Váci Egyházmegyei Könyvtár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Váci Egyházmegyei Könyvtár
SablonWikidataSegítség
A Váci Egyházmegyei Könyvtár (balra) és a püspöki palota (szemben)

A Váci Egyházmegyei Könyvtár a Váci Egyházmegye nyilvános könyvtára.[1] A Migazzi Kristóf tér 2. alatt található, a Püspöki palota szomszédságában.

Története[szerkesztés]

1875-ben alapította Peitler Antal váci püspök. Addig három különböző egyházi könyvtár létezett Vácott: Püspöki Könyvtár, Káptalani Könyvtár és Szemináriumi Könyvtár. Az Egyházmegyei Könyvtár megalapításával az eddig létező három könyvtár állománya az Egyházmegyei, akkori nevén Püspök Megyei Könyvtárba került. A könyvtár további gyarapodását az az egyházmegyei rendelet segítette elő, hogy a lelkipásztorkodó papságnak az Egyházmegyei Könyvtár javára kellett végrendelkezni. Ezért az Egyházmegyei Könyvtár a váci püspökök és kanonokok, valamint a váci egyházmegyés papság szellemi életének tanúja. A Szeminárium az Egyházmegyei Könyvtárnak 1875 után átadott könyvtára helyett újat létesített, mely 1972-ben került az Egyházmegyei Könyvtárba.

Az Egyházmegyei Könyvtár életében jelentős változást hozott az 1989-ben bekövetkezett politikai változás. Ma nyilvános magánkönyvtárként működik. Állományát gyarapítja. Arra törekszik, hogy az egyházmegye történetére vonatkozó dokumentumokat minél teljesebben beszerezze, főiskolásokat, híveket és kutatókat egyaránt ki tudjon szolgálni. A könyvtár állománya jelenleg kb. 160 ezer kötet.

A könyvtár állománya[szerkesztés]

A könyvtári állomány legrégibb darabjai a kódextöredékek, melyeket a Magyar Kodikológai Intézet írt le. Több héber kódextöredékkel is rendelkezik. Egy teljes Biblia-kódex-el rendelkezik a XV. sz.-ból. Kézirattári anyagában kiemelkedő helyet foglal el Káldi György-féle bibliafordítás kefelenyomata. Értékes az u.n. Ecsegi kódex, mely az Ecsegi Szent Kereszt Céh jegyzőkönyve. Könyvanyagának legrégibb rétegét az ősnyomtatványok jelentik. Jelentős antiqua és régi magyar könyvanyaggal is rendelkezik. A könyvtár nagy hagyományozói voltak: Gasparik Kázmér, Nováczky Endre, Medgyessy János, dr. Bánk József stb. Periodika anyagában jelentős az Acta Eruditorum, mely a világ első folyóirata volt. A könyvtár igazi értékét a teológiatörténeti, filozófiatörténeti és művelődéstörténeti anyag adja. Galileo Galilei és Newton munkáinak első kiadásai is fellelhetők. Több dokumentuma örmény betűkkel, de török nyelven nyomtatott könyv. Különgyűjteményei: Vaciensis (a városra és az egyházmegye történetére vonatkozik), muzeális értékű könyvek gyűjteménye (incunabulum-ok, antiqua-k, RMK és egyéb), térképtár, grafikai tár, aprónyomtatvány tár, szentképtár. A könyvtár kézirattárral is rendelkezik, mely a török hódoltság idejére megy vissza. A régi könyvtári berendezésekből származik a most is meglévő olvasókerék, melyet a hagyomány szerint Roskoványi Ágoston váci, majd később nyitrai püspök használt, aki a kánonjog történetére vonatkozó jelentős irodalmat hozott létre.

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungariae Asservantur . Vol. I-II. /ediderunt Géza Sajót et Erzsébet Soltész. – Budapestini : In aedibus Academiae Scientiarum Hungaricae, 1970
  • Atkáriné Meszlényi Zsuzsanna: Vaciensis helytörténeti gyűjtemény Vác városára vonatkozó dokumentumai. – Vác : Váci Egyházmegyei Könyvtár, 2004
  • Scheiber Sándor: Héber kódexmaradványok magyarországi kötéstáblákon. – Budapest, 1969
  • Tóth Béla: A Váci Egyházmegyei Könyvtár kéziratkatalógusa. – Budapest : Országos Széchényi Könyvtár, 1999
  • Illés György: Mesélő könyvtárak. – [Budapest] : Móra, 1984
  • Egyházmegyei Könyvtár, Vác: p. 185-195. Érintett plébániák és témák: nagykátai Biblia, ecsegi Szent Kereszt Céh betlehemes játéka. Neves dolgok: Káldi György bibliafordítása, Roskoványi Ágoston-féle olvasókerék
  • Varga Lajos: A váci Egyházmegyei Könyvtár. – In Pest megyei könyvtáros 33. évf. 2. sz. – p. 14-20.
  • Varga Lajos: Nováczky András (Endre, 1796-1871) váci egyházmegyés pap bécsi kapcsolatai és könyvgyűjteménye. – In Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán : Nemzetközi Történészkonferencia előadásai 1994. április 13-15. /szerk. Beke Margit és Bárdos István. – Esztergom : Esztergom-Budapesti Érsekség : Komárom-Esztergom megye Önkormányzata : Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány, 1994. – p. 379-384.
  • Kovách Zoltán: A magyarországi katolikus egyházi könyvtárak jelentősége a tudományos kutatás szempontjából. – In Régi könyvek és kéziratok . Tanulmánygyűjtemény /közread. OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ. – Budapest : Népművelési Propaganda Iroda, 1974. – p. 227-236.
  • Boros István: A Váci Egyházmegyei Könyvtár ősnyomtatványai. (BEcVac InCat); Váci Egyházmegye, Vác, 2010