Land art

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A kövekből, talajból és algából felépített Spiral Jetty, Robert Smithson 1970-es alkotása a utahi Nagy-sóstavon

A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit (térszínformák, sziklák, kövek, növényzet stb.) monumentális szabadtéri installációk létrehozásához alkalmazó művészeti irányzat. Angolszász nyelvterületen a különösen nagy kiterjedésű alkotások elnevezése earthwork, az ezeket létrehozó irányzat pedig az earth art.

A land art az 1960-as évek végén, az 1970-es években indult hódító útjára. A landart-alkotások rendszerint kérészéletűek annak következményeként, hogy elkészültüket követően a természet kegyére vagy dühére bízzák őket, így például az első, úttörő alkotások mára elpusztultak, s csupán fényképeken maradtak fenn az utókorra.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A land art korai előzményeként szokás számon tartani a környezetszobrász Isamu Noguchi 1941-es, Contoured Playground című munkáját. A későbbi évtizedekben olyan modern, egyszerre minimalista és konceptuális művészeti irányzatok kelléktárában jelent meg e korai land art, mint a De Stijl, a kubizmus, vagy olyan művészek munkásságára hatott, mint Brâncuşi és Beuys. Az amerikai Alan Sonfist 1965-ben indított mozgalmat annak érdekében, hogy a rég letűnt természeti környezetet ismét New York City saját közegévé tegyék. Első installációja azonban, Time Landscape címen, csak 1978-ban valósulhatott meg a New York-i Greenwich Village-ben.

Politikailag is aktív fiatal képzőművészek azonban úgy vélték, az így formát kapott land art, vagyis a „természet felszabadítása” hatékony utalásrendszerként használható egyéb szabadságmozgalmak, jelesül a nők és a feketék emancipációja kapcsán. Előbb 1968 októberében egy New York-i galériában, majd 1969 februárjában a Cornell Egyetemen nyílt meg kiállításuk Earth Art címen, amelyen a land art korai képviselői szinte teljes számban megjelentek (Robert Smithson, Walter De Maria, Hans Haacke, Michael Heizer stb.).

Noha a land art alapvetően a természeti környezet ihletett átformálásáról szól, a művészek esetenként kiállítótermekben is megjelentek konceptuális installációikkal, de egyre jellemzőbben a lakatlan természet felé fordultak figyelmükkel. A döntően amerikai művészek számos alkotást hoztak létre utahi és nevadai sivatagokban, a minden bizonnyal legmonumentálisabb mű pedig James Turrell nevéhez fűződik, aki 1972 óta a kialudt arizonai Roden-tűzhányó kráterét alakítja át földmunkagépeivel.

A kezdeti és bátortalan lépések e monumentális művészeti forma felé irányították művészek sokaságának figyelmét, akik a vizuális kultúra új lehetőségeit itt kezdték keresni. A térszínformák, a horizont, az időjárási jelenségek, az erózió, valamint a tér kiterjedései mint valóságos „anyagok” léptek be a modern amerikai művészek immár kitágított falu műtermeibe. A land art mint tájléptékű művészet nemcsak erőteljes beavatkozás volt a nyugati művészet adott állapotába, s nem csupán a művészet fennmaradásával kapcsolatos reményt sugárzott, hanem tiltakozásul is szolgált a természet elidegenedett szemléletével szemben. Talán a környezet általános állapotával kapcsolatos aggodalom elemei is megtalálhatók voltak az erőteljes „menekülési” folyamatban.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A land art a posztmodern fejlődés részeként jelent meg, erre utal a galériatérből való kivonulás (racionális, steril, „white-cube”), a hagyományos galériaszisztémával, a mű fizikai és szellemi dimenzióinak lehatároltságával való szembehelyezkedés, és a természet szerephez juttatása. Mindez jelen volt már a process artban is, de a land artban először a minimal art geometrikus formái, alapjelei jelentek meg hatalmas méretekben (a természet romboló ereinek kitéve).

A minimal artnak a művészet eltűnéséről és anyagtalanná válásáról próféciáló filozofikus meghatározásai és következtetései előjelezték a „társadalmi determináció” szorításából szabadulás kísérleteit. A sivatagi jelek, kőspirálok, ősi kultúrák emlékeit idéző technikák azonban nemcsak egy művészeti irányzat váratlan és népszerű elterjedésének a dokumentumai voltak. Az embertől még nagymértékben függetlennek látszó természet kísértetiesen életszerűvé tett újra egy romantikus világfelfogást, melynek projekciója testet ölthetett az atmoszférában, a nagy léptékű táj és égitestek kapcsolatában, az érintetlen „helyek" misztikumában, kultikus cselekményeket sejtető titkos formációiban.

A land art teljesen különböző formát nyert Amerikában és Európában. Az amerikaiak a tájban az emberi tevékenységtől érintetlen, utolsó tiszta anyagot vélték megtalálni. Az érzékenyebb, a talajban és a növényzetben is nyomot hagyó tájátalakítás az európai érzékenységhez kötődik, s különösen az angol művészetben jelentkezik (Richard Long).

A land art meghatározó alakjai, Michael Heizer, Robert Smithson, Robert Morris és James Turell elsősorban a monumentális hatású földfelszín-alakításban voltak jelentősek. Az általuk „bekeretezett” látvány legfőbb tartalma a földfelszín különböző minőségének megmutatása, a geológiai rendezettség esztétikai értékének kiemelése, az erózió erejének, az időjárás következményeinek feldolgozása volt, miközben érzékenyen ügyeltek arra, hogy műveikben, mesterségesen kialakított mélységekben s magasságokban az ember léptéke, alakja felidézhető legyen. A természetrajz és a művészet eltérő perspektívái az ember fogalmában és fizikai tényében erednek – sejtetik a munkák:

  • Michael Heizer küklopszi erőfeszítéssel átalakította a természetet a Mojave-sivatagban.
  • Dennis Oppenheim könnyed és tünékeny változásokat idézett elő a természetben, például barázdákat húzott a hóba.
  • Walter De Maria kiszakította a természeti tárgyat eredeti összefüggéséből, például ötven köbméter földet hordatott be egy képtárba.
  • Richard Long egyszerűen csak keresztülsétált a természeten, és a térképére jegyezte föl a megtett mérföldnyi utat.
  • Jan Dibbets a természet alkotásait fényképezőgépével átlényegítette, eltorzította, „helyreigazította a perspektívát”.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jack Flam (Ed.). Robert Smithson: The Collected Writings, Berkeley CA 1996 ISBN 0-520-20385-2
  • John Beardsley: Earthworks and Beyond. Contemporary Art in the Landscape. New York 1998 ISBN 0-7892-0296-4
  • Suzaan Boettger, Earthworks: Art and the Landscape of the Sixties. University of California Press 2002. ISBN 0-520-24116-9