Portál:Gasztronómia/Kiemelt cikk/archivum1
Ezen az oldalon a gasztronómiával kapcsolatos, a portálon korábban szerepelt kiemelt cikkek olvashatóak.
Korábbi cikkek[szerkesztés]
A legújabb archíválások a lista tetején helyezendőek el
A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (lásd: torkos csütörtök). A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.
A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.
Tovább a teljes szócikkhez… 
|
A disznótor, Magyarországon rendszerint télen a karácsony előtti, illetve a januári hideg napokban a parasztháztartások egyik legnépszerűbb tradíciója, a disznóvágás vagy disznóölés a háznál nevelt sertés, a házi sertés hagyományos levágása, a hús feldolgozása, és az ezt követő hagyományos vacsora. A falusi népszokások közül az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény volt. Általában a disznóhizlalás befejezését a hideg téli időszakra időzítették, hogy a romlékony hús egy részét lefagyasztva hosszabb ideig is eltarthassák.
Tovább a teljes szócikkhez… 
|
2015. január[szerkesztés]
XII. Ince pápa döntése alapján, 1691 óta ünnepeljük a szilvesztert december 31-én. Az óév búcsúztatót a nyugati világban sok babonaság, népi hiedelem kíséri, amelyet az emberek igyekeznek betartani, hogy szerencsések legyenek.
Szilveszterkor nem szabad baromfihúst enni, mert elkaparhatja a szerencsénket, de halat se fogyasszunk, mert azzal együtt pedig elúszhat. Ilyenkor a legjobb, ha disznóhúst eszünk, mert a hiedelem szerint a malac előretúr, és betúrja a szerencsét a házunkba. Amikor elérkezik az éjfél a malac farkát meg kell húzni, hogy bőség és szerencse legyen az új évben. Az egész kenyér megszegése is régi szokás, mint az, hogy ilyenkor aprószemű dolgokat kell fogyasztani, mint a bab vagy a lencse. Ilyenkor a lencsébe némely háznál mandulaszemet vagy más apróságot, gyűrűt, főznek, és aki azt megtalálja, férjhez megy vagy megnősül a következő évben. Állítólag az is egy nagyon régi babona, hogy ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor a következő évben is bőség vesz majd minket körül. Ezért aztán újévkor semmit se vigyünk ki a házból, mert elszáll a tehén haszna, vagyis elpártól mellőlünk a szerencse. Igaz vagy sem, de Tirolban úgy hiszik a helyi férfi lakosok, hogy ha szilveszter éjszakáján mezítelenül megrázzák az almafát, abban az évben nem lesz gondjuk a férfiasságukra. Szilveszterkor a pogácsába aprópénzt sütnek, és aki megtalálja ezt az érmét, az nagyon szerencsés lesz. A pogácsának viszont éjfél előtt mind el kell fogynia, mert különben nem hat a varázslat! Ha boldogok akarunk lenni, akkor ilyenkor rétest kell fogyasztanunk, mert a sok jóféle töltelékkel betöltött rétes nyújtja majd hosszúra az életünket.
Az is egy érdekes népi szokás, hogy ezen a napon egyes vidékeken megkenték a gyermekek száját mézzel, hogy sok édességet ehessenek majd a jövendőben és kedvesek, édes szavúak legyenek.
| Tovább a teljes szócikkhez…
|
2014. december[szerkesztés]
A bejgli magyar nevén mákos vagy diós tekercs, tradicionális magyar karácsonyi étel dióval, vagy mákkal újabban gesztenyével, meggyel és aszalt szilvával töltött édesség. A népi hiedelem szerint a diót rontás ellen kell enni, a mák pedig bőséget hoz a házhoz.
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik és ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. Az elmaradhatatlan karácsonyi sütemény neve német eredetű és eredeti hajlított, patkó alakú formájából származik. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Diós vagy mákos patkó változatban is ismert. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot.
„Posonyi finom mákos kaláts” néven szerepel Czifray István 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyv-ében.
„Készüljön bár omlós, avagy egyszerű kelt tésztából, legyen a tölteléke dúsabb vagy soványabb, mindig büszkesége a ház úrnőjének, akkor is, ha nem ő maga készítette, hanem a cukrásztól hozatta” – Magyar Elek: Ínyesmester szakácskönyve (1932).
Magyar Elek Pozsonyban kóstolta meg először a Pozsonyi kifli ott kialakult változatát, azaz a "pejgli"-t: „Nekem például a béke éveiben karácsonynál sokkal jobban ízlett a dióspatkó április végén, amikor tudniillik rendszerint Pozsonyba utaztam a lóversenyekre és soha el nem mulasztottam, hogy jókora csomag diós süteményt ne hozzak magammal Wendlertől, a nagyhírű pejglisütőmestertől…”
Tovább a teljes szócikkhez…
|