Lakó Imre
| Lakó Imre | |
| Született | Lakó Imre 1878. szeptember 7. Maróc, Osztrák–Magyar Monarchia |
| Elhunyt | 1960. február 15. (81 évesen) Győr, Magyarország |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | politikus, ügyvéd |
| Tisztsége | magyarországi parlamenti képviselő (1922–1926) |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Lakó Imre (Maróc, Magyarország, 1878. szeptember 7. – Győr, Magyarország, 1960. február 15.) országgyűlési képviselő, politikus és ügyvéd.
Életútja[szerkesztés]
Fiatalkora és a háború előtti évek[szerkesztés]
Lakó Imre 1878-ban látta meg a napvilágot a Zala vármegyei Marócon. Apja gazdatiszt volt. Az elemi iskolát Borgátán végezte, míg gimnáziumi tanulmányait Győrött, Cegléden és Budapesten végezte. A Budapesti Tudományegyetem jogi- és államtudományi fakultásán szerzett jogi diplomát, s ezt követően az ügyvédi szakvizsgát is letette. 1908-ban ügyvédi irodát nyitott Letenye városában, ahol egészen haláláig praktizált. A társadalmi élet tevékeny részeseként számos gazdaegylet és szövetkezet alapításában oroszlánrészt vállalt. Többek között alapítója volt a letenyei Hangya Szövetkezetnek és az ottani Hitelszövetkezetnek is. 1910-ben házasságot kötött Folly Ilonával az Andrássy család letenyei tiszttartójának leányával, akit a maga korában a Mura mentén csak a "virágok édesanyjaként" emlegettek, mivel kertészete és virágai országos hírnévre tettek szert.
Az első világháborúban[szerkesztés]
Az első világháború idején az orosz fronton szolgált századparancsnokként, ahol kétszer is megsebesült. Háborús érdemeire való tekintettel a bronz Signum Laudisszal tüntették ki. A leszerelését követően a nagykanizsai 20-as honvéd gyalogezrednek létesített olyan kertgazdaságot, amely egészen a háború befejezéséig képes volt ellátni a jelentős létszámú nagykanizsai katonaságot.
A háború után[szerkesztés]
A háborút követő zűrzavaros időkben nemzetőrcsapatával rendet teremtett a dél-zalai falvakban, ahol meglehetősen elszaporodtak a fosztogató bűnbandák. Miután helyreállt a rend, ismét visszatért a kulturális közéletbe. Könyvtárakat alapított, autóbuszjáratokat szervezett az eldugott kis falvakból a városokba, továbbá a földreform és házhelyakció során is felbecsülhetetlen érdemeket szerzett magának.
Politikai pályafutása[szerkesztés]
Habár mindvégig óvakodott az országos politikától, 1922-ben mégis tagja lett a második magyar Nemzetgyűlésnek. Alsólendván választották meg pártonkívüliként a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának jelöltjével, Túri Bélával szemben. A népi politika szószólójaként elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozott, továbbá a vízügyi bizottság munkájában is aktív szerepet vállalt.
Források[szerkesztés]
- Baján Gyula, szerk.: Parlamenti almanach az 1922-1927. évi nemzetgyűlésre. (Sturm-féle országgyűlési almanach), Budapest, 1922.
- Benedek Rezső, szerk.: Zala Aranykönyve (A mi értékeink), Gutenberg és Dél-Zalai Nyomda, Nagykanizsa, 1938.
