Vezetéknév

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vezetéknév, vagy másik jellemző elnevezéssel családnév a személyneveknek az a része, melyet a gyermek többnyire egyik vagy mindkét szülőjétől örököl, szemben az utónévvel (keresztnévvel), ami „személyre szóló”. A vezetéknév Magyarországon napjainkban miniszteri engedéllyel változtatható meg. A gyermek apjától vagy anyjától örökölheti (mindkét esetben csak úgy, ha a szülő a házasságban megtartotta a saját nevét); illetve örökölheti mindkét szülője nevét kötőjellel egybekötve, tetszőleges sorrendben, de legfeljebb kéttagú lehet; a leendő házaspárok a házasságkötés előtt nyilatkoznak születendő gyermekeik családnevéről, melyet az első gyermek születéséig módosíthatnak. A magyar törvények szerint az egy házasságból született testvéreknek azonos vezetéknevet kell viselniük.

Napjainkban Európában a legtöbb ország már nem tesz különbséget a házasságban és az azon kívül született gyermekek közt azt a jogukat tekintve, hogy apjuk nevét viselhessék, de az apának ilyenkor elismerő nyilatkozatot kell tennie.

A legtöbb országban a keresztnév megelőzi a vezetéknevet. A magyarországihoz hasonló keleti névsorrend egyes ázsiai országokban fordul még elő (Kínában, Japánban, Koreában, Vietnamban).

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vezetéknevek kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése miatt jelent meg, leggyakrabban az illető szakmájára (pl: tímár, kovács, szabó), kinézetére (pl: kis, nagy, vagy akár medve, utalva nagy termetére) vagy belső jellemzőire (pl: bátor, vitéz, fukar) utalt. Ez a név általában nem öröklődött, de fokozatosan a „Vitéz Mihály, Béla fia” forma miatt egyre gyakoribb lett, hogy ez a ragadványnév egy egész családot vagy több nemzedéket is jelölt.

Más kultúrkörökben a vezetéknevet az apa (patriarchális tárasadalmakban legalábbis) keresztneve helyettesítette, „Mihály fia Béla” formában.

Az orosz (és szláv) kultúrákban jellemző például az, hogy az örökölt családnév mellett megjelenik az apa neve is, például a „Vlagyimir Iljics Uljanov” névben „Uljanov” a családnév, „Ilja” volt az apa neve (így az „Iljics” forma az „Ilja fia” jelentésű) és „Vlagyimir” magának az illetőnek a keresztneve.

A származás megjelölésére használták a de genere (nemzetségből) kifejezést a kora középkorban. Körülbelül a 14. századig volt használatos a keresztnév mellett az apa vagy valamelyik előd nevével, esetleg a lakóhely elnevezésével kapcsolatban. Például: de genere Dénes = Dénes fia, rövidített formája „de”, Dénes de Zala = Zalai Dénes. A családnevek kialakulásával általános használata megszűnt. Leonardo da Vinci neve is hasonló eredetű, aki az olasz Vinci nevű város melletti kis faluban (Anduan) született.

A 13–14. században kialakuló magyar családnevek eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • személynévből (Balázs, Péterfi)
  • helynévből (Pécsi, Budai)
  • foglalkozásnévből (Kovács, Takács)
  • nemzetiséget jelentő szóból (Török, Magyar)
  • tulajdonságot jelentő szóból (Kis, Fehér, Sánta)

A hivatalos vezetéknév[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon az 1400-as évek elejétől már igyekeztek pontosítani minden személyt, apja nevével, foglalkozásával, vagy a lakóhellyel. Míg eredetileg abszolút nem lehetett változtatni sem a családnevet, sem a keresztnevet, 1816-ban I. Ferenc új rendeletet adott ki, amely lehetővé tette azt, hogy kancelláriai, majd később belügyminiszteri engedéllyel a családnevek megváltoztathatóak. A keresztnév-változtatást az egyház büntette.[forrás?]

Magyarországon a vezetékneveket II. József tette kötelezővé 1787-ben, ezzel alakult át a szokásból hivatalosan azonosító adattá.

A második világháború korában igen nagy mennyiségű vezetéknév-változtatás történt, főként a zsidó származású (vagy akár csak hangzású) családneveket „magyarosították”, hogy elkerüljék a deportálást vagy a meghurcoltatást.

Vezetéknév házasság után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjainkban már nem annyira kötött a vezetéknevek házasság utáni alakulása, mint évszázadokkal – vagy akár csak 50 évvel – ezelőtt.

A huszadik században Magyarországon a leggyakoribb forma az volt, hogy a házasság után a férj megtartotta a nevét, a feleség pedig a férj nevét vette fel a „-né” utótaggal (Szedlacsek Edömérné, ami egyébként megfelel például az angolszász „Mrs. John Smith” [John Smith-né] formának). Később lehetőség volt arra, hogy a feleség megtartsa saját nevét.

A mai szabályozás 2004-től majdnem teljes szabadságot ad a férj és feleség családneveinek kombinációjával. Például ha Szedlacsek Edömér és Zutyula Armilla házasságot köt, akkor a férj lehetséges nevei:

  • Szedlacsek Edömér, Zutyula Edömér, Szedlacsek-Zutyula Edömér, Zutyula-Szedlacsek Edömér

míg a feleség felveheti az alábbi neveket:

  • Zutyula Armilla, Szedlacsek Edömérné, Szedlacsekné Zutyula Armilla, Szedlacsek Edömérné Zutyula Armilla, Szedlacsek-Zutyula Armilla, Zutyula-Szedlacsek Armilla vagy Szedlacsek Armilla

(A névválasztásokat tovább bonyolítja a doktori cím, illetve hogy azt a férj, illetve a feleség – avagy mindketten – szerezték meg. A Dr. Szedlacsek Edömérné azt jelenti, hogy a férj a doktor, a Szedlacsek Edömérné dr. pedig azt, hogy az asszony.)

Névazonosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Családon belüli teljes névazonosság esetén, ha szükséges, az idősebb családtag neve előtt id. rövidítést használnak. Mindig kis kezdőbetűvel írják, kivételt képez a mondat kezdet. Amennyiben az idősebb családtag életében nem használta ezt a megjelölést, később – elsősorban tevékenységi kör azonossága esetén (Pl.: művész dinasztiák, lásd Hans Holbein, Lucas Cranach, Brueghel, Strauss) – a könnyebb megkülönböztetés érdekében akkor is alkalmazzák. A fiatalabb családtag neve előtt mindig ifj. rövidítés szerepel, mely jelentése ifjabb és nem ifjú, mint ahogy időnként félreértik. Természetesen ez a jelölés a név viselőjének halála után is megmarad. Minden esetben kis kezdőbetűvel írják, kivétel a mondatkezdet.

Leggyakoribb vezetéknevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A világon a kínai Vang (93 millió), Li (92 millió) és Csang (88 millió) nevekből van a legtöbb.[1]
  • Magyarországon: Nagy (237 ezer), Kovács, Tóth, Szabó, Horváth (mind 200 ezer feletti).[2][3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Vang a leggyakoribb vezetéknév a világon – Velvet.hu, 2007. április 25.
  2. Leggyakoribb családnevek – keresztnevek.blogspot.com
  3. A száz leggyakoribb vezetéknév Magyarországon (2012) – Közigazgatási és Elektronikus Közszolgálatások Központi Hivatala

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]