Trópusi és szubtrópusi lombhullató erdő

Nem egybefüggő trópusi eső- ill. monszunerdők legnagyobb kiterjedése.

  esőerdők

  monszunerdők

Afrika majomkenyérfái a száraz évszakban lehullajtják a lombleveleiket

A trópusi és szubtrópusi lombhullató erdők (Hiemilignosa) olyan trópusi – és csak ritkán szubtrópusi – területeken alakulnak ki, amelyeken a csapadék éves eloszlása egyenlőtlen. Nagy része a nedves évszakban hull le, a száraz évszakban szinte nincs is. A száraz, hűvösebb évszak (bár ez is meleg) a tél, a csapadékos és forró a nyár.

Az évszakok hatása a növényekre

A két évszak következtében a növények életciklusa is kettős. A száraz, meleg télben egyáltalán nem hull csapadék, így a növények éltető víz nélkül maradnak: anyagcserét gyakorlatilag képtelenség folytatni. A fáknak minél kevesebb víz elpárologtatása a céljuk, éppen ezért lehullajtják leveleiket, hogy csökkentsék párologtatási felületüket. Mikor beköszönt az esős évszak, a nyár, újra lehetővé válik az anyagcsere, a fák újra kilombosodnak. A valóságban azonban nem a víz váltja ki a lombfakadást, hanem a téli és nyári évszak közti hőmérséklet-különbség. A téli napi átlaghőmérséklet 15–20 °C, míg az esős évszak beköszöntével 30–35 °C-ra emelkedik, mely kiváltja a fák rügybontását.

Trópusi lombhullató erdők típusai

Lombját hullató tíkfa Indiában

Terminalia-fafaj

Nincs éles határ a trópusi esőerdők zónája és a trópusi lombhullató erdők zónája között. Attól függően, hogy milyen hosszú a száraz évszak, eltérő felépítésű és fajgazdagságú fás társulások alakulnak ki.

Időszakos trópusi esőerdő

A száraz évszak hossza itt 1–3 hónap. A fajgazdagság nem olyan nagy, mint az örökzöld trópusi esőerdőkben, általában a hármas lombkoronaszint sincs meg, a legmagasabb fák sem érik el a 40 m-t. A fák csak kis hányada dobja le a levelét, általában a legmagasabb fák, melyeknek legproblematikusabb a vízszállítása a gyökértől a magasan lévő lomblevelekig. Az alacsonyabb fák és cserjék nem hullajtják le a lombjukat. Ez a társulástípus még inkább a trópusi esőerdőkhöz tartozik, mert a sajátos esőerdei életformák – liánok, epifitonok stb. – még megvannak.

Zárt lombhullató trópusi erdők (monszunerdők)

Ahol a száraz évszak hossza már 4–8 hónap, nem alakulnak ki esőerdők, hanem ún. monszunerdők. Jellemzőek Afrika nyugati és délkeleti tájain, Ázsiában pedig Hátsó-India, a nyugat-indiai szigetvilág és a Malájföld területén, valamint Északkelet-Ausztráliában, Kelet-Brazíliában és Közép-Amerikában (Antillák, szárazabb síkvidéki területek). A monszunerdők nevüket onnan kapták, hogy a száraz téli évszak után a monszunszelek által hozott csapadékos időszakban lombosodnak ki. A monszunerdők fajgazdagsága meg sem közelíti a trópusi esőerdőkét. Kevesebb epifiton él itt, azok is nagyrészt szárazságtűrők (Tillandsia sp., pozsgás orchideák). Liánnövények nagy számban élnek ezekben az erdőkben. Aljnövényzetükben sokféle cserje és fűféle él.

Az indiai monszunerdők fő fafajai a teakfa (Tectona grandis), ébenfa- (Diospyros sp.) és a nyálkafafélék közé tartozó Terminalia-fajok. Az ausztrál területeken a monszunerdőket eukaliptuszfák (Eucalyptus sp.) alkotják, bár ezek örökzöld erdők, mert az eukaliptuszok nem hullajtják le leveleiket. Az eukaliptuszerdők sok fényt engednek a talajszintre – mivel leveleik mindig élükkel fordulnak a Nap felé –, így alattuk gazdag aljnövényzet alakul ki, melyet főként páfrányok alkotnak. Afrika monszunerdeiben pillangósvirágú Aflezia-fák és a fatermetű kutyatejfélék (Euforbiaceae) jellemzek, az aljnövényzetben pedig fácánlevélfajok (Sansevieria). Dél- és Közép-Amerika trópusi lombhullató monszunerdeiben igen jellegzetesek a különféle palacktörzsű fák (Cavanillesia, Chorisia), melyek a törzsükben vizet raktároznak a száraz évszakra. A monszunerdőknek is két típusát szokták megkülönböztetni.

• Félörökzöld monszunerdők: olyan területeken alakulnak ki, ahol a száraz évszak nem túl hosszú, kevesebb, mint fél év (4–6 hónap). Ezek az erdők még alacsonyabbak, mint a időszakos trópusi esőerdők, legfeljebb 25–30 m magasak. Az erdők lombkoronaszintje kettős, és a magasabb fák hullajtják le a lombjukat, míg az alacsonyabb fák és cserjék lombja fennmarad egész évben.
• Lombhullató monszunerdők: ezek a fás társulások olyan területeken alakulnak ki, ahol a száraz évszak már hosszabb, mint fél év (6–8 hónap). Itt már minden fás szárú növény elhullajtja a lombját.

Szavannaerdők és tüskebozótosok

Kelet-Afrika erdős szavannája

Azokon a területeken, ahol már nagyon rövid a nyár (2–3 hónap, csapadék kevesebb évente, mint 1000 mm), nem alakul ki zárt erdőség, a fák csak kisebb-nagyobb csoportokban állnak, köztük nagy fátlan területek vannak. Szavannák alakulnak ki Afrikában, ahol széles sávként szegélyezik Nyugat-Afrika és a Kongó-medence erdőségeit, valamint Kelet-Afrikában helyettesítik is a trópusi esőerdőket. Emellett szavannák alakulnak ki Ázsiában (Elő- és Hátsó-India, Kelet-Jáva), Dél-Amerikában (Kelet-Brazília), Közép-Amerikában (Antillák esőárnyékos oldalának lábánál), Dél-Amerika északi területein (Orinoco vízgyűjtője) és Észak-Ausztráliában. A szavannaerdők aljnövényzete nagyon gazdag, főképp fűfajok alkotják (pl. Andropogon, Pennisetum), melyek az esős évszakban igen nagyra nőhetnek. A szavannaerdők jellegzetes fafajai Afrikában az akácia- (Acacia), Brachystegia-, Isoberlinia-, Julbernardia-, Albizia-fajok (ezek mind pillangósvirágú fák), valamint a majomkenyérfa (Adansonia), kolbászfa (Kigelia africana), vajfa (Butyospermum) és a balzsamfa (Commiphora). Afrikában élnék még a szavannaerdőkben pálmák (pl. legyezőpálmák – Borassus, dumpálmák – Hyphaene). Ausztrália jellegzetes szavannai fái az akáciák és eukaliptuszok, Indiában az akáciák és Dipterocarpaceae-fajok, Amerikában pálmák (Mauritia flexuosa, királypálmák – Roystonia, palacktörzsű pálmák – Gastrococcos, Colpothrinax).

A tüskebozót átmenetet képez a sivatagok és a szavannák között. Elsősorban kis termetű tövises fácskák és cserjefajok alkotják (pl. Boswellia, Commiphora, Acacia), de élnek benne már pozsgás növények is (Afrikában Stapelia, Euphorbia, Sansevieria; Amerikában kaktuszok).

Források

• Hortobágyi Tibor (szerk.): Növényföldrajz, társulástan és ökológia, Tankönyvkiadó, Bp., 1981
• Borhidi Attila: Növényvilág az Egyenlítőtől a Sarkokig, Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1968
• Borhidi Attila: Gaia zöld ruhája, Akadémiai Kiadó, Bp., 2002
• Tuba Zoltán, Szerdahelyi Tibor, Engloner Attila, Nagy János: Botanika III. – Növényföldrajz – Társulástan – Növényökológia, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2006