Anatolij Alekszandrovics Szobcsak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anatolij Alekszandrovics Szobcsak
Született1937. augusztus 10.[1][2][3][4][5]
Csita
Elhunyt2000. február 19. (62 évesen)[6]
Szvetlogorszk
Állampolgársága
HázastársaLjudmila Boriszovna Naruszova (1980 – 2000. február 20.)
GyermekeiKszenyija Anatoljevna Szobcsak
Foglalkozása
  • jogász
  • politikus
  • államférfi
Tisztsége
  • a Szövetségi Tanács tagja
  • Governor of Saint Petersburg (1991. június 12. – 1996. június 5.)
Iskolái
  • Szentpétervári Állami Egyetem Jogi Kara
  • Szentpétervári Állami Egyetem
Kitüntetései
  • Starovoytova award
  • Jubilee Medal "300 Years of the Russian Navy"
  • Order of Holy Prince Daniel of Moscow 1st class
  • Szentpétervár díszpolgára
  • Russian Federation Presidential Certificate of Gratitude
  • olimpiai érdemrend
  • Order of Holy Prince Daniel of Moscow
  • Ezüst Olimpiai Érdemrend (1995)[7]
Halál okaszívinfarktus
SírhelyeNikolskoe Cemetery of Alexander Nevsky Lavra
A Wikimédia Commons tartalmaz Anatolij Alekszandrovics Szobcsak témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Anatolij Alekszandrovics Szobcsak (oroszul: Анатолий Александрович Собчак; Csita, Szovjetunió, 1937. augusztus 10. – Szvetlogorszk, 2000. február 19.) szovjet és orosz jogász és politikus, 1991–1996 között Szentpétervár első polgármestere. 1996-ban rövid ideig a Szövetségi Tanács taja volt. A jogi tudományok doktora.

Élete[szerkesztés]

Anatolij Szobcsak 1937. augusztus 10-én született Csitában. Édesapja, Alekszandr Antonovics Szobcsak vasútmérnökként dolgozott, édesanyja, Nagyezsda Anderejevna Litvinova könyvelő volt. Édesapja részt vett a nagy honvédő háborúban. Gyermekkora Üzbegisztánban (Kokand, Taskent) telt. 1956-ban felvették a Leningrádi Állami Egyetem jogi karára.

1959-ben – a központi rendelkezés szerint – ügyvédként kezdett el dolgozni Sztavropolban a regionális ügyvédi kamaránál, majd egy jogi tanácsadó iroda vezetőjeként a Sztavropoli területen. 1962-ben visszatért Leningrádba, és ledoktorált, majd 1964-ben megszerezte a kandidátusi fokozatot.

1965 és 1968 között a Belügyminisztérium rendőrségi szakiskolájában tanított Leningrádban. 1968 és 1973 között a Leningrádi Papíripari Egyetem docense, 1973 és 1981 között a Leningrádi Állami Egyetem Jogi Karának docense volt.

1982-től a jogi tudományok doktora és ugyanitt professzor, majd 1985-től a Gazdasági Jog Tanszék vezetője.[8]

2000. február 19-ről 20-ra virradó éjszaka halt meg a szvetlogorszki (Kalinyingrádi terület) Rusz Hotelben. A hivatalos jelentés szerint a halál oka akut szívelégtelenség. Május 6-án a kalinyingrádi régió ügyészsége gyilkosság (mérgezés) gyanújával indított büntetőeljárást. A Szentpéterváron végzett boncolás megállapította, hogy a szervezete nem tartalmazott alkoholt vagy mérgező anyagokat. Augusztus 4-én a kalinyingrádi ügyészség ejtette az ügyet. Felesége, Ljudmila Naruszova független vizsgálatot végeztetett. Úgy vélte, Szobcsak nem szívrohamban halt meg. Azt állította, hogy tudja a szívleállás okát, de nem árulhatja el.[9][10]

Politikai karrierje[szerkesztés]

Szovjet időszak[szerkesztés]

1988-ban belépett az SZKP-ba, majd 1990-ben kilépett.[11] 1989-ben Dmitrij Medvegyev és néhány ismerőse, akik a köréhez tartoztak, plakátokat ragasztottak és agitáltak Szobcsak képviselővé választása mellett. Szobcsak volt Medvegyev kandidátusi disszertációjának konzulense. Később Szobcsak a Leningrádi Tanácsba hívta dolgozni. 1990-ben ugyancsak Szobcsak csapatához tartozott az akkor kevéssé ismert KGB-s tiszt, Vlagyimir Putyin.[12]

1989-ben megválasztották a Szovjetunió népképviselőjévé. Az első ülésen beválasztották a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába. A Törvényhozási Bizottság keretében működő Gazdasági Törvényhozási albizottság elnöke volt. Tagja lett az 1989-es tbiliszi eseményeket kivizsgáló bizottságnak. (1989. április 9-én a grúz fővárosában, Tbilisziben huszonegy civil vesztette életét, és sok százan megsérültek vagy gázmérgezést szenvedtek a Szovjet Hadsereg katonái és grúz polgári lakosok összecsapásában.) Később Tbiliszi díszpolgára lett.[13]

1990 áprilisában a Leningrád Városi Tanácsának tagjának, az év május 23-án Leningrád Városi Tanácsa elnökének választották meg. Az elnök választása a tanácstagok hatásköre volt, ezért Szobcsakot elvileg bármikor le is válthatták volna. A képviselőket sikerült meggyőzni arról, hogy kövessék Moszkva példáját, és vezessék be a polgármester intézményét. A képviselők elfogadták ezt a határozatot.[14]

1991. június 12-én Szobcsakot megválasztották Leningrád polgármesterévé, ezzel egy időben lezajlott egy népszavazás is, melynek eredményeként a város visszakapta az eredeti nevét, Szentpétervárt (oroszul Szankt-Petyerburg).

1991-ben többekkel együtt megalapította a Demokratikus Reform elnevezésű mozgalmat, mely választási szövetségként működött az 1993-as Duma-választásokon.[15]

Az augusztusi puccs ellen kifejtett tevékenysége[szerkesztés]

Szobcsak aktívan fellépett a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága ellen, mely 1991. augusztus 19-én puccsot hajtott végre Mihail Gorbacsov ellen.[16] Ő vezette az ellenállást Leningrádban. Már augusztus 19-én részt vett Jelcin dácsájában két puccsellenes felhívás megszövegezésében, melyeket Jecin írt alá. Ugyanaznap visszatért Leningrádba, felszólalt a Leningrádi Tanács rendkívüli ülésén, majd a leningrádi tévében egy nyilatkozatot tett a Rendkívüli Állapot Állami Bizottsága törvénytelenségéről, és felhívást intézett a város lakóihoz, hogy augusztus 20-án jöjjenek el a Palota téren (Дворцовая площадь) tartandó gyűlésre. A gyűlésen, ahova százezrek jöttek el, Szobcsak is felszólalt. Mindennek köszönhetően a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának rendelkezései Leningrád területén nem érvényesültek.[17]

A posztszovjet korszak[szerkesztés]

Az, hogy Szobcsak volt akkor a város első embere, egyáltalán nem volt egyértelmű. Tevékenységében keveredett őszinte elkötelezettsége a demokrácia iránt az autoriter vezetői módszerek iránti hajlammal, ami sok konfliktushoz vezetett. Aktívan részt vett Oroszország új alkotmányának megalkotásában. A Demokratikus Reform mozgalom politikai tanácsának döntése alapján ő vezette annak egyik alternatív változatának megírását, amelyet 1992-ben S. S. Alekszejevvel együtt mutatott be. Lánya, Kszenyija Anatoljevna Szobcsak és néhány politikus (V. L. Seinis, V. I. Matvienko) az Orosz Föderáció jelenlegi alkotmánytervezetének egyik fő szerzőjének nevezte.[18]

1993 októberében az orosz Demokratikus Reform mozgalom Állami Duma-jelöltjeinek szövetségi listáját vezette. Az 1993. december 12-i választásokon a blokk nem kapta meg az Állami Dumába való bejutáshoz szükséges számú szavazatot.[19]

1994-től Anatolij Szobcsak volt Szentpétervár kormányzója.

Az 1996-os elnökválasztáson azért nem indult, mert egy Jelcinnel folytatott megbeszélésen megértette: Jelcin másodszor is mindenképpen indul fog. 1996 elején Szobcsak ellen addig példátlan mértékű lejárató kampányt folytattak.

1996 februárjában csatlakozott a Viktor Csernomirgyin által elnökölt Otthonunk Oroszország mozgalom szentpétervári szervezetéhez. 1996. június 16-án elveszítette a szentpétervári kormányzóválasztást helyettesével, Vlagyimir Jakovlevvel szemben. Hivatalosan Putyin volt Szobcsak kampányközpontjának vezetője.[20][21]

1997. október 3-án a Legfőbb Ügyészség tanúként hallgatta ki egy korrupciós ügyben, melyben a szentpétervári hatóságok voltak érintettek. Később már vádolták is Szentpétervár polgármestereként elkövetett visszaélésekkel. 1997. november 7-én Putyin közreműködésével chartergéppel elhagyta Oroszországot, és Franciaországba érkezett kezelésre a párizsi amerikai kórházba. 1998. szeptember 13-án az orosz főügyész büntetőeljárást indított ellene, korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolták.[22] 1999. július 12-ig Párizsban élt. Előadásokat tartott a Sorbonne-on és más francia egyetemeken. 1999. november 10-én az ellene folyó büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. Szobcsak úgy döntött, hogy visszatér a politikai színtérre, azzal a céllal, hogy megnyerje a következő kormányzóválasztást.

1999. december 21-én elvesztette az Állami Duma képviselői választást a Jabloko párt jelöltje ellen. Ezután bejelentette, hogy indul a szentpétervári kormányzó választáson.

2000-ben támogatta Putyin elnökjelöltségét. Ezután a szentpétervári demokratikus pártok és mozgalmak politikai tanácsadó testületét vezette. A választási kampány részeként vállalt kalinyingrádi útja során halt meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ http://www.wsws.org/en/articles/2000/03/sobc-m10.html
  2. ↑ http://russiaprofile.org/bg_people/resources_whoiswho_alphabet_s_sobchak.html
  3. ↑ http://russiapedia.rt.com/prominent-russians/politics-and-society/anatoly-sobchak/
  4. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ http://www.sptimes.ru/archive/pdf/748.pdf
  7. ↑ 1200603
  8. ↑ Életrajz. [2012. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
  9. ↑ Собчак и Исаев: две смерти — причина одна? // vestnik.com
  10. ↑ Анатолий Собчак был убит // СМИ.ru
  11. ↑ Официальный сайт Анатолия Собчака. sobchak.org . [2014. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 11.)
  12. ↑ Сергей Кочеров. Владимир Путин (часть первая) Archiválva 2012. január 11-i dátummal a Wayback Machine-ben // Независимое аналитическое обозрение, 01.03.2004
  13. ↑ A grúz rémálom napja[halott link]
  14. ↑ От первого лица//. [2010. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
  15. ↑ Елена Хеллберг-Хирн. Печать Империи. Постсоветский Петербург. Перевод с английского Д. Д. Невельской. Издательство «Европейский Дом» — 2008—414 с., илл. ISBN 978-5-8015-0232-8, С. 146—147
  16. ↑ A grúz rémálom napja[halott link]
  17. ↑ Az augusztusi puccsal ért véget a Szovjetunió//
  18. ↑ В Сети напомнили о словах Анатолия Собчака про «симбиоз партноменклатуры и националистов» на Украине - Газета.Ru | Новости. Газета.Ru . [2022. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. április 3.)
  19. ↑ «The Взгляд. Битлы перестройки», «Частный Корреспондент».. [2013. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 22.)
  20. ↑ Даниил Коцюбинский. Людмила Нарусова: Власть разъедает душу Archiválva 2012. január 14-i dátummal a Wayback Machine-ben // Дело, 21.05.2005
  21. ↑ Вишневский Б. Л. Владимир Яковлев: последний бросок на юг Archiválva 2012. január 25-i dátummal a Wayback Machine-ben // К демократии и обратно. — Интеграл-Информ, 2004. — 352 с. — 3000 экз. — ISBN 5-89069-093-0
  22. ↑ Архивированная копия. [2010. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 19.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Anatolij_Alekszandrovics_Szobcsak&oldid=26840568”