Ongali csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ongali csata
bizánci–bolgár háború
Dátum 680 nyara
Helyszín Az Ukrajna déli részén fekvő Ongal területe.
Eredmény jelentős bolgár győzelem
Harcoló felek
Coat of Arms of the Bulgarian Empire.PNG Bolgár Birodalom Bizánci Birodalom Bizánci Birodalom
Parancsnokok
Aszparuh IV. Konstantin
Haderő
legalább 80 000 fő 80 000 fő
Veszteségek
elenyésző Majdnem a teljes hadsereg

Az ongali csatára 680 nyarán az Ongal területen, a mai Ukrajna délnyugati vagy a mai Románia északkeleti részén, a Duna deltájánál, közelebbről meg nem határozott helyszínen került sor. A csatának nem csak a Balkán, hanem egész Európa történetére hatalmas hatása volt. Ennek következtében alakult meg az Első Bolgár Birodalom.

A konfliktus előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

632-ben Kuvrat kán megpróbálta a bolgár-törököket egy hatalmas országba, a Kaszpi-tengertől a Fekete-tengerig terjedő Nagy-Bulgáriába egyesíteni. A 660-as években bekövetkezett halála után az állam az állandó, keletről érkező kazár támadás hatására felbomlott, s fiai külön utakra kerültek. A trónt a legidősebb örökölte, de a kazárok legyőzték, és uralmuk alá hajtották. Kotrag északnak indult, és megalapította a Volgai Bolgárországot, míg a harmadik fiú, Aszparuh nyugatra vonult, s népével közösen a Dunától északra fekvő Ongal területen telepedett le. Innen kiindulva támadást intézett a bizánciak délre fekvő erődítményei ellen. Ezalatt a bizánciak az arabok ellen s háborút viseltek, akik még a fővárost, Konstantinápolyt is ostrom alá vették. Azonban 680-ban a bizánciak győztek, és békét kötöttek. A sikert követően IV. Konstantin elhatározta, hogy támadásaik miatt legyőzi a bolgár-törököket, és 80 000 katonából álló sereget vezényelt Aszparuh ellen. Ugyanekkor a bolgár–törökök szövetséget kötöttek a hét szláv törzzsel, hogy megvédjék egymást a bizánci támadások ellen és hogy föderációt hozzanak létre.

Az ütközet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bolgárok a Dunától északra lévő mocsaras területre földsáncot építettek. A mocsaras vidék arra kényszerítette a bizánciakat, hogy eltérő helyeken kisebb csoportokban támadjanak, s így gyengült támadásuk ereje. A bástyákról indított hirtelen támadások és a jól szervezett védekezés visszavonulásra kényszerítette a bizánciakat, s ebből a visszavonulásból pánikszerű menekülés alakult ki. Kijött a bolgár-török lovasság, s ismét megverte az összezavarodott ellenséget, ahol ezután már kaotikus állapotok alakultak ki. A legtöbb bizánci katona ott halt meg. A közhiedelem szerint a császárnak lábsérülése volt, s Neszebarba utazott, ahol meggyógyították. A katonák azt hitték, hogy megszökött a harcmezőről. Mikor a bolgár-törökök észlelték mi történik, támadásba lendülltek, s könnyedén legyőzték a bizalomvesztett ellenséget.

Következménye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A győzelem után a bolgár–törökök délre fordultak, és elfoglalták Stara Planina északi részeit. 681-ben megtámadták Trákiát, s ismét legyőzték a bizánciakat. IV. Konstanti harapófogóban érezte magát, és békét kötött a bolgár–törökökkel. A 681-es szerződéssel a bizánciak elismerték a új bolgár állam megalapítását, és kötelezettséget vállalt a tekintetben, hogy évente hűbért fizet a bolgár uralkodónak. Ez nagyon megalázó volt annak a Bizáncnak, mely ugyanekkor a perzsák és az arabok ellen is védekező harcokat folytatott.

Jelentőség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a csata jelentős pillanatnak bizonyult Európa történelmében, mivel ez vezetett el az Első Bolgár Birodalom megalapításához, amely Bizánccal ás a Frank Birodalmakkal közösen a 9.–10. században Európa egyik szuperhatalmává vált, s a középkor folyamán ez volt a szlávok vallási és kulturális központja.

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktiszhoz tartozó Déli-Shetland-szigetek egykén, a Livingston-szigeten a Tangra-hegységben emelkedik a történelmi Ongal területről elnevezett Ongal-csúcs.

Referenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Ongal című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Атанас Пейчев и колектив, 1300 години на стража, Военно издателство, София 1984.
  • Йордан Андреев, Милчо Лалков, Българските ханове и царе, Велико Търново, 1996.
  • Пламен Павлов, Историята - далечна и близка, Велико Търново, 2010.