Makrán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Makrán (arab és perzsa írással مكران) történelmi régió, amely részben a mai Pakisztán délnyugati, részben Irán délkeleti határvidékén, az Arab-tenger partján feküdt, nagyjából a mai Konárak és Karacsi városa között. A jelenleg jórészt beludzsok lakta területen Pakisztán Beludzsisztán nevű tartománya, valamint az iráni Szisztán és Beludzsisztán tartomány osztozik.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makrán az iszlám világ és India határvidékén, a Makrán-hegység átlagosan 2000 méter magasságot is elérő három vonulata (az északi Sziáhán-hegység, a középső Makrán-hegység és a part menti Talar-e Band) környékén terült el. A száraz, felföldi régió sosem tette lehetővé virágzó mezőgazdaság kialakulását és nagyobb népesség megtelepedését. (Egyetlen jelentősebb terménye a cukornád, illetve ennek fánídz/pánídz néven ismert szirupja volt.) A tartományt délről a tenger, keletről az indiai területek (délen Szindh, északabbra a Huzdár központú Túrán, attól északra pedig Budaha Kandabíl központtal), északon Szidzsisztán, északnyugaton pedig a Dast-e Lut déli részét képező, a beludzsok őshazájaként ismert Kufsz-hegység, nyugaton pedig Kermán tartomány határolta.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makrán, amelynek neve feltehetően az ókori Magan elnevezéssel van kapcsolatban, az Óperzsa Birodalom Maka tartományával azonosítható, amit a makedón hódítást követően Makararéné néven ismertek, keleti részére pedig Gedroszia néven hivatkoztak. A muszlim arabok Kermán felől törtek be először a térségbe, még I. Omár idejében (634–644), majd Zijád ibn Abíhi helytartósága és I. Muávija (661–680) uralkodása idején a Makránon túl, északnyugatra fekvő, Túrán néven emlegetett régióig törtek előre. 711-ben innen indult a szindhi hadjárat. A terep- és éghajlati viszonyok mindazonáltal nem tették lehetővé nagyobb népesség megtelepülését, így a periférikus elhelyezkedésű Makránról meglehetősen kevés információt őriztek meg a források.

A térségben legkésőbb a 9. század végén a Maadánidák családja alapított önálló fejedelemséget Kidzs (Kécs) központtal, és még a 11. században is hatalmon voltak. A família előbb a szisztáni Szaffáridáknak esküdött hűséget, majd Adud ad-Daula fárszi buvajhida fejedelem hódoltatta őket 970972 során, majd nem sokkal később a Gaznavidák főségét ismerték el. Utóbbiak a 11. században több hadjáratot vezettek a térségben, részint a helyi trónviszályokba avatkozva, részint az elmaradt adók behajtásának céljából. Makrán feltehetően a Gúridák 12. századi felemelkedéséig gaznavida érdekszférába tartozott, de ezután alig tudni róla valamit: bizonyára helyi fejedelmek uralták. A 13-14. században települtek be északnyugat felől a hegyi nomád életmódot folytató beludzsok a tartományba. Irán és az akkor Brit-India részét képező pakisztáni területek határát 1870-1872-ben jelölte ki egy határbizottság.

Főbb települései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makrán központi települése a mai Pakisztánban lévő Pandzsgúr (régi nevén Fannazbúr/Bannadzsbúr) volt, amelynek már a 10. században többségében beludzs volt a lakossága. Az erődített települést pálmaültetvények vették körül. A kereskedelem központja Tíz kikötője volt a mai iráni Csábahár közelében, amely Hormoz kikötőjének pusztulását követően, a 12. században átvette ennek szerepét, de a 19. századra lakói elhagyták. Az Indus torkolatában lévő Dajbul és Tíz között két települést említettek meg a források: Armabílt és Kanbalit, amelyek azóta szintén eltűntek.

Tíztől északra, a déli és középső hegyvonulat közti völgyben áll Gaszr-e Gand, amely már a középkorban is létező település volt; ettől keletre feküdt a maadánida fővárosként ismert Kidzs vagy Kécs. A mai Rászk és a történeti leírásokban szereplő, hasonló nevű település azonosítása kétséges. A középső és északi vonulat közti völgyben máig áll Bampur, amely szintén létező település volt a középkorban.

Főbb útvonalai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A meglehetősen elszigetelt Makrán legfőbb útvonala a rabló beludzs törzsektől hemzsegő Dast-e Lut sivataga felől érkezett, és Pandzspúr érintésével tartott India felé. Pandzspúrból a túráni és budahai területeken át a szisztáni Szibbibe és onnan Zarandzson át Herát felé is vezetett út. Tíz kikötőjéből Kécsen át vezetett az út Pandzspúr felé.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Guy Le Strange: The Lands of the Eastern Caliphate: Mesopotamia, Persia, and Central Asia from the Moslem conquest to the time of Timur. New York: Barnes & Noble. 1905  
  • C. E. Bosworth: Makrān. In Encyclopaedia Iranica. 2011