Szerelmem, Hirosima
Szerelmem, Hirosima (Hiroshima mon amour) | |
1959-es francia–japán film | |
Emmanuelle Riva 1962-ben | |
Rendező | Alain Resnais |
Producer | Anatole Dauma Samy Halfon |
Műfaj | |
Forgatókönyvíró | Marguerite Duras |
Főszerepben | Emmanuelle Riva Eiji Okada |
Zene | Georges Delerue Giovanni Fusco |
Operatőr | Michio Takahashi Sacha Vierny |
Vágó | Jasmine Chasney Henri Colpi Anne Sarraute |
Jelmeztervező | Gerard Collery |
Gyártásvezető | Kamenka Sacsa Sirakava Takeo |
Gyártás | |
Gyártó | Argos Films |
Ország | Franciaország Japán |
Nyelv | francia |
Játékidő | 91 perc |
Képarány | 1,37:1 |
Forgalmazás | |
Forgalmazó | Pathé films |
Bemutató | 1959. június 10. |
További információk | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szerelmem, Hirosima témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Szerelmem, Hirosima (eredeti cím: Hiroshima mon amour) Alain Resnais első játékfilmje, melyet 1959-ben mutattak be.
Történet
Egy francia filmszínésznő egy háborúellenes dokumentumfilm forgatásán vesz részt Hirosimában. A forgatás vége felé megismerkedik egy japán építésszel. Szerelmük amilyen tiszta, annyira reménytelen. A színésznőben az együttlét alatt felidéződik első szerelme, egy német katonafiú, akivel szülővárosában, a megszállt Nevers-ben szerették egymást. A németet a felszabadulás napján a szeme láttára végezték ki. Őt magát pedig a szégyenletes kapcsolat miatt a saját szülei alázták meg.
Szereplők
- Emmanuelle Riva (Elle)
- Eiji Okada (Lui)
- Stella Dassas (anya)
- Pierre Barbaud (apa)
- Bernard Fresson (német szerető)
A film jelentősége az egyetemes filmművészetben
„ | 1960 táján éppolyan felszabadító, felfedező hatást tett rám – és egész generációnkra – mint a Négyszáz csapás vagy a Kifulladásig. Míg az előzők a kamera, a színészek, a történet szabad kezelésével, a felelőtlen játékossággal ejtettek lázba bennünket, a Hirosima a szerkesztés szigorúságával, a dokumentumok és az irodalmiasság addig összeegyeztethetetlen szélsőségeinek összepárosításával, a többféle idősík természetes összejátszásával, a zenei szerkesztésmód következetességével ragadott meg. Azok a gyors, váratlan vágások a múltba és vissza, Fusco fúvós kamarazenéjének fenyegető és nosztalgikus, feszített akkordjai jó néhány filmben köszöntek vissza a világ minden táján. | ” |
– Kézdi Kovács Zsolt – Filmvilág[1] |
A filmet nemcsak a létrejötte idején bonyolultnak ható, elmélyült emberi, erkölcsi és politikai tartalma, hanem gyökeresen újszerű eszközei, stiláris, filmnyelvi eredetisége is minden idők egyik kiemelkedő filmjévé teszi. Resnais a maga idejében nehezen befogadható formai vívmányait ma már a középszerű televíziós sorozatok is gyakran alkalmazzák.
Díjak, jelölések
- Oscar-díj (1961)
- jelölés: legjobb eredeti forgatókönyv (Marguerite Duras)
- Cannes-i filmfesztivál (1959)
- jelölés: Arany Pálma (Alain Resnais)[2]
- BAFTA-díj (1961)
- díj: UN award (Franciaország, Japán)
- jelölés: legjobb film bármely forrásból (Alain Resnais)
- jelölés: legjobb külföldi színésznő (Emmanuelle Riva)
- Directors Guild of America (1961)
- díj: legjobb rendezés (Alain Resnais)
- French Syndicate of Cinema Critics (1960)
- díj: legjobb film (Alain Resnais) megosztva a Négyszáz csapás (1959) c. filmmel
- New York-i Filmkritikusok Egyesülete (1960)
- díj: legjobb idegen nyelvű film (Franciaország, Japán)
Hivatkozások
- ↑ Kézdi Kovács Zsolt (1985. november). „Szerelmünk volt Hirosima – Adalék a szinkron-vitához”. Filmvilág XXVIII (11), 47–48. o.
- ↑ A beválogatás ellenére Alain Resnais alkotását – az amerikai küldöttség tiltakozása miatt – kivették a versenyprogramból, helyette egy Cannes-ba meg sem érkezett szovjet filmet jelöltek. A filmet a város egyik mozijában vetítették le, sikerrel. Lásd: Loredana Latil: Les années 60 : le Festival et son Marché du film (angol és francia nyelven). Cannes et le Festival. Site officiel de la ville de Cannes. [2011. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 9.)