Amalthea (hold)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Amalthea
A Galileo űrszonda által készített kép a holdról
A Galileo űrszonda által készített kép a holdról
Felfedezése
Felfedező Edward Emerson Barnard
Felfedezés ideje 1892. szeptember 9.
Felfedezés helye Lick Observatory
Névadó Amaltheia
Alternatív név Jupiter V
Pályaadatok
Közelpont 181 150 km (0,00121 CSE)
Távolpont 182 840 km (0,00122 CSE)
Periapszis 181 150 km
Apoapszis 182 840 km
Fél nagytengely 181 400 km
Pálya kerülete 1 144 000 km (0,008 CSE)
Pálya sugara 181 995 km (0,001217 CSE)
Pálya excentricitása 0,0046637841
Orbitális periódus 0,49817943 nap
Keringési periódus 0,49817905 nap (11 óra 57 perc 23 másodperc)
Min. pályamenti sebesség 26,443 km/s
Átl. pályamenti sebesség 26,567 km/s
Max. pályamenti sebesség 26,691 km/s
Inklináció 2,45° (az ekliptikához képest)
0,36° (a Jupiter egyenlítőjéhez képest)
Anyabolygó Jupiter
Központi égitest Jupiter
Fizikai tulajdonságok
Átlagos átmérő 172 km (262×146×134 km)
Felszín területe 397 600 km²
Térfogat ~2 430 000 km³
Tömeg 2,1·1018 kg
Átlagos sűrűség 0,862 g/cm³
Felszíni gravitáció ~0,025 m/s² (~0.0025 g)
Szökési sebesség ~0,061 km/s
Forgási periódus szinkronforgás
Forgási sebesség 69 km/h
Tengelyferdeség nincs
Albedó 0,09
Felszíni hőmérséklet
Min.   Kelvin
Átl. ~122 K Kelvin
Max.   Kelvin
Látszólagos fényesség 14,1
Atmoszféra
Légköri nyomás 0 kPa
A Wikimédia Commons tartalmaz Amalthea témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az Amalthea (görögül Αμάλθεια) a Jupiter harmadik ismert természetes holdja (a bolygótól távolodva), és ötödikként felfedezték fel, innen a római számmal jelzett neve, a Jupiter V.

1892. szeptember 9-én fedezte fel Edward Emerson Barnard a Lick obszervatóriumban. Az Amalthea volt az utolsó hold, melyet közvetlen megfigyeléssel fedeztek fel, és ez volt az első a Galileo Galilei által 1610-ben felfedezett Galilei-holdak óta. Nevét a görög mitológiában található nimfa után kapta, aki a csecsemő Zeuszt (Jupiter) kecsketejjel nevelte.[1]

A Jupiter belső holdjai közül a legnagyobb.[2]

Az Amalthea nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) hivatalosan csak 1975-ben vette át,[3] habár nem hivatalosan már évtizedekkel előtte használták Camille Flammarion ajánlására.[4] 1975 előtt egyszerűen csak Jupiter V-ként ismerték, Barnard azon javaslata ellenére, hogy hívják Kolumbiának Amerika felfedezésének 400. évfordulójának alkalmából.

A holdat nem szabad összetéveszteni a 113 Amalthea nevű aszteroidával.

Fizikai jellemzők[szerkesztés]

Az Amalthea a legvörösebb objektum a Naprendszerben, vörösebb a Marsnál is. A színt az a kén adja, amely az Ióról származik. Világoszöld foltok is feltűntek a hold lejtőin, de annak természete eddig ismeretlen.[2]

Az Amalthea szabálytalan alakú, kiterjedése 270 × 168 × 150 km; hossztengelyével a Jupiter felé irányul.[5] A felszín kráterekkel tarkított, néhány olyannal is, amely meglehetősen nagy a hold méretéhez képest. Pan, a legnagyobb kráter, 100 kilométeren át húzódik, és legalább 8 km mély. Egy másik, a Gaea, 80 km széles és valószínűleg kétszer olyan mély, mint a Pan. Az Amaltheának két ismert hegye van, a Mons Lyctas és a Mons Ida, melyek 20 kilométerre emelkednek ki az ottani környezetből.[2]

A Jupiter összes többi belső holdjához hasonlóan az Amalthea is kötött tengelyforgású, és mindig a hosszú tengelye néz a bolygó felé. Az Ióhoz hasonlóan az Amalthea is több hőt sugároz ki, mint amennyit a Naptól kap. Ezt valószínűleg az az elektromos áram okozza, mely akkor keletkezik, mikor a hold keresztülhalad a Jupiter mágneses mezőjén.[6]

Amalthea a szépirodalomban[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Barnard, E. E. (1892). „Discovery and Observation of a Fifth Satellite to Jupiter”. Astronomical Journal 12, 81–85. o. DOI:10.1086/101715.  
  2. a b c Thomas, P. C.; Burns, J. A.; Rossier, L.; Simonelli, D.; Veverka, J.; Chapman, C. R.; Klaasen, K.; Johnson, T. V. et al; Galileo Solid State Imaging Team (September 1998). "The Small Inner Satellites of Jupiter". Icarus 135 (1): 360–371. doi:10.1006/icar.1998.5976
  3. IAUC 2846: Satellites of Jupiter', 1975. október 7.
  4. Flammarion, C. (1893). „Le Nouveau Satellite de Jupiter”. L'Astronomie 12, 91–94. o.  
  5. Burns, J.A., Simonelli, D. P.;Showalter, M.R. et.al..szerk.: Bagenal, F.; Dowling, T.E.; McKinnon, W.B.: Jupiter’s Ring-Moon System, Jupiter: The Planet, Satellites and Magnetosphere (pdf), Cambridge University Press (2004) 
  6. Simonelli, D.P. (1982). "Amalthea: Implications of the temperature observed by Voyager". Icarus 54 (3): 524–538. doi:10.1016/0019-1035(83)90244-0