| XB–70 Valkyrie |
 |
| XB-70 Valkyrie felszállás közben, a háttérben egy B–58 Hustler |
|
| Funkció |
Stratégiai nehézbombázó repülőgép |
| Gyártó |
North American |
| Gyártási darabszám |
2 db |
|
| Személyzet |
2 fő |
| Első felszállás |
1964. szeptember 21. |
| Méretek |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. |
| Hossz |
56,60 m |
| Fesztáv |
32,00 m |
| Magasság |
9,40 m |
| Szárnyfelület |
585,00 m² |
| Tömegadatok |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. |
| Szerkezeti tömeg |
93 000 kg |
| Max. felszállótömeg |
250 000 kg |
| Hajtómű |
| Hajtómű |
6 db General Electric YJ93-GE-3 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű |
| Tolóerő |
6×133 kN |
| Repülési jellemzők |
| Az adatok megjelenítéséhez kattints a „▼ kinyit” hivatkozásra. |
| Max. sebesség |
3,0 Mach (3 800 km/h) |
| Hatósugár |
7900 km |
| Legnagyobb repülési magasság |
23 600 m |
| Szárny felületi terhelése |
414,7 kg/m² |
| Tolóerő–tömeg arány |
0,314 |
| Háromnézeti rajz |
| 250px |
| Az XB-70 Valkyrie háromnézeti rajza |
Az XB–70 Valkyrie szuperszonikus nehézbombázó repülőgép volt, melyet az Amerikai Egyesült Államokban terveztek. Igen nagy, a hangsebesség háromszorosát meghaladó repülési sebessége és magassága védettséget jelentett a légvédelemmel szemben. A repülőgép hajtóműve és több, fontos alkatrésze megegyezett az XF–108 Rapier vadászgépével, melyet a kísérésére terveztek, de ennek már prototípusát sem építették meg. A félszárnyak külső fele 65°-ban lehajtható volt, ez javította a gép iránytartását, azaz függőleges vezérsíkként működött, amellett megnövelte a szárnyak által termelt felhajtóerőt, így a Valkyrie volt a világon a legjobb felhajtóerő-légellenállás aránnyal rendelkező szuperszonikus repülőgép (néhány vitorlázógép ebből a szempontból jobb). Az interkontinentális ballisztikus rakéták elterjedése miatt a bombázó repülőgépek veszítettek fontosságukból, Francis Gary Powers U–2-esének lelövése után pedig megkérdőjeleződött a nagy sebességű bombázók életképessége, ezért a repüléseket csak mint a szuperszonikus utasszállító repülőgépek fejlesztéséhez szolgáló SST program kísérleteit folytatták. 1966. június 8-án a második prototípus, miközben vadászgépekkel repült kötelékben, összeütközött egy F–104 Starfighterrel, és lezuhant. Az első prototípus, amelyen több, a lezuhant második prototípuson már megoldott probléma kijavítatlan volt, még 33 kísérleti repülést végzett, 2,5 Mach-ra korlátozott sebességgel, mielőtt leállították. A repülőgép építésének hírére állították rendszerbe a Szovjetunióban a MiG–25-ös vadászrepülőgépeket.
