Bismarck-szigetek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bismarck-szigetek
Rabaul-kaldera, Új-Britannia
Rabaul-kaldera, Új-Britannia
Közigazgatás
Ország  Pápua Új-Guinea
Régió Szigetek
Legnagyobb településKimbe
Népesség
Teljes népességismeretlen
Kimbe népességeismeretlen
Földrajzi adatok
Fekvése Bismarck-tenger, a Csendes-óceán nyugati része
Szigetek száma kb. 200
Nagyobb szigetek Új-Britannia, Új-Írország
Terület49 658 km²
Tengerszint feletti magasság2300 m
Legmagasabb pont Ulawun (2334 m)
Időzóna AEST (UTC+10)
Elhelyezkedése
Karta PG Bismarck Archipelago.PNG
Bismarck-szigetek (Pápua Új-Guinea)
Bismarck-szigetek
Bismarck-szigetek
Pozíció Pápua Új-Guinea térképén
d. sz. 3° 48′ 31″, k. h. 149° 01′ 36″Koordináták: d. sz. 3° 48′ 31″, k. h. 149° 01′ 36″
A Wikimédia Commons tartalmaz Bismarck-szigetek témájú médiaállományokat.

A Bismarck-szigetek Új-Guinea északkeleti partjainál elnyúló vulkanikus szigetcsoport a Csendes-óceán nyugati részében. Pápua Új-Guinea Szigetek régiójának része. Teljes területük mintegy 50 ezer km², aminek mintegy kétharmadát a legnagyobb sziget, Új-Britannia teszi ki.

Földrajza[szerkesztés]

A szigetcsoporthoz többnyire vulkáni szigetek tartoznak. A szigetek együttes területe 49700 km². A szigetcsoport körbeöleli a Bismarck-tengert. Tektonikailag az Északi-Bismarck, a Manus és a Déli Bismarck lemezeken fekszik.

Pápua Új-Guinea tartományai

A csoport szigetei tartományonként:

Az Új-Britannia és Új-Írország közti hajózási útvonal neve Szent György-csatorna, a Wales és Írország közti azonos nevű csatorna mintájára.

Története[szerkesztés]

Helybeliek egy bűnmegelőzési előadáson (Kokopo, Új-Britannia)

A szigetek első ismert lakói 30-40 ezer évvel ezelőtt érkeztek ide.[1] Új-Guineából jöhettek, hajón a Bismarck-tengeren, vagy egy ideiglenes földhídon keresztül, amelyet a földkéreg megemelkedése hozhatott létre. A később érkezők közé tartoztak a lapiták.

A szigetekre érkező első európai a holland felfedező Willem Schouten volt 1616-ban.[2][3] Nyugatiak nem éltek itt, egészen addig, míg 1884-ben a Német Új-Guinea nevű német protektorátus része nem lett. A szigetek Otto von Bismarck német kancellárról kapták a nevüket.

1888. március 13-án kitört a Ritter-sziget vulkánja és pusztító megacunamit okozott, miután a vulkán az óceánba roskadt.[4]

Az első világháború kitörése után az Ausztrál Tengerészeti és Katonai Expedíciós Erő (Australian Naval and Military Expeditionary Force) foglalta el a szigeteket 1914-ben, és Ausztrália később népszövetségi mandátumot kapott a szigetek igazgatására. Ezután Pápua Új-Guinea függetlenné válásáig, 1975 szeptemberéig, fennmaradt az ausztrál közigazgatás, egy megszakítással: amikor a második világháború idején a Japán Birodalom foglalta el a területet.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Bismarck Archipelago című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Buang Merabak: additional early radiocarbon evidence of the colonisation of the Bismarck Archipelago, Papua New Guinea. Antiquity . Durham University. (Hozzáférés: 2018. március 4.)
  2. Sigmond, J. P. and Zuiderbann, L. H. (1976) Dutch Discoveries of Australia, Rigby, Australia. ISBN 0-7270-0800-5
  3. Spate, O. H. K. (1979) The Spanish Lake, Australian National University, Second Edition, 2004. ISBN 1-920942-17-3
  4. Ward, Steven N. (2003. szeptember 1.). „Ritter Island Volcano —Lateral Collapse and the Tsunami of 1888”. Geophysical Journal International 154 (3), 891. o, Kiadó: Blackwell Publishing. DOI:10.1046/j.1365-246X.2003.02016.x. „In the early morning of 1888 March 13, roughly 5 km³ of Ritter Island Volcano fell violently into the sea northeast of New Guinea. This event, the largest lateral collapse of an island volcano to be recorded in historical time, flung devastating tsunami tens of metres high on to adjacent shores. Several hundred kilometres away, observers on New Guinea chronicled 3-min period waves up to 8 m high, that lasted for as long as 3 h. These accounts represent the best available first-hand information on tsunami generated by a major volcano lateral collapse. In this article, we simulate the Ritter Island landslide as constrained by a 1985 sonar survey of its debris field and compare predicted tsunami with historical observations. The best agreement occurs for landslides travelling at 40 m/s, but velocities up to 80 m/s cannot be excluded. The Ritter Island debris dropped little more than 800 m vertically and moved slowly compared with landslides that descend into deeper water. Basal friction block models predict that slides with shorter falls should attain lower peak velocities and that 40+ m/s is perfectly compatible with the geometry and runout extent of the Ritter Island landslide. The consensus between theory and observation for the Ritter Island waves increases our confidence in the existence of mega-tsunami produced by oceanic volcano collapses two to three orders of magnitude larger in scale.”