Vladimir Bakarić

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vladimir Bakarić
Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökégének horvát tagja
Hivatali idő
1974. május 15. – 1983. január 16.
ElődJakov Blažević, Đuro Kladarin, Milan Mišković
UtódMika Špiljak
Horvát Szocialista Köztársaság Parlamentjének 5. elnöke
Hivatali idő
1953. december – 1963. december
ElődZlatan Sremec
UtódIvan Krajačić
Horvát Népköztársaság Végrehajtó Bizottságának elnöke
Hivatali idő
1945. április 14. – 1953. december 18.
ElődPavle Gregorić
UtódJakov Blažević
Horvátországi Kommunisták Szövetségének titkára
Hivatali idő
1948. – 1969. május
ElődAndrija Hebrang
UtódSavka Dabčević-Kučar
Katonai pályafutása
Csatáimásodik világháború
Született1912. március 8.[1][2][3][4][5]
Nagygorica
Elhunyt1983. január 16. (70 évesen)[1][2][3][4][5]
Zágráb
SírhelyMirogoj temető
PártJugoszláv Kommunisták Szövetsége
HázastársaMarija Šoljan-Bakarić
Foglalkozás
IskoláiZágrábi Egyetem
Díjak
  • Order of the Hero of Socialist Labour
  • Jugoszlávia nemzeti hősei
  • Kutuzov-rend
  • Order of Brotherhood and Unity
  • Order of the Partisan Star
  • Order of the People's Liberation
  • Jugoszlávia nemzeti hőse
  • Order of the Yugoslavian Great Star
  • Order of Bravery
  • Commemorative Medal of the Partisans of 1941
  • Grand Cross of Honor for Services to the Republic of Austria (1967)
  • Grand Cross of the Order of Prince Henry (1976. július 28.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Vladimir Bakarić témájú médiaállományokat.

Vladimir Bakarić (Nagygorica, 1912. március 8. – Zágráb, 1983. január 16.) horvát kommunista politikus és nemzeti hős volt a szocialista Jugoszláviában. [6][7] A Nemzeti Felszabadító Mozgalom (NOP) vezérkarának politikai biztosa, majd 1944-től 1969-ig megszakítás nélkül a Horvát Kommunista Párt vezetője. 1945-től 1953-ig a Horvát Népköztársaság miniszterelnöke, 1953-tól 1963-ig a Horvát Szocialista Köztársaság parlamentjének elnöke, 1964-től 1974-ig a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Tanácsának tagja, 1974-től haláláig a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének tagja.

A második világháború előtt és alatt Horvátország egyik vezető kommunista politikusa volt, a második világháború végétől az 1980-as évek elejéig pedig Horvátország legbefolyásosabb kommunista vezetőjének tartották. Rossz egészségi állapota és a nyilvános szereplésektől való tartózkodás miatt ellenfeleitől a „Svileni” (Selymes) és „Mrtvac” (Halott) beceneveket kapta.[8] Főként ezen okokból viszonylag korán feladta a horvátországi végrehajtó hatalom vezetését, és többé-kevésbé a párt árnyékában meghúzódva ideológusként dolgozott. A Horvát Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság társadalmi szerkezetében valójában a kommunista párt döntött minden döntő fontosságú kérdésben, és a kommunista ideológia kérdései rendkívül fontosak voltak a közélet számára. A második világháború után Bakarić Edvard Kardelj mellett az ún. Julijska krajina Horvátországhoz és Szlovéniához való minden autonómia nélküli csatolásának szószólója, illetve Boris Kidrič és Kardelj mellett a jugoszláv párt reformista frakciójának, az úgynevezett liberálisoknak, az önkormányzó szocializmus harcosainak vezetője volt. Ahhoz a csoporthoz tartozott, amely 1964-ben elősegítette a gazdasági reformot, 1966-ban Aleksandar Ranković bukását, a horvát tavaszt és az 1974-es alkotmányt, amely alapján később valamennyi jugoszláv köztársaság kivívta függetlenségét.

Élete és pályafutása[szerkesztés]

Vladimir Bakarić Nagygoricán született 1912. március 8-án. Édesapja bíró volt.[9] Az elemi iskolát Gospićban, a középiskolát Ogulinban és Zágrábban végezte. A Zágrábi Egyetem joghallgatójaként 1932-től részt vett a forradalmi munkásmozgalomban, majd 1933-ban a Jugoszláviai Kommunista Párt (KPJ) tagja lett. Az egyetem más kommunistáival és a zágrábi gyárak kommunista munkásaival együtt számos munkás- és diákakciót, valamint a rezsim, a nacionalista és fasiszta szervezetek elleni sztrájkokat és tüntetéseket szervezett. 1935-ben a zágrábi egyetemen a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség (SKOJ) titkárává választották. Ebben az évben szerzett jogi diplomát, majd bírósági és ügyvédgyakornok lett (1936–1941), 1937-ben pedig jogi doktorátust szerzett. Josip Broz Titonak a párt élére történt megválasztása után a forradalmi munkásmozgalomban és a KPJ-ben töltött be felelősségteljes pozíciókat, 1937-ben a Horvátországi Kommunista Párt (KPH) Központi Bizottsága Agitprop Osztályának vezetője, 1938-ban a Dolgozók Pártjának létrehozását kezdeményező bizottság tagja, 1940-ben pedig a KPH Központi Bizottságának tagja lett.

A második világháború elején Zágrábban tartózkodott, ahol részt vett a megszállók elleni kommunista akciókban, és a Katonai Bizottság tagjaként 1941 decemberéig feladata az esetleges felkelés előkészítése volt. Ezután a felszabadított területre ment, és a Népi Felszabadító Hadsereg (NOV) és a Partizán Egységek (PO) politikai komisszárja lett. Ebben a pozícióban egészen 1943 novemberéig maradt (az első aktákat ebben a minőségében írta alá V. L. Katić álnéven). Ebben a minőségében vett részt a megszállókkal együttműködő számos civil likvidálásáról, kényszermunkára viteléről szóló döntésekben, valamint abban a döntésben is, amely alapján 1943 szeptemberében a partizánok elfoglalták Zrint.[10] Bakarić politikai munkája mellett katonai vezetőként is kitüntette magát, különösen 1943 elején, a IV. ellenséges offenzíva során, majd a német, olasz és usztasa csapatok 1945-ös horvátországi veresége idején.

Egyik szervezője volt Horvátország első nemzeti kormányszerveinek, részt vett a forradalmi törvények kidolgozásában, Horvátország Népi Felszabadításának Országos Antifasiszta Tanácsa (ZAVNOH) egyik alapítója és legfelsőbb szerveinek tagja, majd a Jugoszlávia Népi Felszabadításának Antifasiszta Tanácsa (AVNOJ) első és második ülésének résztvevője, végül pedig az elnökség tagja volt. Az AVNOJ 1943. november 29-i második ülésszaka után Jugoszlávia Felszabadításának Nemzeti Bizottságához (NKOJ) került, ahol külügyi biztoshelyettes volt.

1944 októberében a KPH Központi Bizottságának titkára lett. Ezt a tisztséget 1966-ig folyamatosan töltötte be, majd ezt követően a Központi Bizottság elnöki posztjára cserélte fel, amely tisztséget 1969-ig töltötte be. 1945-től 1963-ig minden választáson országgyűlési képviselővé, a Horvát Szocialista Köztársaság és a Szövetségi Közgyűlésének tagjává választották. A KPH vezetőjeként 1945. április 14-én Splitben megalakította a Horvát Népfront kormányát, majd a Horvát Népköztársaság elnöke lett. Egyik helyettese a Horvát Parasztpárt, a másik a Független Demokrata Párt tagja volt. 1945-től 1953-ig a Horvát Népköztársaság miniszterelnöke, majd a Horvát Szocialista Köztársaság parlamentjének elnöke (1953–1963). 1964-1974 között tagja volt a Szövetségi Tanácsnak, 1974-től pedig a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségének tagja, amelyben 1975. május 15. és 1976. május 15. között alelnökként tevékenykedett, majd 1982 májusában újraválasztották erre a tisztségre.

A háború végétől magas párttisztségeket is betöltött: a KPJ V. Kongresszusán 1948-ban, majd az 1952. évi VI. Kongresszuson is a KPJ Központi Bizottsága tagjává választották. 1966-ban a Jugoszláviai Kommunisták Szövetsége (SKJ) Elnökségének tagja, az SKJ IX. Kongresszusán 1969-ben az Elnökség tagja és az Elnökség Végrehajtó Tanácsának tagja, és mint ilyen, Josip Broz Tito jugoszláv vezető közeli munkatársa lett. A Népfrontban, a Nemzetvédelmi Tanácsban és az Alkotmányos Rendvédelmi Tanács elnökeként egyéb felelős feladatokat is ellátott.[7]

Közvetlenül a horvát irodalmi nyelv nevéről és státuszáról szóló Nyilatkozat megjelenése után ellenezte azt. Később megkezdődött az aláírók politikai üldözése, noha a Nyilatkozatot korának legtekintélyesebb kommunista horvát írója, Josip Broz Tito személyes barátja, Miroslav Krleža is aláírta. Befolyásának nagy részét megőrizte, és a legbefolyásosabb horvát politikusnak számított még azután is, hogy elhagyta a horvát kommunista hierarchia első emberének pozícióját.

1971-ben a „horvát tavaszt” elfojtó erők mellé állt, és részt vett a párt Savka Dabčević-Kučar vezette reformvezetőségének leváltásában. Ez a szerep egészen haláláig egyfajta legfőbb politikai döntőbíróvá tette Horvátországban. Edvard Kardeljjel együtt a jugoszláv politikai elit liberálisabb tagjai közé számított, aki a föderáció szükségességéről szóló kijelentéseiről volt ismert, amelyek a jugoszláv egység és a köztársaságoknak nagyobb hatalmat adni kívánók közötti harcra utaltak. Bakarić nyilvános szerepléseiben nagyon óvatos volt, kerülte a radikálisabb kijelentéseket, ezért ellenfelei egy részétől a Svileni és Mrtvac beceneveket kapta.[9] Politikai felemelkedése egybeesik 1948-cal és Andrija Hebranggal, a horvát kommunisták egykori vezetőjével történt politikai leszámolással. 1971-ben ugyancsak Titót támogatta a „reformerekkel” való leszámolásban.

Jelentős érdemeket tulajdonítanak neki 1974-ben az ország alkotmányos reformja során a köztársaságok (köztük Horvátország) pozíciójának megerősítésében, később pedig ellenállt annak a gondolatnak, hogy a föderációs kapcsolatokat az egységes modellhez kell közelíteni. Az 1980-as években Vladimir Bakarić a JSZK Alkotmányos Rendjét Védő Szövetségi Tanács (UDBA) elnöke volt, amely az összes titkosszolgálatért felelt, beleértve az emigrációban élő disszidensek likvidálását is. Ekkor jelentette ki, hogy a horvát emigráció a legrosszabb kivándorlás a világon.[11] Bruno Bušić meggyilkolása idején is ő volt az Alkotmányos Rendet Védő Szövetségi Tanács elnöke.[12] 1983. január 18-án halt meg Zágrábban.

Díjai[szerkesztés]

Stipe Šuvar Josip Broz után a legnagyobb horvát kommunistának tartotta.[13] 1950-től a jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia (JAZU) rendes tagja, 1974-től a Bosznia-Hercegovinai Tudományos és Művészeti Akadémia (ANUBiH) tiszteletbeli tagja volt. A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) tartalékos alezredese, az 1941-es Partizán Emlékérem, a Jugoszláv Nagycsillag Érdemrend, a Nemzeti Hős Érdemrend, a Szocialista Munka Hőse és más magas kitüntetések birtokosa, az AVNOJ-díj (1972), valamint a ZAVNOH oklevél és emlékplakett (1982) birtokosa volt.

Művei[szerkesztés]

Számos cikket és nyilvános beszédet írt, számos könyvet publikált, amelyek közül kiemelkedik:

  • "O poljoprivredi i problemima sela" ("A mezőgazdaságról és a vidék problémáiról", beszéd- és cikkgyűjtemény, 569 oldal) 1960.
  • "Društvene klase, nacije i socijalizam" ("Társadalmi osztályok, nemzetek és szocializmus", 250 oldal) 1976.
  • "O ekonomskom i društvenom razvoju i nekim međunarodnim temama" ("A gazdasági és társadalmi fejlődésről és néhány nemzetközi témáról", 150 oldal) 1982.
  • Utolsó munkája a "Josip Broz Tito" című könyv (83 oldal, illusztrációkkal) 1983.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Hrvatski biografski leksikon (horvát nyelven), 1983
  3. ↑ a b Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
  4. ↑ a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  5. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Hrvatski biografski leksikon. hbl.lzmk.hr. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
  7. ↑ a b Rođen narodni heroj Vladimir Bakarić 08.03.1912. Antifašistički VJESNIK. (Hozzáférés: 2021. február 7.)
  8. ↑ „Komunistički hrvatski ban” koji nije želio samostalnu Hrvatsku, ali joj je nehotice pridonio (horvát nyelven). Vjesnik. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
  9. ↑ a b Supek, Ivan. Krunski svjedok protiv Hebranga, Markanton Press, Chicago, 1983., str. 237.
  10. ↑ Vladimir Geiger i dr.: Partizanska i komunistička represija i zločini u Hrvatskoj 1944.-1946., DOKUMENTI, Zagreb i središnja Hrvatska, str. 73-76, 100-103, 150-154, 180-182, 184-185. Hrvatski institut za povijest, 2008. (Hozzáférés: 2019. október 9.)
  11. ↑ UDBA – Uprava državne sigurnosti (bezbednosti) jučer i danas, 2016. június 30. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
  12. ↑ Naslijeđeno zlo, 2016. június 30. [2016. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 30.)
  13. ↑ Šuvar, Stipe. Pitanja kontinuiteta, Biblioteka „Posebna izdanja”, Globus, Zagreb, 1986., str. 150., ISBN 86-343-0015-3

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Vladimir Bakarić című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vladimir_Bakarić&oldid=26712754”