Szputnyik–2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szputnyik–2
Sputnik2 vsm.jpg

Ország  Szovjetunió
Gyártó OKB–1
Típus technológiai, kutató
Küldetés
Indítás dátuma 1957. november 3.
Indítás helye Bajkonuri űrrepülőtér
Hordozórakéta R–7 Szemjorka
Visszatérés dátuma 1958. április 14.
Élettartam 162 nap
Tömeg 508,3 kg
Pályaelemek
Pályamagasság 212 / 1660 km
Excentricitás 0,098921
Inklináció 65,33°
Periódus 403,2 perc

A Szputnyik–2-t (oroszul Cпутник-2) 1957. november 3-án állították föld körüli pályára. A második űreszköz volt, és az első olyan űrjármű, amely egy élőlényt vitt magával. A Szputnyik–2 2 méter alapátmérőjű, 4 méter magas, kúp alakú űrkapszula volt, amely rádióadót, távolságmérő rendszert, egy vezérlőegységet, különböző tudományos műszereket és hőmérséklet-szabályozó rendszert tartalmazott. Egy különálló, légmentesen lezárt kabinban egy kísérleti kutyát (Lajkát) vitt magával. Így Lajka kutya lett a világűrbe felemelkedett első Földlakó. A televíziós felvételeket, melyeken kutyák láthatóak a Szputnyik–5 fedélzetén, sokszor tévesen mutatják a Szputnyik–2 kapcsán, mivel a jármű felszereléséhez nem tartozott videokamera.

A küldetés menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szputnyik–2-t egy R–7 hordozórakéta juttatta földkörüli pályára, hasonló, melyet a Szputnyik–1-nél alkalmaztak. A földkörüli pályát elérve az orrkúp sikeresen levált, míg az A blokk nem különült el úgy, ahogyan azt tervezték. Ez a hiba megakadályozta a hőmérséklet-szabályozó rendszer működését, ezenkívül a hőszigetelés is megsérült. A belső hőmérséklet elérte a 40 °C-ot, így feltételezések szerint Lajka csak néhány óráig élhetett. 162 nappal a start után, 1958. április 14-én újra belépett a Föld légkörébe.

Az "utas"[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első élőlény földkörüli pályán Lajka kutya – eredeti nevén Kudrjavka –, egy 6 kg-os nőstény terrier volt. A Szputnyik–2 kárpitozott űrkabinja elég helyet biztosított számára, hogy lefeküdhessen és felállhasson. Élelmet és vizet automatikusan adagoltak számára zselés formában. Lajka egy hámot viselt az anyagcsere-termékek felfogására. A korai adatok szerint a kutya kissé izgatott volt, de evett az ételéből. Az „utas” biztonságos visszajuttatására a Földre akkor még nem volt lehetőség, így a tervek szerint Lajkát elaltatták volna 10 nap után, de – amint 2002 októberében orosz források nyilvánosságra hozták – Lajka néhány órán belül túlmelegedésben meghalt. Ez a kutatás szolgált az első adatokkal arról, hogyan viselkedik egy élő szervezet a világűrben.

A Szputnyik–2 és a Van Allen sugárzási öv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szputnyik–2 – amíg eléggé északon volt ahhoz, hogy a szovjetek a rádiójeleket fogadhassák –, nem került olyan magasra, hogy érzékelhesse a Van Allen sugárzási övet. Később Harry Messel ausztrál professzor volt az egyetlen, aki adatokkal szolgálhatott volna, mivel az űrjármű adatrögzítő eszközt nem vitt magával. Ennek ellenére a szovjetek nem voltak hajlandóak a kód kiadására, és az ausztrálok sem adták ki az adatokat. 1958-ban mégis együttműködve megerősítették az Explorer–1, 3 és 4 kutatási eredményeit.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Szputnyik–1

Szputnyik–2
1957

Utódja:
Szputnyik–3