Narancseper

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Narancseperfa szócikkből átirányítva)
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Narancseper
Narancseper lombja és epertermése
Narancseper lombja és epertermése
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Rózsavirágúak (Rosales)
Alrend: Csalánvirágúak (Urticineae)
Család: Eperfafélék (Moraceae)
Nemzetség: Maclura
Faj: M. pomifera
Tudományos név
Maclura pomifera
(Raf.) C.K.Schneid. 1906[1]
Szinonimák
  • Ioxylon pomiferum Raf. 1817[1]
  • Maclura aurantiaca Nutt. 1818[1]
  • Maclura pomifera (Raf.) B.L.Rob. 1907[1]
  • Toxylon aurantiacum (Nutt.) Raf. 1830[1]
  • Toxylon pomiferum Raf. 1817[1]
Elterjedés
Maclura pomifera range map.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Narancseper témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Narancseper témájú kategóriát.

A narancseper (Maclura pomifera) az eperfafélék (Moraceae) családjába tartozó Maclura nemzetség egyik faja, mely Észak-Amerikában őshonos. Példányai tövises ágú, kétlaki, jellegzetes csoportos áltermést (a messziről narancshoz hasonlító narancsepret) termő, lombhullató cserjék vagy fák.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Amerikában az Amerikai Egyesült Államok déli és délkeleti területein őshonos (Arkansas délnyugati, Oklahoma keleti része, Texas), s köszönhetően annak, hogy a Mississippi völgyében, illetve attól keletre ültetik[2], északabbra is előfordul. A 19. század első felében hozták Európába kertekbe, parkokba; Dél-Európában kivadult és ott meghonosodott. [3]

Elnevezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oszázsnarancs[4] elnevezésben az észak-amerikai Oklahoma államban élő oszidzs indián nép francia neve rejlik, akik a növény fájából íjakat[3] hajóorrokat és egyéb eszközöket[2] faragtak. Maga az elnevezés a növény német neveiből (Osage-Orangen, Osagedorn) származik.[5] A maklúra[4] elnevezés a nemzetség latin nevének magyarosodott változata. A vadnarancs[5] elnevezés a narancshoz hasonlító áltermése miatt alakulhatott ki. Népies nevei közé tartozik a lócitrom és a majomagy.[forrás?]

A tudományos pomifera fajnevet a latin pomum ’gyümölcs’ és a szintén latin -fer ’hord, visz, tart’ szavakból képezték; így az összetétel jelentése ’gyümölcsöt tartó, gyümölcsben gazdag’. A nemzetség tudományos nevét (Maclura) a skót származású amerikai geológus, William Maclure(wd) nevéről kapta.[5]

Jellemzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyors növésű, átlagosan 10, de akár 20 m magasságot is elérő fás szárú növény, mely terebélyes, szabálytalan alakú, laza, egyenetlenül sűrű koronát fejleszt. A fiatal példányok törzse egyenes, az idősebbeké csavarodott. Jellegzetesen sárgás, narancsbarnás színezetű, barázdás kérge rostosan leváló. Olajbarna ágai tövisesek: a legfeljebb 3 cm hosszú tövisek friss hajtásokon a levélhónaljakban pálhatövisként nőnek, később a szárral együtt elfásodnak. A hajtásnövekedést csak későn fejezi be, s gyakori, hogy lombja csak az első őszi fagyok hatására hullik le.

Váltakozó állású levelei rövid nyelűek, a levéllemezek 5–12 cm hosszúak, hosszúkás-tojásdad alakúak, ép szélűek, színoldaluk sima, olajzöld színű, fénylő, fonákuk gyengén érdes, kissé sötétebb és matt. A levélváll ék alakú vagy lekerekített, a levélcsúcs hosszan kihegyezett.

Kétlaki növény, azaz egy egyeden csak egyivarú (azaz vagy csak hím, vagy csak női ivarú) virágok fejlődnek. A kis méretű porzós virágok négytagú lepelkörrel rendelkeznek, négyporzósak, s a hajtások tövén csüngő fürtvirágzatokat alkotnak. A termős virágok hosszú, vékony bibéjűek, s rövid kocsányon lógó, közös vacokból kiinduló, jellegzetesen gömb alakú, ernyőszerű virágzatokba csoportosulnak, melyek a sok bibének köszönhetően puha bojtoknak tűnnek.

A megtermékenyülést követően a termésérés során a termős virágzat tengelye, illetve virágainak takarólevelei fokozatosan meghúsosodnak és mozaikszerűen egymás mellé záródnak, létrehozva a 10–15 cm átmérőjű, kemény, fényes, ráncos-rücskös felületű, szabálytalanul gömb alakú, a termős virágzat alakját „lemásoló” terméságazatot, mely eleinte zöld, később sárgászöld, éretten narancsszínű, s amely messziről nézve éretlen narancshoz hasonlít (narancseper, oszázsnarancs). Magyarországon, mivel nem érik be teljesen, a legérettebb állapotában is csak sárgászöld színű.[6] Ez az epertermés egyrészt összetett (csoportos) termés, mivel több aszmagtermés alkotja, másrészt áltermés, mivel a termőn kívül a virág takarólevelei is részt vesznek egy-egy aszmagtermés kialakításában. A növény kétlakisága miatt a „termések” értelemszerűen csak a női ivarú egyedeken találhatók meg, a hím ivarúakon nem.

Terméságazata ugyan nem mérgező, de élvezhetetlen íze miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan. A ma élő állatok sem igen fogyasztják, azonban egyes kutatók úgy vélik, hogy a kihalt, nagy termetű emlősök (például a mammutok) táplálkoztak vele.[3]

Fája morint és maklurint tartalmaz.[7] Terméságazatát vagy levelét[3][8] megvágva tejfehér nedvet ereszt, mely idővel ragadóssá válik.

Élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az enyhe éghajlatot kedveli, melegigényes, fénykedvelő, szárazságtűrő. A fagyra fiatalkorban érzékeny: ekkor a gyors növekedés miatt a későn beérő hajtások könnyen visszafagyhatnak. A talaj iránt közömbös, még a gyenge sziket is elviseli, a szélsőséges vízháztartású talajokat azonban nem kedveli. Könnyen kivadul, az elhagyott kertekben és romokon gyorsan elterjed.

Magyarországon főleg parkokban találkozhatunk vele. A Vácrátóti botanikus kertben az Iker-tavak nagy szigetén tekinthető meg egy nagy példánya.[9] A Margit-sziget legidősebb fájának 2011-ben egy akkor mintegy 210 éves narancseperfát tartottak.[10]

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cikcakkos ágai, mutatós virágai és áltermései, továbbá ősszel szépen sárgálló lombozata miatt kedvelt dísznövény kertekben, parkokban, Magyarországon is. Gyakran ültetik sorfának, vagy mezőket védő szélfogó erdősávokba. Habár a metszést bírja, mégis nehezen lehet belőle szép sövényt nevelni, mely telekhatároló, valamint a növény tövises ágai miatt védő szerepet is betölt.

Élénksárga, narancssárga színű, kemény, rugalmas és tartós fájából korábban az észak-amerikai indiánok hajóorrokat, íjakat és egyéb eszközöket készítettek, manapság a faiparban inkább szerszámfaként hasznosítják, illetve vasúti talpfa és kerítésléc készül belőle.

Festőnövényként is számon tartják: már az indiánok is használták a fájából kivonható sárga festékanyagot. Korábban gyapjút és pamutot festettek vele, emiatt különféle elnevezésekkel illették: sárgafa, sárga brazíliai fa, fustikfa, fustelfa, fisetfa.[7]

Japánban az eperfafajok mellett a narancsepret is használják selyemhernyók etetésére.[5]

Kutatások zajlanak, hogy eperterméséből lisztet, illetve egyéb élelmiszert készítsenek.[2]

Szárazon nagyon jó tűzifa.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f A taxon a Tropicos adatbázisban. Tropicos. (Hozzáférés: 2014. május 9.)
  2. ^ a b c narancseperfa (Maclura pomifera). In Britannica Hungarica Világenciklopédia 13: Mitsubishi–ocelot. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 1998 376–377. o. ISBN 9637815937  
  3. ^ a b c d Narancseperfa. In Margot Spohn – Roland Spohn: Melyik ez a fa? Fordította: Imre Ferenc. Budapest: M-érték Kiadó Kft. 2008 63. o. ISBN 9789639693906  
  4. ^ a b Priszter Szaniszló. Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda Kiadó, 422. oldal ISBN 963 9121 22 3 (1999)
  5. ^ a b c d narancseper. In Rácz János: Növénynevek enciklopédiája: Az elnevezések eredete, a növények kultúrtörténete és élettani hatása. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 2010 541–542. o. = A magyar nyelv kézikönyvei, 19. ISBN 9789639902404  
  6. Maclura. In Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója: Harasztok - virágos növények. A rajzokat készítette: Csapody Vera, kiegészítette: Széll Marianne. negyedik, átdolgozott kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001 644. o. ISBN 9631912264  
  7. ^ a b Bokor József (szerk.). Narancseper, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 28. 
  8. Narrátor: Don Leopold, dendrológus. Trees with Don Leopold – Osage-orange (youtube.com). ESFTV. Hozzáférés ideje: 2014-05-09.
  9. Kósa Géza – Dr. Kereszty Zoltán – Gerencsér László – Zsilinszky Pál: Séta a kertben. In MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete: Botanikus kert, Vácrátót. Vácrátót: MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének Botanikus Kertje. 2001 25. o. ISBN 963839109x  
  10. Margitsziget? Szeretem!: Bemutatjuk Boncz András a Margitsziget üzemvezetőjét. www.fokert.hu Budapest:Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (2011. júl. 25.) Hozzáférés: 2014. máj. 09. (html)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Maclura pomifera: Narancseperfa. In Fák: Kertben, parkban és a szabad természetben. Fordította: Horánszky András. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001 114–115. o. = Földön, vízben, levegőben, ISBN 9635473125  
  • Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001 576–577. o. ISBN 9639257095  
  • Biológiai lexikon III. (M–R). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1977. 166. o. ISBN 963-05-0532-0
  • Narancseperfa. In Margot Spohn – Roland Spohn: Melyik ez a fa? Fordította: Imre Ferenc. Budapest: M-érték Kiadó Kft. 2008 63. o. ISBN 9789639693906  
  • Természetkalauz – Bruno P. Kremer: Fák – Őshonos és betelepített fafajok Európában (M-Érték Kiadó Kft., 2006, ISBN 963 7304 80 0, korábbi kiadások: 1984, 1995). 152. o.
  • Maclura pomifera, Narancseper. In dr. Schmidt Gábor: 88 színes oldal a díszfákról. A színes felvételeket Pápai Gábor készítette. Lektor: Dr. Nagy Béla. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1981 46. o. = 88 színes oldal, ISBN 9632310446