Adèle élete – 1–2. fejezet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Adèle élete szócikkből átirányítva)
Adèle élete – 1–2. fejezet
(La vie d'Adèle : Chapitres 1 & 2)
2013-as francia–belga–spanyol film

RendezőAbdellatif Kechiche
ProducerAbdellatif Kechiche
Vezető producerAbdellatif Kechiche
AlapműJulie Maroh: Kék angyal
Műfaj
ForgatókönyvíróAbdellatif Kechiche
FőszerepbenAdèle Exarchopoulos
Léa Seydoux
ZeneJean-Paul Hurier
OperatőrSofian El Fani
VágóGhalia Lacroix
Albertine Lastera
Camille Toubkis
Gyártás
Gyártó
OrszágFranciaország
Nyelvfrancia
Játékidő179
Költségvetés4 millió euró [1]
Képarány2,35:1
Forgalmazás
ForgalmazóArtificial Eye
Canal+
Eurimages
France 2 Cinéma
Radio Télévision Belge Francofone
Vertigo Films
Bemutató2013 Cannes;
2013. október 10. Magyarország
Díj(ak)Arany Pálma,
FIPRESCI Nagydíj,
Louis Delluc-díj
KorhatárUSA NC-17
magyar Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott
Bevétel2.674.428 USD [2]
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Adèle élete – 1–2. fejezet témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az Adèle élete (teljes címe: Adèle élete – 1–2. fejezet, eredeti címe: La vie d'Adèle : Chapitres 1 & 2) a tunéziai származású francia filmrendező és forgatókönyvíró Abdellatif Kechiche 2013-ban készült filmje.

A filmet a 66. cannes-i fesztivál versenyprogramjában mutatták be, ahol elnyerte az Arany Pálmát, továbbá a filmkritikusok és újságírók által odaítélt FIPRESCI-díjat is. A fesztivál történetében ez volt az első alkotás, amelyért a fődíjat a rendezőn kívül az alkotásban részvevő más személyek is átvehették.[3][4][5]

A film alapjául a francia Julie Maroh[6] 2010-es A kék egy meleg szín című képregényalbuma szolgált[7], amely számos díjat nyert.[8] A filmet Észak-Amerikában a Telluride Film Festivalon mutatták be.

A cselekmény összefoglalása[szerkesztés]

Alább a cselekmény részletei következnek!

A tizenöt éves Adèle barátnőivel együtt úgy gondolja, hogy egy lánynak a fiúkkal kell ismerkednie, és a nagy szerelemről álmodik. Azt hiszi, meg is találta azt a kicsivel idősebb Thomas személyében, aki rejtélyes, de kedves fiú. Miközben randevúzik a fiúval, elmegy mellettük egy leszbikus pár, melynek egyik tagja, a kék hajú Emma megigézi Adèle-t. Emma még az álmaiban is megjelenik, méghozzá szexuális vágyait felkorbácsolva, ami megrémíti a lányt. Adèle megpróbálja elhessegetni ezeket az érzéseket és a Thomashoz fűződő kapcsolatára koncentrálni, de rájön, hogy mégiscsak a lányok vonzzák inkább. Először egy iskolatársa kezd ki vele, amit Adèle komolyan vesz, de a lány másnap durván visszautasítja, mondván, hogy nem gondolta volna Adèle-ről, hogy „erre gerjed”. Amikor fiúbarátja és lelkitársa, Valentin (a magyar származású Sandor Funtek – Funtek Frigyes fia[9] – alakítja) elviszi egy melegbárba, akkor Adèle addig kóborol a környéken, amíg egy másik bárban meg nem találja Emmát. Emma képzőművészeti egyetemista, és a két lány fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz. Azonban a közöttük lévő életkorbeli, társadalmi, kulturális különbségek felőrlik a kapcsolatukat.

Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Szereplők[szerkesztés]

Díjak, elismerések[szerkesztés]

  • 2013: Arany Pálma (Cannes-i fesztivál)
  • 2013: FIPRESCI-díj (cannes-i fesztivál)
  • 2013: FIPRESCI Nagydíj
  • 2013: Louis Delluc-díj
  • 2013: Brit Független Filmdíj – legjobb nemzetközi független film
  • 2013: Dallas–Fort Worth-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: Bostoni Online Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: Indianai Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: Kansas City-i Filmkritikusok Egyesületének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: New York-i Filmkritikusok Egyesületének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: Online Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: San Franciscó-i Filmkritikusok Egyesületének díja – legjobb idegen nyelvű film
  • 2013: St. Louis-i Filmkritikusok Szövetségének díja – legjobb idegen nyelvű film

Fogadtatás[szerkesztés]

A főszereplők: Adèle Exarchopoulos, Jérémie Laheurte és Léa Seydoux, valamint a rendező Abdellatif Kechiche, a 2013-as Cannesi filmfesztiválon.

A film Cannes-ban sokkolt néhány kritikust a hosszú[10] és nyíltan ábrázolt szexjeleneteivel (noha mű nemi szerveket használtak),[11] néhányan odáig ragadtatták magukat, hogy a filmet meg kellene vágni, mielőtt a moziba kerülhetne.[12] Sok kritikus az Arany Pálma legnagyobb esélyesének tartotta a filmet.[12][13][14][15]

Justin Chang, a Variety kritikusa szerint a film az elmúlt idők "legnyíltabb leszbikus szexjeleneteit" tartalmazza.[16] Jordan Mintzer a The Hollywood Reportertől úgy vélte, hogy annak ellenére, hogy a film három órás, azt "egyben tartják Léa Seydoux és az újonc Adèle Exarchopoulos egymást követő jelenetei, amelyek egyértelműen nagyszerű alakítások".[17]

A The Daily Telegraph kritikusa, Robbie Collin a maximális öt csillagot adta a filmnek és arra tippelt, hogy az nyeri az Arany Pálmát. Ezt írta: "Kechiche filmje három órás, és ezzel a hosszal az egyetlen bajom az, hogy akár még további hét órát is szívesen néztem volna belőle. Rendkívüli, elnyújtott robbanása az élvezetnek, bánatnak, kéjnek és a reménynek, és ezen belül találjuk a fesztivál két legjobb alakítását Adèle Exarchopoloustól és Léa Seydouxtól."[18] A The Guardian kritikájában Peter Bradshaw hozzáteszi, hogy "ez a valódi szenvedélyes filmgyártás" és a lehetséges ötből négy csillagot adott rá.[6] Stephen Garrett a The New York Observertől azt írta, hogy a film "nem más, mint győzelem" és "a szexuális felvilágosodás egyik jelentős műve.[19]

A szerző, Julie Maroh azonban kevésbé volt elégedett a filmmel. Azt mondta, nem tartja a filmet hamisnak, csupán „ugyanannak a történetnek … egy másik változata”.[20] Kritizálta a filmben a szexjeleneteket, a pornóhoz hasonlította őket. Azt mondta: "A heteroszexuálisok azért nevettek rajta, mert nem értik és nevetségesnek tartják a jeleneteket. A melegek pedig azért nevettek, mert nem volt meggyőző és nevetséges volt."[21] Így folytatta:

Mint feminista és leszbikus néző, nem tudom támogatni azt az irányt, amelyet Kechiche vett ezekben a kérdésekben.
De szeretném hallani, mit gondolnak más nők erről. Ez csupán az én személyes véleményem.

– Julie Maroh

Magyar nyelvű ismertetők, kritikák[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Blue is the Warmest Color című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Clarisse Fabre, 2013
  2. 'Blue is the Warmest Color at Box Office Mojo. Box Office Mojo. (Hozzáférés: 2013. október 20.)
  3. Az AFP tudósítása (2014.02.04.) A fesztivál zsűrije az Arany Pálmán felül a két főszereplőnek kívánta adni a legjobb női alakítás díját is, megosztva, azonban ezt a fesztivál szabályzata nem teszi lehetővé. Azt az áthidaló megoldást találták ki, hogy a rendezéssel azonos értékű alkotói tevékenységnek minősítették a színészi teljesítményt is, és így a rendező mellett a két nőnek is jár az Arany Pálma. Minthogy azonban csak egy példány állt rendelkezésre, azt a rendező vehette át, a két plusz szobrot pedig külön gyártatták le, és egy ünnepség keretében adták át a két színésznőnek 2014. február 4-én.
  4. A 2003-as cannes-i fesztivál díjai
  5. A Radio France International tudósítása
  6. a b Peter Bradshaw, 2013
  7. (franciául), Le bleu est une couleur chaude, Glénat – Hors collection, 2010, ISBN 978-2-7234-6783-4
  8. A képregény díjai:
  9. Az [Origo] cikke
  10. Le Figaro tudósítása
  11. The Daily Beast tudósítása
  12. a b A BBC News tudósítása
  13. A Vulture tudósítása
  14. A Guardian tudósítása
  15. Az Atlantic tudósítása
  16. A Variety tudósítása
  17. The Hollywood Reporter tudósítása
  18. A Daily Telegraph cannes-i beszámolója
  19. A New York Observer tudósítása
  20. Adèle's bluePDF(18.5 MB) - Text by Julie Maroh about the film and its aftermath
  21. A Guardian cikke

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]