Bergeni ütközet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Bergeni ütközet
G 101-osztályú német romboló
G 101-osztályú német romboló

Konfliktus Első világháború
Időpont 1917. december 12.
Helyszín Bergen közelében, Északi-tenger
Eredmény német győzelem
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Egyesült Királyság
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Royal Navy
Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Kaiserliche Marine
Parancsnokok
Naval Ensign of the United Kingdom.svg J. R. C. Cavendish
War Ensign of Germany (1903–1919).svg Hans Kolbe
Szemben álló erők
2 romboló
4 felfegyverzett gőzös
4 romboló
Veszteségek
1 romboló
4 felfegyverzett gőzös
102 halott
25 hadifogoly


3 sebesült
é. sz. 59° 50′, k. h. 3° 50′Koordináták: é. sz. 59° 50′, k. h. 3° 50′

A bergeni ütközet (németül: Seegefecht vor Bergen) az első világháború során lezajlott tengeri összecsapás volt német és brit hadihajók között a norvég Bergen várostól 50 tengeri mérföldnyire (93 km) az Északi-tengeren. Négy német romboló támadott meg itt egy brit hadihajók által kísért konvojt és a kialakult harc során elsüllyesztettek egy rombolót, négy felfegyverzett gőzöst és hat kereskedelmi hajót. Egy sérült rombolónak sikerült megmenekülnie.

Előzmények[szerkesztés]

1917 őszére az év elején meghirdetett korlátlan tengeralattjáró-háború már erősen veszített hatékonyságából. A német admiralitás felszíni hajókkal végrehajtott meglepetésszerű támadásokkal igyekezett támogatni a tengeralattjárók harcát. A Nagy-Britannia és Norvégia között ingázó konvojok voltak a legkönnyebben elérhető célpontok, melyek főként fém- és faárukat szállítottak a szigetekre, visszaúton pedig szenet Skandináviába. Ezek a konvojok a tengeralattjárók ellen kellő biztosítással rendelkeztek, de ez a kisebb egységekből álló kíséret nagyobb felszíni hajók ellen már nem volt elégséges. Az első ilyen akció során a Shetland-szigeteknél október 17-én két könnyűcirkáló elsüllyesztett kilenc kereskedelmi hajót és két kísérő rombolót. A közelben járőröző brit cirkálórajok nem avatkoztak közbe, mivel a németek eredményesen zavarták a konvoj segélykérő rádiójeleit.

December folyamán a németek egy újabb előretörést hajtottak végre Paul Heinrich, a rombolóerők parancsnokának (I. Führer der Torpedoboote) vezetésével. Zászlóshajója, az Emden (II) könnyűcirkálóval a II. romboló-flottilla (Torpedobootsflottille II) nyolc modern egységének kíséretében futott ki december 11-ike korai óráiban. A Doggerbank északkeleti sarkánál 16:00-kor a flottilla különvált. A 3. romboló-félflottilla (3. Torpedoboots-Halbflottille) Hans Kolbe sorhajóhadnagy vezetésével a norvég partok felé, míg a 4. romboló-félflottilla Oskar Heinecke korvettkapitány vezetésével az angol partok felé vette az útját.

Ugyanezen a napon hagyta el a Shetland-szigeteken lévő Lerwicket egy hat kereskedelmi hajóból álló konvoj Bergen irányába. Közvetlen kíséretüket a Pellew (zászlóshajó) és a Partridge rombolók, valamint négy tengeralattjárók elleni harcra felszerelt halászhajó látta el.

A konvoj távoli biztosítására két cirkálórajt rendeltek. A 3. könnyűcirkálóraj (3rd Light Cruiser Squadron) Rosyth-ból három könnyűcirkálóval (Chatham, Yarmouth, Birkenhead) és négy rombolóval 18:15-kor futott ki. A raj másnap reggelre ért a Jærentől délnyugatra lévő területre, majd a Skagerrak torkolata előtt elhaladva a dán Bovbjerg felé végzett felderítést, ahonnan sötétedés után indult volna vissza.

Szintén 11-én indult útnak a 2. cirkálóraj (2nd Cruiser Squadron) Scapából két páncélos cirkálóval (Shannon és Minotaur) négy romboló kíséretében. Feladatuk a konvojjal való vizuális kapcsolatfelvétel, majd előttük haladva az útvonal biztosítása volt.

A konvojt kísérő rombolókat nem értesítették e biztosító erőkről, így azok a támadáskor a segélykérő jeleket a flottaparancsnokságnak címezve adták le.

Az ütközet[szerkesztés]

December 12-én 12:30-kor (GMT 11:30) a 3. félflottillához tartozó G 101, V 100, G 103 és G 104 jelű rombolók északnyugati irányból (szélirányból) érkezve találtak rá a konvojra, mely 50 mérföldre volt ekkor Bergentől. Az északnyugati szél a németeknek kedvezett. Elsőként a Partridge észlelte a támadókat, de technikai okokból csak tíz perc elteltével tudta csak felszólítani azonosításra a jövevényeket, majd pedig jelezni a zászlóshajónak, hogy arra helytelen választ kapott. Az élen haladó három romboló 5.000 méteres távolságból tüzet nyitott a kísérőhajókra, míg a meghajtásával adódó problémák miatt csak 25 csomós sebességre képes G 104 a kereskedelmi hajókat vette célba. Cavendish korvettkapitány, a konvoj parancsnoka a Pellew-n utasította a kereskedelmi hajókat, hogy szóródjanak szét, majd a hadihajókkal támadáshoz manőverezett.

az ütközet egyszerű vázlata
a konvojt kísérő rombolók a HMS Pasley testvérhajói voltak

A német rombolók a shetland-szigeteki összecsapáshoz hasonlóan most is eredményesen zavarták az ellenség rádióforgalmát, de úgy tűnt, hogy a Partridge-nek sikerült leadnia egy vészjelzést, mely eljutott a közelben lévő 2. cirkálórajhoz (Minotaur és Shannon). A Partridge egy 13:15-kor elszenvedett találat következtében, mely a fő gőzvezetékét érte, mozgásképtelenné vált. A romboló bal oldali turbinája, az egyik torpedóvető csöve és a hátsó lövege is megsérült. A Partridge egyik torpedója a sérült csőben maradt, egy másikkal sikerült eltalálnia a V 100-at, de ez a torpedó nem robbant fel. Röviddel ezután a Partridge-et érte torpedótalálat és a parancsnoka kiadta az utasítást a hajó elhagyására. Az ezt követő két újabb torpedótalálat elsüllyesztette a rombolót.

A Pellew géptermét is érte találat és megsérültek a torpedóvető csövei is. A német rombolók ezt követően a felfegyverzett gőzösöket és a kereskedelmi hajókat támadták. A Pellew-nak sikerült egy esőfüggöny mögé húzódva elmenekülnie és egy norvég hajó a Selbornfjordba vontatta. A riadóztatott brit cirkálók túl későn érkeztek a helyszínre, de sikerült még kimenteniük 100 túlélőt. A kereskedelmi hajók elsüllyesztése után a német rombolók visszavonultak, amiben a rossz időjárási körülmények is segítették őket.

A hadművelet részeként az angol partokat támadó 4. félflottilla egységei (B 97, B 109, B 111 és B 112) nyolc tengeri mérföldre Blyth kikötőjétől elfogták a svéd Nike gőzöst és vélhetőleg a B 97 és a B 111 rombolók által kilőtt két torpedóval eltalálták (de még sokáig felszínen maradt). Röviddel később hasonló módon a Peter Willemoes dán gőzöst is elsüllyesztették. E két egység egy Lerwickből Blythbe tartó konvojhoz tartozott, de nem tudtak lépést tartani a többiekkel és a kísérőhajók nem biztosították őket. Ez, valamint a német parancsnok téves értesülései a konvojról mentették meg a többi hajót. A 4. félflottilla összetalálkozott még négy kisebb gőzössel, melyről azt gondolták, hogy a keresett konvojhoz tartoznak. Közülük egyet elsüllyesztettek, egy másikat pedig megrongáltak. A másik kettőnek sikerült megmenekülnie, mert Heinecke rombolói a kísérőhajókat kezdték el keresni. Reggel 06:00 körül visszaindultak a Doggerbanknál várakozó Emdenhez és 17:15-kor értek oda. Az Északi-tengeren várható rossz időjárás miatt a Skagerrak felé vették az irányt és Kielben kötöttek ki.

Veszteségek[szerkesztés]

Hadművelet során elsüllyesztett kereskedelmi hajók:

Név Ország Méret Halottak száma
Bollsta Norvégia 1701 BRT 0
Bothnia Svédország 1723 BRT 0
Cordova* Egyesült Királyság 2284 BRT 3
Kong Magnus Norvégia 1101 BRT 0
Maracaibo Dánia 526 BRT 0
Torleif Svédország 832 BRT 0
Nike Svédország 1834 BRT 16
Peter Willemoes Dánia 5000? BRT ?
Ismeretlen gőzös Nagy-Britannia ? BRT ?

(A Cordovát ellátták védelmi célokat szolgáló fegyverekkel.)

Elsüllyesztett hadihajók:

Név Típus Méret Halottak száma
HMS Partridge romboló 994 BRT 97
HMT Commander Fullerton felfegyverzett gőzös 227 BRT 2
HMT Livingstone felfegyverzett gőzös 213 BRT 0
HMT Tokio felfegyverzett gőzös 295 BRT 0
HMT Lord Alverstone felfegyverzett gőzös 264 BRT 0

A Nike elsüllyesztésekor 16 fő veszítette életét. A Partridge személyzetéből 97-en estek el, köztük 5 tiszt. A német rombolók 25 túlélőjét mentették ki a vízből, akik hadifogságba kerültek. Rajtuk kívül kimentettek még 23 civil tengerészt is. A kimentettek közül hárman sebesültek voltak. A Pellew-n elesett három fő és többen megsebesültek. A német hajókon hárman sebesültek meg.

Brit reakció[szerkesztés]

A 2. cirkálóraj két segélykérő hívást is vett és 20 csomós sebességre gyorsítva, majd a romolókat előre küldve közelített a helyszínhez. Beatty a csatacirkálókat, az 5. csatahajórajt valamint a 2. és 4. könnyűcirkálórajt utasította a kazánok felfűtésére, de miután megtudta, hogy a támadás az útvonal keleti felén, a norvég partok közelében történt, 14:03-kor a 3. könnyűcirkálórajt küldte az észlelés helyszínére. A raj a dán partok felől délről közelített a harc színhelyéhez és bár a közelükben kellett elhaladjanak, nem észlelték a visszavonuló támadókat.

A brit admiralitásnál úgy vélték, hogy a két akció kapcsolatban van egymással és egy nagyobb támadást vezetnek fel, ezért a Grand Fleetet és a Harwich Force-t is utasították a kazánok felfűtésére, de a várt német hadművelet elmaradt.

Következmények[szerkesztés]

Ez a rajtaütés volt a német felszíni flotta 1917 őszén végrehajtott rövid ideig tartó „offenzívájának” az utolsó eseménye. Ezt követően a Skandinávia és Skócia közlekedő konvojok már ritkábban közlekedtek és erősebben is védelmezték őket. A britek felhagytak azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a cirkálókötelékeiket távolabb helyezzék el a konvojoktól. Három nappal a támadás után a brit admiralitás ismét elővette a shetlandi rajtaütés után Rosyth-ban felvetett ötleteket a konvoj-rendszer változtatásaira és a következő év elejétől alkalmazták az új eljárást. Ettől kezdve a Humber és Methil között naponta jártak a konvojok, míg Methil és Skandinávia között három naponta. Az útvonal így jelentősen közelebb került a német támaszpontokhoz és a kíséretüket rendszerint megerősítették egy csatahajórajjal.

1918 áprilisában egy ilyen kapitális hajók által kísért konvoj megtámadására futott ki utoljára a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte), de az az értesülésekkel szemben már előző nap elhagyta Norvégiát, így a hadművelet sikertelen volt. Ezt követően a német felszíni flotta már csak ritkán hajtott végre kisebb offenzív előretöréseket.

Felhasznált irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]