye	Farkasréti temető (30/1-1-2)
A Wikimédia Commons tartalmaz Buchinger Manó témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Buchinger Manó (Nyitra, 1875. május 15. – Budapest, 1953. augusztus 18.) író, publicista, könyvkötőmunkás, szakszervezeti vezető, szociáldemokrata politikus, országgyűlési képviselő.

A fiatal szociáldemokrata

Apja Buchinger Jakab, fiatalon elhunyt édesanyja Brach Jozefina. Tizenhárom éves korától családjával a fővárosban élt, ahol könyvkötőnek tanult.

Belépett a könyvkötők szakegyletébe, ahol könyvtárosként dolgozott, majd egy konkurens (baloldali) egylet alapítója és vezetője volt. A két szervezet egyesülése után a szakegylet elnöke lett. 1899–1905 között az Általános Munkás Betegsegélyező Pénztár tisztviselője volt. 1899-ben, az első országos szakszervezeti kongresszuson a Szakszervezeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjává választották.

1894-től haláláig volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja. 1904-ben az országos vezetőség tagja lett, 1905. november 15-étől ideiglenesen, majd 1907–1919 között véglegesen a párt központi titkára volt. 1908-ban ő dolgozta ki a párt szervezeti szabályzatát. Részt vett a szociáldemokrata tömegmozgalmakban, így az általános választójogért folytatott küzdelemben is (1905. szeptember 15. "vörös péntek", 1912. május 23. "vérvörös csütörtök").

Írásaiban szívesen idézte a német Ferdinand Lassalle-t, aki szerint "süketnek és vaknak kell lenni minden iránt, ami nem függ össze az általános választójoggal". E nézetei miatt a kommunisták reformizmussal, opportunizmussal vádolták. Tény, hogy Buchinger soha nem volt híve a proletárdiktatúrának, hanem a polgári demokrácia és jogkiterjesztés harcosa volt.

1905-től a Népszava munkatársa lett. 1908–1919 között a lap német nyelvű változatának, a Volksstimmének felelős szerkesztője és rendszeres szerzője volt. Szintén rendszeresen publikált a Garami Ernő és Kunfi Zsigmond nevéhez fűződő Szocializmus című elméleti folyóiratban, valamint a leghíresebb osztrák és német szocialista lapokban is (ú.m. Der Kampf, Die Neue Zeit, Arbeiter-Zeitung). Éles, kritikai hangú cikkei miatt élete során sokszor összetűzésbe került a hatóságokkal.

1907-ben nyolc hónapig a váci államfogházban raboskodott, "nyomtatvány útján elkövetett izgatás" vétsége miatt. A rá oly jellemző iróniával egyik önéletrajzában így ír erről: "hálával tartozom ezért a régi rendszernek, ugyanis a fogházban az ember amellett, hogy végre kipihenheti magát, a tudását is bővíteni tudja".

Buchinger a feleségével, Ladányi Szerénával

Kiváló német és szlovák nyelvtudásának köszönhetően, mint az MSZDP küldötte, már a század elejétől részt vett a szociáldemokrata testvérpártok kongresszusain, valamint a nemzetközi szocialista mozgalom értekezletein. 1908-tól a Nemzetközi Szocialista Iroda állandó levelezője volt. 1910-ben Koppenhágában és 1912-ben Bázelben részt vett a II. Internacionálé háború és béke kérdéseivel foglalkozó kongresszusain.

1910 novemberében kötött házasságot Ladányi Szerénával (1884–1940), a magyarországi nőmunkásmozgalom egyik megszervezőjével. Gyermekük nem született.

Bár később a szociáldemokrata vezetőket, így őt is sokan (elsősorban a kommunista történetírás és propaganda) vádolták szociálsovinizmussal, a háborús "imperialista" érdekek támogatásával, Buchinger az első világháború idején végig a békéért küzdött. 1917. május 29–30-án a magyar delegáció tagjaként, egyebek mellett Garami Ernő, Weltner Jakab és Kunfi Zsigmond társaságában vett részt a stockholmi nemzetközi szocialista békekonferencián, ahol – mint később is, oly sokszor – amellett érvelt, hogy Magyarország népe nem bűnös, nem háborúpárti, így óvakodni kellene az olyan békekötéstől, amely nem a régi magyar politikai elitet, hanem a magyar népet és a magyar munkásságot fogja sújtani.

A forradalmak

1918 tavaszától háttérbe szorult az MSZDP vezetésében. Az őszirózsás forradalom nagy híve és – a Nemzeti Tanács tagjaként –, egyik szereplője volt. Miniszteri megbízatást nem kapott, viszont diplomáciai feladatai voltak. Igyekezett a cseh és szlovák szociáldemokratákat lebeszélni a Csehszlovák Nemzeti Tanács radikális álláspontjának támogatásáról. Az 1919. februári berni nemzetközi szociáldemokrata kongresszus meghívott előadójaként az annexió és hadisarc nélküli békekötés mellett, a tiszta magyar területek elcsatolása ellen érvelt, egyben csatlakozott Eduard Bernstein és Karl Kautsky javaslatához, és elítélte az oroszországi proletárdiktatúrát.

1919. március 20-án azt javasolta, hogy a kormány maradjon a helyén, vegye tudomásul a Vix-jegyzéket és tárgyalásos úton igyekezzen minél kedvezőbb békefeltételeket elérni. Amikor másnap az MSZDP vezetősége úgy határozott, hogy hatalomba segíti a kommunista pártot, Garami Ernő, Peidl Gyula és Propper Sándor társaságában a döntés ellen szavazott (Garami a kommunistákkal történt egyesülésről az asztalra csapva csak annyit mondott: "Most temettük el a magyar szociáldemokrata pártot!").

A Tanácsköztársaság kikiáltásakor minden funkciójáról lemondott. Előbb az Általános Fogyasztási Szövetkezet alkalmazottja lett, majd júliusban Bécsbe emigrált.

1919 augusztusában, a proletárdiktatúra bukása után hazatért. Elhatárolódott a bolsevizmustól, egyben élesen elítélte a Friedrich István-féle hatalomátvételt és a kezdődő fehérterrort is. Garami Ernővel és Peidl Gyulával együtt azt az álláspontot képviselte, hogy a polgári demokratikus pártokkal együttműködve vissza kellene térni az 1918. októberi elvekhez.

Az emigrációs évek

1920 februárjában – várható politikai perbe fogását elkerülendő – visszatért Bécsbe, s az évtized végéig emigrációban élt. Az emigrációban a Garami Ernő vezette "mérsékeltek" csoportjához csatlakozott, elítélte az itthon maradt, illetve később hazatért szocdem vezetők (Peyer Károly és társai) békülékeny politikáját, de nem működött együtt a Kunfi-féle centristákkal és a kommunistákhoz csatlakozott (illegális) balszárnnyal sem.

1921–1923 között állandó szerzője volt a Garami és Lovászy Márton által alapított, báró Hatvany Lajos támogatásával megjelenő Jövő című lapnak, melyben kritikus hangvételű cikkeket jelentetett meg a Horthy Miklós és gróf Bethlen István neve által fémjelzett kormányzatról. Cikkei nyomán bűnvádi eljárás indult ellene, az 1921: 3. tc. 7. §-ába ütköző, a "magyar állam és magyar nemzet megbecsülését csorbító" vétség miatt.

1922-től ismét rendszeresen részt vett a nemzetközi szociáldemokrata értekezleteken, az 1923-ban létrejött Szocialista Munkás Internacionáléban az MSZDP állandó képviselője volt. 1925-től a Népszava bécsi tudósítója lett, s egyben ismét rendszeres szerzője a Szocializmus című folyóiratnak.

1929-ben, miután a brit Munkáspárt választási győzelmének köszönhetően újabb enyhülés következett be a kormány szociáldemokratákkal kapcsolatos politikájában, felmerült Garami és Buchinger hazatérésének kérdése. A kormány azt kérte a szociáldemokratáktól, hogy nemzetközi kapcsolataik felhasználásával támogassák a magyar külpolitikát, cserébe vállalta, hogy nagyobb teret biztosít a párt szervezkedésének.

Buchingerék hazatérésének előfeltétele az volt, hogy az ellenük folyó bűnvádi eljárásokat töröljék, amire Zsitvay Tibor igazságügyminiszter 1929. szeptember 26-án tett javaslatot. Indokolásul előadta, hogy nevezettek (valamint a szintén érintett, de 1924-től itthon élő Weltner Jakab) igen népszerű, nagy tudású és széles látókörű politikusok, akikkel a megbékélés a magyar külpolitika és belbiztonsági érdekek hasznára lenne. 1929. szeptember 27-én a Minisztertanács úgy döntött, hogy támogatja Zsitvay javaslatát (Walko Lajos külügyminiszter is a javaslat mellett érvelt). Horthy kormányzó a kegyelmi elhatározást 1929. október 10-én írta alá, ennek nyomán a Buchinger, Garami és Weltner ellen folyamatban lévő eljárásokat megszüntették. Garami Ernővel együtt november 7-én tért vissza Magyarországra.

Újra itthon

1930-tól Buchinger ismét tagja lett az MSZDP vezetőségének (1933-tól külügyi titkári tisztséget töltött be). 1931. június 6-án a kormányzó – Bethlen kérésére – feloszlatta az Országgyűlést. A választásokra 1931. június 30-án és július 7-én került sor, ahol az SZDP 14 képviselői mandátumot szerzett, és Buchinger Manó országgyűlési képviselő lett. Képviselőként elsősorban külpolitikai tárgyú beszédeket mondott, 1933-tól folyamatosan, igen élesen bírálta a náci Németország felé történő közeledést (lásd a Gömbös Gyula 1933. júniusi berlini látogatása előtt elmondott képviselőházi beszédét). Az 1935. március–áprilisi választásokon újraválasztották (ismét a dél-pesti, listás választókerületben, az MSZDP-lista második helyéről).

1937-ben a Páneurópai Unió magyar szervezete elnöki tanácsának tagjává választották. 1938-tól Peyerrel együtt támogatta a trianoni békeszerződés revízióját és a párt megbízásából külföldön érvelt a felvidéki magyarlakta területek visszacsatolása mellett.

Az 1939. májusi képviselőválasztásokon nem kapott újra mandátumot (az SZDP mindössze öt mandátumot szerzett, szemben az addigi tizeneggyel). Mindez összefüggött a választási törvény módosításával, a mandátumkiosztás szabályainak megváltoztatásával.

Zsidó származása miatt az 1940-es évek elején visszaszorult a pártvezetésből. 1944. március 22-én – miután a német hatóságok őhelyette a házvezetőnőjét vitték el túszként – feladta magát az SS budapesti főhadiszállásán. A Fő utcai börtönből – többek között Peyer Károllyal együtt – a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahol 1945. május 5-éig, a tábor szövetségesek általi felszabadításáig raboskodott, egyre nyomasztóbb körülmények között.

A második világháború után

1945. június 24-én a szakszervezetek képviseletében az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe delegálták, majd a november 4-ei nemzetgyűlési választásokon az SZDP országos listáján újra bejutott a törvényhozásba. A Nemzetgyűlésben a köztársasági államforma deklarálása és gróf Károlyi Mihálynak a köztársasági elnöki tisztségbe történő visszahívása mellett érvelt, ennek azonban az adott helyzetben nem volt politikai realitása.

Időközben befejezte emlékiratait, melynek címe: Küzdelem a szocializmusért I–II. (Népszava, Bp. 1946–1947)

1947 februárjától az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának tagja lett. Augusztus 31-én, a "kékcédulás" választásokon ismét képviselővé választották. Az Országgyűlésben kizárólag külügyi kérdésekkel foglalkozott, nemzetközi egyezmények ratifikációs vitáiban vett részt. Az SZDP-ben is a külügyi osztály munkatársa volt.

1948-ban már nem szegült ellen a szociáldemokrata párt újbóli beolvasztásának, hanem belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Az 1949. májusi országgyűlési választásokon a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeként lett parlamenti képviselő, de akkor a politikai életben már nem vett részt.

1953. augusztus 18-án hunyt el Budapesten.

Művei

• A szegény ember kenyere; Népszava Könyvkereskedése, Bp., 1904 k.
• Bern. A harmadik internacionálé jelentősége és munkája; Népszava, Bp., 1919 (Munkáskönyvtár)
• A magyarországi könyvkötőmunkások szervezkedésének története; Világosság Ny., Bp., 1928
• Weltner Jakab–Buchinger Manó: Kapitalizmus, fasizmus, szocializmus; Esztergályos János, Bp., 1933 (Szociáldemokrata füzetek)
• Tanúvallomás. Az októberi forradalom tragédiája; Népszava, Bp., 1936
• Találkozásom Európa szocialista vezetőivel; Népszava, Bp., 1938
• Buchinger Manó–Révész Mihály: Fél évszázad. A szociáldemokrata mozgalom ötven esztendeje Magyarországon 1890 decemberétől napjainkig; Szociáldemokrata Párt, Bp., 1941
• Gestapo-banditák bűnhalmazata. Tizennégy hónap a hitleri koncentrációs táborban; szerzői, Bp., 1945
• Küzdelem a szocializmusért. Emlékek és élmények, 1-2.; Népszava, Bp., 1946-1947 (Vezérfonalak a Magyar Kommunista Párt 3. kongresszusa anyagának tanulmányozásához)
  • 1. A magyar munkásmozgalom hőskora
  • 2. Októberi forradalom
• Találkozásom Európa szocialista vezetőivel; sajtó alá rend., jegyz. Kende János; Napvilág, Bp., 2003

Felhasznált és ajánlott irodalom

• Baráth Magdolna – Gyarmati György – Kádár Zsuzsanna: Buchinger Manó. = Marelyn Kiss József – Vida István (főszerk.): Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 17. – 1949. április 12. Magyar Köztársaság Országgyűlése, Bp. 2005. 67–68.
• Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek, 1938–1948. Európa Könyvkiadó, Bp. 1997. 90–91.
• Buchinger Manó: Küzdelem a szocializmusért. I-II. kötet. Népszava, Bp. 1946–1947.
• Buchinger Manó: Találkozásom Európa szocialista vezetőivel. Napvilág Kiadó, Bp. 2003.
• Buchinger Manó: Tanúvallomás: az októberi forradalom tragédiája. Népszava, Bp. 1936.
• Buchinger Manó – Révész Mihály: Fél évszázad. Szociáldemokrata Párt, Bp. 1941.
• Erényi Tibor: Szocializmus a századelőn. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1979.
• Garami Ernő: Forrongó Magyarország. Emlékezések és tanulságok. Pegazus, Leipzig–Wien, 1922. Hasonmás kiadás: Primusz Kiadó, Bp. 1989.
• Hubai László: A szociáldemokrata párt a parlamenti választásokon 1922–1947. = Múltunk. 42. 1997. 2. 119–145.
• Képes György: Buchinger Manó. Egy 20. századi politikai életrajz – jogtörténészi szemmel. Gondolat Kiadó, Bp. 2009.
• Képes György: Buchinger Manó kegyelmezési ügye. = Jogtörténeti Szemle. 2007. 2. 11–24
• L. Nagy Zsuzsa – Zsilák András (szerk.): Ötven év. A Nagy Október és a magyarországi forradalmak. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967.
• Nemes Dezső: A Bethlen-kormány külpolitikája 1927–1931-ben. Az "aktív külpolitika" kifejlődése és kudarca. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1964.
• Pintér István: A Szociáldemokrata Párt története, 1933–1944. Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1980.
• Ránki György (főszerk.): Magyarország története. 8/1. kötet. 1918–1919, 1919–1945. Akadémiai Kiadó, Bp. 1984.
• Sipos Péter: Legális és illegális munkásmozgalom, 1919-1944. Gondolat Kiadó, Bp. 1988.
• Varga Lajos (főszerk.): A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. Napvilág Kiadó, Bp. 1999.
• Varga Lajos: Garami Ernő. Napvilág Kiadó, Bp. 1996.
• Varga Lajos: Két emigrálás között. Garami Ernő itthon. = Múltunk. 35. 1990. 2. 43–68.
• Varsányi Erika: Buchinger Manó. = Varga Lajos (főszerk.): A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. Napvilág Kiadó, Bp. 1999. 361–362.
• Varsányi Erika: Weltner Jakab hazatérése az emigrációból. = Párttörténeti Közlemények. 30. 1984. 3. 164–190.

További információk

• Buchinger Manó iratai, Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, PIL 696. f.
• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp., Szerző, 2005.
• Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944.  , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
• Gutenberg nagy lexikon. Minden ismeretek tára. Bp., Nagy Lexikon Kiadóhivatal, 1931-1932.
• Az 1944. évi december hó 21-re Debrecenben összegyűlt, majd később Budapestre összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944. december 21. – 1945. november 9. Főszerk. Vida István. Bp., Magyar Országgyűlés, 1994.
• Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. Bp., Béta Irodalmi Rt., 1937.
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969.
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Bp., Zsidó Lexikon, 1929.
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
• Tolnai világlexikona. Bp., Magyar Kereskedelmi Közlöny, 1912-1919. 8 db.; Bp., Kassák Kiadó, 1999-
• Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933.
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
• Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.