V603 Aquilae
| V603 Aquilae | |
 | |
| Más jelölések | Nova Aquilae 1918, HD 174107, HIP 92316, GCRV 68659, GSC 00448-00423, 2MASS J18485464+0035030, AAVSO 1843+00, Gaia DR2 4266547566124966912[1] |
| Megfigyelési adatok | |
| Csillagkép | Sas csillagkép |
| Epocha | J2000,0 |
| Rektaszcenzió | 18h 48m 54,6369118792s[1] |
| Deklináció | +00° 35′ 02,855110952″[1] |
| Távolság | 770[2] fé, 240[2] pc |
| Látszólagos fényesség | 11,64[1] |
| Abszolút fényesség | 5,0[2] |
| Színkép típusa | OB+e: E[1] |
| Pályaadatok | |
| Évi parallaxis | 0,0031906[1] |
| Radiális sebesség | -25.00[1] |
| Sajátmozgás | |
| rektaszcenzióban | 0,011413"/év[1] |
| deklinációban | -0,009384"/év[1] |
| Fizikai adatok | |
| Színindex (B-V) | 0,01[1] |
| Színindex (U-B) | -0,92[1] |
| Hőmérséklet | |
| Felszín | 9191[3] K |
| Luminozitás | 0,8[2] L☉ |
A V603 Aquilae (vagy Nova Aquilae 1918) egy fényes elsőrendű vendégcsillag volt a Sas csillagképben 1918 nyarán; néhány napig az északi éjszakai égbolt legfényesebb csillagaként ragyogott.
Felfedezése
Zygmunt Laskowski lengyel orvosprofesszor és amatőr csillagász fedezte fel 1918. június 7-én Genfben, amit a következő éjszaka megerősített az angol Grace Cook. A Nova Aquilae 0,5 magnitúdó fényességgel érte el maximumát; ez volt a legfényesebb nóva a távcsöves korszakban. A Szíriusz és a Canopus után a legfényesebb csillag volt az égbolton. A Tycho és Kepler által leírt szupernóvák fényesebbek voltak, de ezek a távcső feltalálása előtt történtek.
További vizsgálatok
A korábbi Harvard lemezek és az AAVSO adatbázis felhasználásával megállapították, hogy a robbanás előtt 11,43m volt a csillag fényessége. A maximumhoz viszonyítva tizenkét nap alatt csökkent három nagyságrendet, azután 18,6 év alatt halványodva nyugalomba jutott.[4]
A V603 Aql bináris rendszer, amelyben a fehér törpe csillagra egy kisebb tömegű közeli társról anyag áramlik át. A folyamat bizonyos pontján termonukleáris reakció indult be, ami a felesleges anyagot lefújta, miközben a rendszer fényessége jelentősen megnövekedett. A rendszer megállapodott átlagosan 11,4 magnitúdó fényességnél az 1940-es években, azóta a halványodás tíz évenként 0,01m. Arenas és munkatársai spektroszkópiai elemzéssel megállapították, hogy a rendszer egy körülbelül 1,2 naptömegű fehér törpéből, egy akkréciós korongból, és egy kb. 20% naptömegű, valószínűleg vörös törpe csillagból áll. A két csillag egymást kb. 3 óra 20 perc alatt kerüli meg.
Magyar vonatkozás
Az északi félgömb nyári csillagainak legfényesebbjét is felülmúló nóva sok szak- és amatőr csillagász figyelmét magára vonta, így Komáromi Kacz Endre szorgos amatőréét is. Észlelőnaplójában 1918. június 8-án este 10-kor kelt az első bejegyzés – megemlítve, hogy már előtte való este is észrevette a korábban nem látott gyenge II rendű csillagot –, így a nóva független magyar felfedezőjének tekinthető. Először csak szabad szemmel, később 5 cm-es lencsés távcsővel vizuálisan és okulár spektroszkóppal észlelte. 9-én a nóva fényességét a Szíriusszal vetekedőnek írja le, 15-én már csak másodrendű, 20-án szabad szemmel harmadrendű. Az utolsó érdemleges feljegyzés 24-én született, amikor megerősítette a csillag korábban is észlelt lila színét.[5]
A csillag, mint kataklizmikus változó az MCSE Változócsillag szakcsoportjának[6] észlelési programjában szerepel, és az utóbbi bő négy évtizedben 768 fényességbecslés készült róla.[5]
Emlékérem
A nóva felfedezésének részletes leírása látható a 35,5 mm átmérőjű Nova Aquilae-érem előlapján, a hátlapon a felfedező portréjával.[7]
Források
- ↑ a b c d e f g h i j k SIMBAD adatbázis
- ↑ a b c d ESA 1997, The Hipparcos and Tycho Catalogues (ESA SP-1200) (Noordwijk: ESA)
- ↑ Gaia DR2 adatbázis
- ↑ Johnson, Christopher B. (2013. november 4.). „Nova Aquilae 1918 (V603 Aql) Faded by 0.44 mag/century from 1938-2013”. The Astrophysical Journal 780 (2), L25. o. DOI:10.1088/2041-8205/780/2/L25.
- ↑ a b „Meteor”, Budapest XLVIII. (6), 50. o, Kiadó: MCSE. ISSN 0133-249X.
- ↑ [1]
- ↑ Csillagászat érmeken
