Büky László
Büky László | |
2010-ben | |
Született | 1941. október 7. (83 éves) Nagykanizsa |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései | Lőrincze Lajos-díj (2004)[1] |
Tudományos pályafutása | |
Szakterület | nyelvészet |
Kutatási terület |
|
Tudományos fokozat | |
Munkahelyek | |
Szegedi Tudományegyetem | 1974– |
Tudományos publikációk száma | 24 (2019. október 27.)[2] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Büky László (Nagykanizsa, 1941. október 7. –) magyar nyelvész, egyetemi tanár.
Életútja
Nagykanizsán született Büky Ferenc magániparos asztalosmester (Büky és Buday Asztalosüzem), államosítás után állami alkalmazott és Horváth Gabriella adminisztrátor gyermekeként. Az általános iskolát is Nagykanizsán végezte, majd a Landler Jenő (ma Irányi Dániel) Gimnáziumban érettségizett 1960-ban. 1961-től a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatója volt, 1965-ben szerezte meg magyar–történelem szakos általános iskolai tanári oklevelét. Magyar szakos középiskolai tanári képesítését a József Attila Tudományegyetemen 1968 és 1971 között folytatott tanulmányai végeztével szerezte meg.
1960-tól 1974-ig a nagykanizsai Korpavár-Palini Általános Iskola tanára volt, 1974 után pedig a szegedi József Attila Tudományegyetem nyelvészeti tanszékén oktatott tanársegédként, 1978-tól adjunktusként, 1987-től docensként. 1990 és 2006 között tanszékvezető, ezzel párhuzamosan 1993 és 1998 között az egyetemi Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet, valamint 1993-tól 2002-ig a nyelvészeti PhD-alprogram vezetője volt.
1984-ben a nyelvtudomány kandidátusa, 2002-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 2003-ban egyetemi tanárrá habilitált a Szegedi Tudományegyetemen.
Munkássága
Tudományos kutatásai a leíró nyelvtanra, a magyar nyelvtörténetre, a szemiotikára, a szemantikára, a textológiára, a stilisztikára és a nyelvművelésre irányulnak. Behatóan tanulmányozta Füst Milán költői nyelvezetének különböző aspektusait, a színnevek szemiotikai jelentőségét, a metaforahasználat sajátosságait, emellett szövegtani szempontból foglalkozott Karinthy Frigyes műveivel is.
1990 óta szerkesztőségi tagja a Szegeden kiadott Néprajz és Nyelvtudomány című folyóiratnak, 1997–2000-ben tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi bizottságának.
Tudományos munkássága elismeréseképpen 2004-ben Lőrincze Lajos-díjat kapott.
Főbb művei
- Képalkotás és képrendszer Füst Milán és Karinthy Frigyes költői nyelvében. Budapest: Akadémiai. 1989.
- Egy vers szóhasználati háttere: Füst Milán – Szellemek utcája. Szeged: Szegedi Tudományegyetem. 2000.
- Füst Milán metaforahasználatának alapjai – szótárszerű feldolgozásban. Szeged: Szegedi Tudományegyetem. 2002.
- Füst Milán metaforahasználatának szövegmondattanából – szótárszerű feldolgozásban. Szeged: Szegedi Tudományegyetem. 2004.
- Szó, stílus, értelmezés. Szeged: JATE Press. 2006.
- Stílusmagatartási formák Füst Milán és Weöres Sándor költői nyelvében. Szeged: Szegedi Tudományegyetem. 2011.
- Lírai én a tárgyi és szellemi világban: Füst Milán költői nyelvének szemiotikai, szövegtani és stilisztikai háttere. Budapest: Magyar Szemiotikai Társaság. 2018.
- Versek, szavak szerkezetek Weöres Sándor lírájában. Budapest: Magyar Szemiotikai Társaság. 2019.
- Karinthy és a nyelv. Budapest: Magyar Szemiotikai Társaság. 2020.
Jegyzetek
- ↑ a b c d e önéletrajz. (Hozzáférés: 2024. július 17.)
- ↑ Büky László publikációs listája. Magyar Tudományos Művek Tára, 2019. október 27. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
Források
- Büky László adatlapja a Szegedi Tudományegyetem honlapján
- Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 266. o.
- Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. 2. jav., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 2000. 337. o. ISBN 963-05-7745-3
- Büky László; munkatárs Markó Alexandra, Pávics Krisztina; ELTE Fonetikai Tanszék, Bp., 2002 (Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások)
- Büky László vallomása pályájáról. In Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások I. Szerk. Bolla Kálmán. Budapest: Új Mandátum. 2005. 308–309. o.
- Büky László vallomása pályájáról. Napút, XII. évf. 10. sz. (2010) 143–145. o.