Sarkel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sarkel (magyarul: „fehér vár”) egy hatalmas, kőből és téglából épített erőd volt, melyet a kazárok bizánci segítséggel építettek a 830-as években.

Sarkel romjai az 1930-as években Artamonov feltárása idején

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sarkel a Don alsó folyásánál, a folyó bal partján feküdt. A hely ma Cimljanszk közelében [1] Oroszország Rosztovi területéhez tartozik.

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sarkel a Kazár Birodalom északnyugati határának védelmére épült 833 és 839 között, azt követően, hogy a Sarkellel átellenben, a Don jobb partján állt erődöt 810 körül vélhetően a magyarok elpusztították. A kazárok megkérték szövetségesüket, Theophilosz bizánci császárt, hogy küldjön építőmestereket egy erődített város felépítésére. Theophilosz fő építészét, Petronaszt küldte a kazárokhoz és cserébe a kagántól Herszónt és néhány krími települést kapott meg.

Bíborbanszületett Konstantin császár szerint, mivel azon a helyen nem volt erőd építésére alkalmas kő, Petronasz kemencéket készíttetett, bennük téglát égetett és azokból építette fel az erődöt. Konstantin szerint Sarkel építésénél kötőanyagot, habarcsot is használt a bizánci építőmester, aki a folyóból nyert apró kagylók héjából meszet készíttetett. A „fehér vár” név egyesek szerint az erőd magas, meszelt falaira, mások szerint a település körül fehérlő ezernyi nemezes jurtára utalhat.

A történészek az erőd építésének fő indokául a kazárok és a magyarok között beállott ellenséges viszonyt jelölik meg. Sarkel felépítésének időpontjában ugyanis a magyarok már a Dontól nyugatra, Levédiában, a Don és Dnyeper között helyezkedtek el. Így közvetlen közelébe kerültek a Bizánccal ellenséges dunai bolgár birodalomnak. A bizánci–kazár szövetség és a bolgár–bizánci szembenállás természetszerűen tette szükségessé a magyar–bolgár közeledést, mely veszélyt jelentett mind Bizáncra, mind a kazárokra.

Sarkel romjai a Cimljanszki-víztározó partján

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az erődített város csakhamar élénk kereskedelmi központtá vált, mely az ún. „kazár utat” ellenőrizte. Ez a fontos útvonal az oroszok által lakott területekről a Fekete-tenger mellékén át vezetett a Volgához és a Kaszpi-tenger térségébe. Helyőrségét főként oguz és besenyő zsoldosok alkották. Az erőd első elnéptelenedése a 860-as, vagy a 870-es években következett be, de a 880-as – 890-es években újra benépesült.

Az erődített várost 965-ben foglalta el I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem és a „Bjelaja Veza” (azaz „fehér torony”) névre keresztelte át. Szvjatoszláv az újonnan megszállt települést szlávokkal telepítette be. A szláv uralom egészen a 12. századig tartott, amikor kipcsak törzsek szállták meg a területet.

Sarkelt az 1930-as években tárta fel Mihail Artamonov, a kazárok lelkes kutatója, aki a kazár és orosz emlékek mellett bizánci oszlopokat is talált. A maradványokat 1952-ben az akkor létesített Cimljanszki-víztározó vizével árasztották el, így ma már nem láthatók.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Róna-Tas András. IV.3.f A kazárok., A honfoglaló magyar nép. Balassi Kiadó Budapest, 1997. ISBN 963-506-140-4