Az obsitos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Garay János (1844), Barabás Miklós litográfiája

Az obsitos Garay János 1843-ban írt tréfás, anekdotázó elbeszélő költeménye.

Háry János, az obsitos. A szerző egy ősrégi irodalmi típust, a hetvenkedő, kiszolgált katonát helyezi magyar környezetbe. A humor forrása a költeményben nem csupán a főhős hencegő nagyotmondás-sorozata, hanem a környezetrajz, a nagyszerűen jellemzett hiszékeny hallgatóság is.

Történet[szerkesztés]

Dialog-stop-hand.svg Alább a cselekmény részletei következnek!
  • I. Az obsitos és Napoleon.

Egy kocsmában hárman beszélgettek: egy potrohos bíró, Háry János, az obsitos vitéz és a furfangos író. A többi asztalnál vidám parasztlegények borozgattak. Az obsitos tetteit ámulva hallgatták a jelenlévők.

Háry János egymaga hadseregeket vert széjjel, eljutott az Óperenciás tengeren is túlra, franciák rettegték nevét, a világ végénél is járt, ahol a lábát lelógatta a semmibe. Ám legnagyobb tette az volt, hogy a nagy Napóleont fogságba ejtette. Huszárnak nevezte magát, holott a hadjáratokban végig gyalogosként vett részt, de ez nem zavarta a kocsmabélieket, szájtátva hallgatták a mesét. Kiderült a baka történetéből, hogyan vert meg kétszáz magyar huszár kétszázezer franciát.

Futottak már a franczok, mint szélben a katáng,

Utánok a magyarság, hogy szinte fulladánk!

A futók között a magyar vitéz felfedezte Napóleont, aki az életéért könyörgött, kincseket ígérvén Hárynak. Amikor a kapitányához kísérte a huszár a francia császárt, akkor egy hatlovas hintóval találkoztak. A hintóban Mária Lujza, Napóleon felesége ült, aki férje szabadságáért felajánlotta, hogy hős Jánosunké lesz, míg világ a világ. Háry elfogadta az ajánlatot, és szabadon engedte a császárt, aki gyorsan elvágtatott, de előtte két szép aranyórát adott a magyar vitéznek. Az egyik órát a kapitánynak szánta az obsitos, a másikat meg közben a hadnagya kérte el. Így most a kocsmában egyet sem tudott felmutatni, de ők hitték mindannyin, a potrohos bíró, a vigadó legények, még a gonosz író is. A furfangos diák nagyot hörpintve szólt: „Nincs oly vitéz a földön, mint Háry bátya volt.”

  • II. Az obsitos látogatása Ferencz császárnál.

További történeteket is hallottak Hárytól az ivóban: járt Franciaországban, Padovában, ahol a tenger partján óriási rák az ollójával felvett egy lovas kozákot. Tirolországban a hegyekben oly magasra jutott, hogy csak hason mászhatott, nehogy a nap lángja a haját megégesse. Mantovában egy hétfejű sárkánnyal küzdött meg oroszlán módjára.

Egyszer Bécsben meglátogatta Ferenc császárt, akit korábban a halál torkából mentett meg, nem messze Padovától. Az uralkodó és családtagjai örömmel vendégül látták a hűséges katonát. Búcsúzásképpen a császár ezüsttallérokkal gazdagon megjutalmazta Háry Jánost.

A tallérok - mint ezernyi annyi más - azóta elfogytak, de a királyt továbbra is a legjobb barátjaként emlegette az obsitos.

Dialog-go-hand.svg Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Kiadások[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Csanádi Imre: Mesterek és mesterkedők: Tallózás a XVIII-XIX. század rosszul ismert magyar költészetében. Garay János, 1982 (In: Kortárs 6. sz. (1982. június)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Az obsitos témában.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]