Omer Nishani

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pasztilla (vitalap | szerkesztései) 2020. május 14., 19:26-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Kategória:Gjirokastraiak)
Omer Nishani
Született1887. február 5.
Gjirokastra
Elhunyt1954. május 25. (67 évesen)
Tirana
Állampolgárságaalbán
Foglalkozása
Tisztsége
  • Albánia külügyminisztere
  • Albánia köztársasági elnöke (1946. március 16. – 1953. augusztus 1.)
Albánia külügyminisztere
Hivatali idő
1944. október 23. – 1946. február 9.
miniszterelnökEnver Hoxha
ElődIbrahim Biçakçiu (kormányfőként)
UtódEnver Hoxha (kormányfőként)
Az Albán Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke
Hivatali idő
1945. március 15. – 1953. július 31.
miniszterelnökEnver Hoxha
Elődnemlétező tisztség
UtódHaxhi Lleshi
Omer Nishani aláírása
Omer Nishani aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Omer Nishani témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Omer Nishani (Gjirokastra, 1887. február 5.[1] – Tirana, 1954. május 25.[2]) albán kommunista politikus, diplomata, orvos. Az 1920-as években kezdte politikai pályáját mint egy Zogu-ellenes emigráns politikai szervezet tagja. A második világháború kitörésekor visszatért hazájába, és előbb a fasizmust éltető publicisztikákkal hívta fel magára a figyelmet, majd 1942-ben csatlakozott az Albán Kommunista Párt ellenállási harcaihoz. A kommunista hatalomátvétel idején, 1944-től 1946-ig külügyminiszter, 1945-től 1953-ig pedig az Albán Népgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke, kvázi államfői jogkörökkel bíró közjogi méltóság volt. 1953-ban posztjairól lemondatták, a következő évben tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett.

Életútja

A dél-albániai Gjirokastrában született muszlim családban. Konstantinápolyban végzett orvosi tanulmányokat. Harmincas éveiben, az 1920-as években kapcsolódott be hazája politikai életébe. 1924-ben az Amet Zogu hatalmát megdöntő júniusi forradalom és Fan Noli híve volt, részt vett a Zogut és politikustársait távollétükben elítélő perben is.[3]

Miután Zogu 1924 decemberében visszaszerezte a hatalmat, Nishani elhagyni kényszerült az országot. Távollétében a zogista albán bíróság halálra ítélte. 1925-ben Bécsben társalapítója volt a röviden Konare(wd) néven ismert Nemzeti Forradalmi Bizottságnak (Komiteti Nacional Revolucionar), amely elsősorban Zogu-ellenes emigráns szervezetként jött létre, de miután a Kommunista Internacionálé pénzelte működését, alapítása az albán kommunista mozgalom egyik nyitányának is tekinthető. 1926 júliusától 1932 áprilisáig Nishani volt az első főszerkesztője a szervezet Genfben megjelenő, Liria Kombëtare (’Nemzeti Szabadság’) című hetilapjának.[4]

A fasizmus bámulatosan alkalmas hazánk kormányzására. […] Elengedhetetlen, hogy sorainkat megszervezve fegyelmezetten az albán fasizmusba vessük hitünket. Ez az egyetlen reményünk Albánia területi növekedése, nemzeti határaink kiterjesztése ügyében. Sokáig éljen az uralkodó, III. Viktor Emmánuel király! Sokáig éljen nagyszerű Ducénk!

“
”
Nishani sorai a Tomori című albán fasiszta lapban, 1941. április 12.[5]

Miután az Olasz Királyság 1939 áprilisában lerohanta Albániát, Nishani hazatért, és Albánia fasizálódásának támogatójaként az államtanács tagja lett. Az 1940–1941-es években több az olasz fennhatóságot üdvözlő, az albán bábkormányok támogatására és az Albán Fasiszta Pártba(wd) való belépésre ösztönző cikket írt az ország első számú fasiszta lapjába, a Tomoriba.[6] Ezt követően azonban politikai elköteleződése irányt váltott, és bár személyesen nem tudott megjelenni az 1942. szeptemberi pezai konferencián(wd), levélben támogatásáról biztosította az ott megalapítandó, kommunista dominanciájú Nemzeti Felszabadítási Mozgalmat(wd) és annak céljait, a megszállók elleni fegyveres harcot.[7] Ezt követően részt vett a nemzeti ellenállási mozgalomban, 1943 augusztusában pedig jelen volt a különböző irányultságú politikai erők összefogását szentesítő mukjei egyezmény(wd) aláírásánál.[8]

Az Albán Kommunista Párt 1944. május 24–28-án megrendezett përmeti kongresszusán az ideiglenes törvényhozó testület, a Nemzeti Felszabadítási Főtanács elnökévé, egyúttal a külügyi biztosi tisztséget is rábízták.[9] A kommunista hatalomátvétel előestéjén, 1944. október 23-án Beratban megalakult ideiglenes nemzeti kormány külügyminisztere lett, a tárcát 1946. február 9-éig vezette.[10] Noha az új hatalom alkotmányozó nemzetgyűlése csak egy évvel később ült össze, Nishanit már 1945. március 15-én kinevezték az Albán Népzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnökévé, ezzel elsőként töltött be törvényhozás és a végrehajtás szerveit egyesítő, egyfajta államfői szerepkört a népi Albániában.[11] 1952 októberében az államrendőrség, a Sigurimi(wd) letartóztatta fivérét, Besim Nishanit, a következő év, 1953 júliusában pedig Omer Nishanit is lemondatták minden tisztéről.[12]

Az albániai kommunista mozgalom korai időszakára vonatkozó visszaemlékezések rövid fasiszta múltja ellenére a szélsőséges elemeket és megnyilvánulásokat ellensúlyozó, mérsékelt politikai hozzáállással jellemezték Nishanit. Összegyűjtött cikkeit és beszédeit 1988-ban adták ki Për Shqipërinë e popullit (’A népi Albániáért’) címmel.[13]

Halála

Nishanit élete vége felé súlyos betegségek gyötörték, májzsugorban és gümőkórban szenvedett. 1954. május 25-én a késő esti órákban önkezével vetett véget életének, ugyanakkor halálának körülményeit nem tisztázták megnyugtatóan. A gyilkosság lehetséges vádja 2010-ben ismét reflektorfénybe került, amikor az addig titkosított belügyminisztériumi iratok között rábukkantak Nishani halotti jegyzőkönyvére, amelyet az államrendőrség, a Sigurimi(wd) emberei vettek fel, és a következő mondatot tartalmazta: „Dr. Omer Nishani két lövéssel öngyilkosságot követett el 1954. május 25-én 23 órakor.”[14]

Családja

Az 1930-as években házasságot kötött az osztrák Roswitha von Woller publicistával (1896–1971), aki később Trandafile Omer-Nishani néven publikált, egyebek mellett 1933-ban könyvet írt Albánia politikai helyzetéről Albanien: Das Wunschland Mussolinis (’Albánia: Az ország, amelyre Mussolini vágyik’) címmel.[15] A második világháború végétől Nishani politikai kinevezésének az volt a feltétele, hogy osztrák származású feleségétől elváljon. Ő ezt meg is tette, de Roswitha von Woller ezt követően is Tiranában maradt és mindvégig kapcsolatban állt egykori férjével.[16]

Jegyzetek

  1. ↑ Elsie 2013 :331.
  2. ↑ Fevziu 2016 :151. A 2010-ben előkerült, korabeli halotti jegyzőkönyvet idézi, amely a halál időpontját 1954. május 25. 23 órára tette.
  3. ↑ Elsie 2013 :331.
  4. ↑ Elsie 2010 :238.; Elsie 2013 :331.
  5. ↑ Pearson 2005 :141. „The Fascist regime is marvellously adaptable in our country … It is necessary for us to organize ourselves and submit with discipline to our faith in Albanian Fascism. This is our only hope of achieving the enlargement of Albania, and of reaching our national frontiers. Long live the Emperor, King Victor Emmanuel III. Long live our great Duce!”
  6. ↑ Elsie 2013 :331.; Zavalani 2015 :254.; Fevziu 2016 :123–124.
  7. ↑ Pearson 2005 :205.; Elsie 2013 :331.
  8. ↑ Elsie 2013 :331.; Fevziu 2016 :69.
  9. ↑ Pollo & Puto 1981 :239.; Pearson 2005 :348.; Elsie 2013 :331. Komiteti Antifashist Nacionalçlirimtar (28 maj – 23 tetor 1944). shtetiweb.org (Hozzáférés: 2019. április 19.)
  10. ↑  Qeveria e Enver Hoxhës (23 tetor 1944 – 21 mars 1946). shtetiweb.org (Hozzáférés: 2019. április 19.); vö. Elsie 2013 :282.
  11. ↑ Pollo & Puto 1981 :239.; Pearson 2005 :431.; Elsie 2010 :367.; Elsie 2013 :331.; Zavalani 2015 :254., 276.; Fevziu 2016 :274.
  12. ↑ Elsie 2013 :331.; Fevziu 2016 :274.
  13. ↑ Elsie 2013 :331.
  14. ↑ Fevziu 2016 :151. „Dr Omer Nishani committed suicide by shooting himself twice on 25 May 1954 at 23.00 hours.” Vö. Elsie 2013 :331.
  15. ↑ Elsie 2013 :331.
  16. ↑ Elsie 2013 :331.

Források

  • ↑ Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • ↑ Elsie 2013: Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3  
  • ↑ Fevziu 2016: Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London;  New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851  
  • ↑ Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145  
  • ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • ↑ Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671  
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Omer_Nishani&oldid=22630035”