Ugrás a tartalomhoz

Wolf von Aichelburg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Turokaci (vitalap | szerkesztései) 2020. március 3., 21:16-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Műfordításai)
Wolf von Aichelburg
Élete
Született1912. január 3.
Póla
Elhunyt1994. augusztus 24. (82 évesen)
Mallorca mellett
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers
KitüntetéseiOrder of Cultural Merit

Wolf von Aichelburg (Póla, 1912. január 3.Mallorca mellett, 1994. augusztus 24.), erdélyi német költő, író és műfordító.

Élete

Nagyszebenben érettségizett, majd a kolozsvári, berlini és dijoni egyetemen tanult. Tanárként dolgozott Nagyszebenben és Medgyesen. 1934-ben debütált a Klingsor című folyóiratban. Kétszer ült börtönben politikai okok miatt: 1948-1952, illetve 1959-1964 között. 1977-ben az Német Szövetségi Köztársaságba emigrált.

Művei

  • Ratten von Hameln (versek). Bukarest, Irodalmi Kiadó, 1969
  • Herbergen im Wind (versek). Bukarest, Irodalmi Kiadó, 1969
  • Lyrik, Dramen, Prosa Bukarest, Kriterion, 1971
  • Vergessener Gast (versek). Kolozsvár, Dacia, 1973.
  • Fingerzeige (esszék). Kolozsvár, Dacia, 1974
  • Aller Ufer Widerschein (versek). Innsbruck, Wort-und-Welt, 1984. ISBN 3-85373-079-5
  • Anhalter Bahnhof (versek). Innsbruck, Wort-und-Welt, 1985. ISBN 3-85373-094-9
  • Corrida (versek). Innsbruck, Wort-und-Welt, 1987. ISBN 3-85373-104-X
  • Der Brand des Tempels (drámák). München, Arnshaugk, 1993. ISBN 3-926370-20-3
  • Gedichte (versek) Nagyszeben, Hermann, 1996. ISBN 9739728545

Műfordításai

Források

  • Kányádi Sándor műfordítói műhelyéből. Korunk, X. évf. 3. sz. (1998. március) arch Hozzáférés: 2009. január 4.
  • Dim. Păcurariu (szerk.). Dicționar de literatura română (román nyelven). București: Editura Univers, 11-12. o. (1979) 

További információk

  • Michaela Nowotnick: Es ging uns nicht um die Zukunft des Regimes, sondern um unsere Zukunft im Regime. Eine Untersuchung zum Literaturkreis der deutschen Studenten in Klausenburg / Literaturkreis Josef Marlin (1957-1958), in: Spiegelungen, 6 (60), nr. 3, 2011, p. 277-289.
  • Michaela Nowotnick: „95 Jahre Haft“. Kronstädter Schriftstellerprozess 1959: Darstellungsformen und Deutungsmuster der Aufarbeitung, în: Halbjahresschrift für südosteuropäische Geschichte, Literatur und Politik, 24, nr. 1-2, 2012, p. 173-181
  • William Totok: Empathie für alle Opfer. Eginald Schlattner, ein Leben in Zeiten diktatorischer Herrschaft, în: Halbjahresschrift für südosteuropäische Geschichte, Literatur und Politik, 24, nr. 1-2, 2012, p. 181-198

Kapcsolódó szócikkek

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Wolf von Aichelburg témában.