Szputnyik–3

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szputnyik–3
Спутник-3.jpg
A Szputnyik–3 makettje a kalugai Űrhajózástörténeti Múzeumban

Ország  Szovjetunió
Gyártó OKB–1
NSSDC ID 1958-004B
Típus geofizikai műhold
Küldetés
Indítás dátuma 1958. május 15.
Indítás helye Bajkonuri űrrepülőtér 1-es indítóállása
Hordozórakéta Szputnyik hordozórakéta
Élettartam 692 nap
Tömeg 1327 kg
Pályaelemek
Pálya alacsony Föld körüli pálya
Excentricitás 0,110932
Inklináció 65°
Periódus 105,9 perc

A Szputnyik–3 (oroszul 'Cпутник–3') szovjet geofizikai műhold. Ez volt 1958-ban az egyetlen sikeresen pályára állított szovjet műhold.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Önműködő laboratóriumként feladata volt, a felső légkör összetételének, a Föld mágneses tere erősségének, a napsugárzás összetevőinek, a kozmikus sugárzás intenzitásának, összetételének, a mikrometeoritok gyakoriságának és energiájának mérése, a külső-belső hőmérsékletet és nyomáskülönbözőségek ellenőrzése. Egy zsaluszerkezettel szabályozni tudták a be- és kisugárzási viszonyokat, amivel a belső hőmérsékletet állandó szinten lehetett tartani. Helymeghatározó rádiójelei a földi állomások követését segítették. A mért adatokat egy tároló egységbe gyűjtötte, majd a vevő pontok felett elhaladva lesugározta. Mérési adatai megalapozták a későbbi Vosztok-típusú űrhajók alapvető kialakítását az ember kozmikus térben való védelme szempontjából. Hordozórakétája a III. fokozattal kiegészítve megegyezett a Vosztok űrhajó pályára állító eszközével.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1958. május 15-én a a Bajkonuri űrrepülőtérről egy Szputnyik (8A91) hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. Energiaellátását akkumulátorral kombinálva, az először alkalmazott napelemtáblák biztosították. Enyhén kúpos formájú, 3,57 méter hosszú, legszélesebb pontjának szélessége 1,73 méter, 1327 kg, amiből a mérőműszerek tömege 968 kilogramm volt. Az orbitális egység pályája 105,9 perces, 65 fokos hajlásszögű elliptikus pálya perigeuma szám|258 kilométer, az apogeuma 1880 kilométer volt. Komplex műszer-felszerelésű (tizenkettő típusú kutatási eszköz), automatikusan működő mesterséges műhold volt. Szolgálati feladatát befejezve 1960. április 6-án 692 napos keringés után a magas légkört elérve elégett.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Szputnyik–2

Szputnyik–3
1958

Utódja:
Szputnyik–4