Kifulladásig

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kifulladásig
(À bout de souffle)
Rendező Jean-Luc Godard
Producer Georges de Beauregard
Műfaj filmdráma
bűnügyi film
Forgatókönyvíró Jean-Luc Godard
François Truffaut
Főszerepben Jean-Paul Belmondo
Jean Seberg
Daniel Boulanger
Jean-Pierre Melville
Zene Martial Solal
Operatőr Raoul Coutard
Vágó Cécile Decugis
Lila Herman
Gyártás
Gyártó Les Productions Georges de Beauregard
Société Nouvelle de Cinématographie
Ország  Franciaország
Nyelv francia
angol
Időtartam 90 perc
Költségvetés kb. 400 000 frank[1]
Forgalmazás
Forgalmazó Les Films Impéria
Société Nouvelle de Cinématographie
Bemutató Franciaország 1960. március 16.
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap

A Kifulladásig (À bout de souffle) 1959-ben készült és 1960-ban bemutatott fekete-fehér francia film Jean-Luc Godard rendezésében. Főszereplők Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg.

A filmről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kevesen vonják kétségbe, hogy az európai filmművészet egyik legkiemelkedőbb darabja és a második világháború utáni korszak talán legjobb filmje a Jean-Luc Godard rendezte Kifulladásig. Ez az alkotás határkő – ha egy filmre használhatjuk ezt a szót – a hagyományos, gyakran a „papa mozija” néven hívott filmkészítés és a modern, új képi nyelvet és kifejezésmódot kereső új művészet között.

Pedig a Kifulladásig története egyszerű, talán túlságosan is az. Michel (Jean-Paul Belmondo) kisstílű autótolvaj, aki az amerikai gengsztereket próbálja utánozni. Egyik lopása után kénytelen megölni egy országúti járőrt. A fiú megpróbál egy időre Párizsban elrejtőzni, illetve pénzt szerezni, hogy Olaszországba szökhessen. Itt él a fiatal amerikai lány, Patricia (Jean Seberg), akibe Michel szerelmes. Patriciának is tetszik a fiú, de a karrierjét fontosabbnak tartja kapcsolatuknál. Amikor már úgy érzi, hogy túlságosan is kötődik Michelhez, akkor feladja a rendőrségen. A túl későn menekülni kezdő férfit a rendőrök egy utcasarkon lelövik.

Ennyi lenne a sztori, ám nem csak erre kell figyelni. A film a nouvelle vague, azaz a francia új hullám legeslegelső darabja – pontosabban legelső ismert darabja. Az új hullám – legfontosabb ismertetőjeleként – az eddigi romantikus, hősies karakterekre kihegyezett filmek helyett egyszerű történeteket akart mesélni egyszerű emberekről. Azonban az egyenes vonalú történetelbeszélés és az azt meghatározó logika helyett, az úgynevezett „bukdácsoló múzsa” szerkesztési elve érvényesül. Ennyiben is különbözik például az olasz neorealizmustól vagy az angol „mosogató” (kitchen sink) filmdrámáktól.

Godard volt az, aki különösen líraivá és jó értelemben művészivé tette filmjeit. Ehhez gyakran használt fel irodalmi idézeteket, más filmekből kiragadott részleteket vagy műtárgyakat. A Kifulladásig még nem ért el a későbbi Godard-filmek „stádiumába”, vagyis rendelkezik az első filmek fiatalos energiájával, letisztultságával és elevenségével. A forgatókönyvét az a François Truffaut írta, aki az új hullám másik nagy klasszikusát, a Jules és Jimet rendezte – állítólag maga Truffaut rendezte a Kifulladásig legnagyobb részét, és nem Godard.

Volt idő, amikor az eredetileg bokszolónak készülő Jean-Paul Belmondo még nem kemény, hanem vicces rendőrfelügyelőket játszott. A francia művészvilág ünnepeltje volt, és olyan igazi szerepeket kapott, mint a Kifulladásig Michelje vagy Godard másik nagy alkotásának, a Bolond Pierrot-nak a főszerepe. Ehhez persze kiváló partnerei voltak Godard kedvenc színésznői, a fiatalon elhunyt Jean Seberg vagy később Anna Karina. Seberg fiús frizurája, franciás, csíkos pulóvere, bizonytalan mosolya mindenkinek örök emlék marad, aki megnézte ezt a filmet. Csakúgy, mint Belmondo vicces, majd fájdalmas grimaszai.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjak, jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1960)
    • díj: Ezüst Medve-díj – legjobb rendező (Jean-Luc Godard)
    • jelölés: Arany Medve (Jean-Luc Godard)
  • BAFTA-díj (1962)
  • Jean Vigo-díj
    • díj: legjobb film (Jean-Luc Godard)
  • Mozikritikusok francia szindikátusa (1960)
    • díj: Kritikusok díja – legjobb film (Jean-Luc Godard) (megosztott díj a Le Trou c. filmmel)

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csejk Miklós: A film, amely elhozta a filmművészet nagykorúságát... Kifulladásig. In: Pentelényi László - Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG/JLG - Jean-Luc Godard dicsérete, avagy a filmművészet önfelszámolása. (Szerzőifilmes Könyvtár 3. kötet; Francia Új Hullám, Budapest, 2012.), 17-46. old.
  • Nemes Károly: Jean-Luc Godard. (Filmbarátok Kiskönyvtára - Kortársaink a filmművészetben; Múzsák - Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1983.)
  • Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy - a francia film ötven éve (Budapest, 1992, Héttorony Könyvkiadó - Budapest Film)
  • Francois Truffaut: Önvallomások a filmről (Osiris Könyvtár - Film; Budapest, 1996, Osiris)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]