Könyvtekercs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Józsué-tekercs, Vatikáni Könyvtár. Egy illusztrált tekercs, valószínűleg a 10. században készült a Bizánci Birodalomban.

A könyvtekercs egy papírból, vagy pergamenből készült tekercs, amelyre írtak, festettek, vagy rajzoltak, információátadás, vagy dekoráció céljából.

Felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tekercs általában oldalakra van felosztva, amelyek különálló papirusz, vagy pergamenlapokból áll. Ezeket a szélein ragasztották össze, és így folyamatos, összefüggő, írásra alkalmas anyag keletkezett. A tekercset gyakran kitekerték, így védtelenné vált az idővel szemben, az írásnak és az olvasásnak, a megmaradó oldalak feltekerednek a látható oldalnak a bal és jobb oldalára. A tekercseket oldalról oldalra tekerték, és a szöveget sorokban írták a lap tetejére. Attól függően, hogy milyen anyanyelvű emberek írták a szöveget, attól függően változott az írás iránya: balról jobbra, jobbról balra, vagy váltakozó irányba. Egyes tekercseket csak összehajtották, míg más tekercsek mindkét végére raktak egy-egy fából készült hengert, amelyekre feltekerték a tekercset.

Alapanyag[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyvtekercsek alapanyaga eleinte a papirusz volt, melyet a Kr. e. 4.-3. évezred óta használták, eleinte Egyiptomban, majd később a görög városállamokban és a Római Birodalomban is.

Az első pergamenből készült könyvtekercsek a Kr. e. 15. században jelentek meg. A pergament több államban is használták, így például Egyiptomban, Júdeában, Asszíriában és Perzsiában is. A zsidók mindig pergamenből készült tekercsre írták a Tórát, a perzsák a törvényeiket 1200 pergamenből készült tekercsen írták össze. A görögök azt a pergament, amire írtak diphterának nevezték.

Méretek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 15. században készült Tanakh tekercsek

Eleinte különböző méretűek voltak a könyvtekercsek; majd az idő múlásával megfigyelhető a tekercsek szabványosodása, ami arra enged következtetni, hogy az írnokok előírások szerint dolgoztak. A tekercsek hossza átlagosan hat méter volt. Magasságuk szerint két típus különböztethető meg: az egyik 20–30 cm-es, a másik 12–15 cm-es. Egy-egy tekercs egy „könyvet” tartalmaz, vagyis az egyébként több „könyvből” álló teljes mű tartalmilag valamelyest zárt egységét. Amennyire csak lehetett, megpróbáltak a hellyel takarékoskodni, és a hasábok alatt és felett is csak keskeny sávot hagytak szabadon. Különleges esetekben azonban széles, olykor akár a tekercs magasságának egyharmadát kitevő margókkal is találkozunk. Az átlagos sorhossznak a tizenhat szótagos hexameter számított.

Az egyiptomiak 30-40 méter hosszú könyvtekercseket is készítettek.

Tárolás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyvtekercset egy rúdra, az umbilicusra tekerve tárolták. A rúd két vége kilógott a tekercsből, és szarvszerűen meg voltak hajlítva. Olvasáskor a rudat kihúzták, a tekercset jobb kézzel tartották, illetve göngyölték ki, majd a ballal göngyölték vissza. Olvasás után az egész tekercset fel kellett göngyölni, hogy a szöveg kezdete újra az elejére kerüljön. A kisebb tekercsek esetén nem volt szükség rúdra, csupán a hátsó peremük volt papirusszal megerősítve. A tekercseket pergamen tokban (capsa), fadobozban (scrinium), vagy polcon tárolták.

Írás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyiptomiak a könyvtekercset kolumnákban írták. Az egyes sorok a tekercs hosszanti szélével párhuzamosan futottak. Azokon a tekercseken, amelyeken túlvilági szövegek találhatók, a hieroglif írás jellemző, valamint a folyamatosan írt szöveg függőleges sorokba rendezett írásjelei fentről lefelé haladnak. A görög Timótheusz-papiruszon öt, átlagosan huszonhét soros [hasáb figyelhető meg, noha a sorok igen eltérő hosszúságúak. Csakúgy, mint a Prisse-papiruszon, a szöveg itt is szakaszokra tagolódik, melyek mindegyike új sorral kezdődik, és a következő szakasztól az utolsó sor alatti rövid vonással különül el.

A könyvtekercseket nádtollal írták, a vonalakat ólomkoronggal húzták meg. A 4. században használatba került a madártoll (lúdtoll). Fémtollakat is alkalmaztak, melyek azonban nem voltak olyan rugalmasak, mint a maiak. A tintát fémből készült tintatartókban tartották. A 4. századtól a tinta alapanyagául a tölgyfagubacs és a vasszulfát szolgált. Ennek az úgynevezett vas-gubacstintának az volt a hátránya, hogy bomlandósága miatt olykor még az írás alapanyagául szolgáló anyagot is kikezdte.

Összetekert állapotában a könyvből kilógott egy szalag, a titulus, amelyen a szerző nevét és a címét tüntették fel. Eleinte magára a tekercsre nem írták rá a címet, később azonban a könyv végén - még később rövidített formában az elején - megadták. Ezt a szalagot a papirusz felső pereméhez ragasztották.

A könyvtekercsnek azért csak az egyik oldalára írtak, mert feltekerték egy rúdra és emiatt nehezen kezelhető volt.

A könyvtekercsek története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyiptom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy kép a Halottak Könyvéből: az elhunyt Ozirisznak hódol. Nauni hercegnő könyvéből. A tekercs XXI. dinasztia idején, az i.e. 11. században készült

A könyvtekercseket először a Kelet-Mediterrániumban található ősi egyiptomi civilizációk használták nyilvántartásra. Az egyiptomiak a tekercseket papiruszból készítették. A leghíresebb, fennmaradt, egyiptomi szöveg a Halottak könyve, amely halállal és a túlvilággal kapcsolatos ókori egyiptomi szövegek gyűjteménye.

Izrael[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

18. században készült Tóra tekercs

A zsidók is használtak könyvtekercset. A leghíresebb zsidó könyvtekercs a Tóra, melyet pergamenre írtak. A zsidó hagyomány szerint a Tórát aprólékos munkával kellett készíteni – mely akár 2000 órán keresztül is tarthatott.

Szíria és Babilon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szíriában és Babilonban a zsidók által terjedt el a könyvtekercs. Ebben a két államban pergamenből készültek a tekercsek. Ezeknek a könyvtekercseknek már megfelelő volt a minőségük és a tartósságuk, és ezeket később importálták az európai és indiai államok.

Hellász és a Római Birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görög nyelvű kézirat töredéke a 2. századból

Az ókori görögök és rómaiak is használtak könyvtekercseket. A rómaiak nehézkesnek és hosszadalmasnak találták a könyvtekercseknek az állandó görgetését, ezért kitalálták a kódexet.

A korai kereszténység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korai keresztény egyház a korai középkorig használta a könyvtekercseket. Ebben az időben sok helyesírási hiba került a másolás során a szövegekbe, aminek következtében az Újtestamentumnak nem volt két azonos változata.

Európai középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyvtekercsek a középkor folyamán szinte teljesen eltűntek, és csak ritkán használták őket, mint például hivatalos szerződésekkor és más nagy jelentőségű nemzetközi dokumentumoknál használtak a barokk korig (a 17. századig). Ezeket általában a kiváló minőségű pergamenre írták, és a szerződés aláíróinak neveket arannyal és ezüsttel írták. A könyvtekercsek latinul íródtak. A könyvtekercseket liturgikus és adminisztrációs célokra is használták Európa-szerte.

Nyugat- és Közép-Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A könyvtekercset az iszlám világban is használták. A tekercsek gyakran gazdagon díszítettek voltak, mert kalligrafikus írással írtak.

Kelet-Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy 16. században készült kínai függő tekercs a Shanghaj Múzeum kiállításán
Egy 17. században készült kínai függő tekercsábrázolás

A könyvtekercset kelet-ázsiai kultúrák – így a koreaiak, a kínaiak és a japánok - is használták. A kínaiak az íráshoz a tustintát használták, melyet őt fejlesztettek ki és tökéletesíttették. A tus fenyőfaszurokból és szezámolajból előállított lámpakoromból készült. Marhabőrből kivont [enyvvel főzték és gyúrták össze ezeket az alkotórészeket.

Később más formátumokat vezettek be Kínában, elsősorban a szútra vagy a szent írások vonatkozásában: a tekercset hajtogatott harmonika-stílus hajtották össze, amellyel elkerülhető volt az, hogy összetekerés során egy cső jött létre. A hagyományos festészet és a kalligráfia is megjelent Kelet-Ázsiában, melyeket a falra akasztható függő tekercseken alkalmaztak.

Bélyegzőkészítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Indiában i. e. 1500 körül elpusztult magas műveltségű Mohendzsodaro és Harappai civilizáció, ebből az időből számtalan hengerbélyegző és bélyegzőlenyomat került elő. A pecséthengerhez hasonló módon használták a híres krétai phaisztoszi korongot is.

A babiloni és egyiptomi téglanyomatokat később a rómaiak is átvették, a légiók jeleit illetve az évszámokat nyomták az erődítmény falaiba.

A bélyegzés technikájának kiterjedt használata vezetett a papír feltalálása után az első táblanyomatok elkészítéséig, ami valójában a könyvnyomtatás előfutárának is tekinthető.

Táblalenyomatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kínaiak nemcsak írtak a könyvtekercsekre, hanem táblalenyomatokkal nyomtattak is a tekercsekre. Az első táblanyomat az 1. század táján készülhetett, ahol tussal bekent tégla- és kőfeliratokról készítettek papírlevonatot. A legrégebbről fennmaradt a mahájána mitológia egyik forrása, a Gyémánt Szútra (Gyémánt könyvecske), amely 868-ban készült, szintén fadúcos táblanyomat. A Gyémánt Szútrát Stein Aurél fedezte fel a kelet-turkesztáni Tun-huangban.

A táblanyomat-készítés igen hamar hatalmas méreteket öltött Kínában. Az eljárás lényege, hogy a szöveget leírták tükörfordítottan egy papírra, melyet egy nedves deszkalapra fordítottak. Az így kapott tükörképet körbefaragták, ez volt a negatív minta, melyet tussal bekentek és erre simították rá a papíríveket.

A 9. században készült Gyémánt Szútra egy részlete

A kínai táblanyomatok elterjedéséből egyenes út vezetett a szedésnyomás kialakulásához mely Pi-seng kovácsmester nevéhez fűződik, aki 1040-ben elkészítette cserépbetűit. A kovács feltalálta a könyvnyomtatást mozgatható betűkkel. Az írásjeleket agyagból formázta ki, porcelánná égette és úgy szedte, ahogy a mai betűket szedjük. Később fából faragott írásjeleket is használtak, ezeket kúp alakú, sokrekeszes szekrényekben tartották. De mivel a kínai írás nehézkes és bonyolult, nem lett ennek akkora jelentősége, mint Európában. A tekercs alakú könyvformáról hamar áttértek a lapozható, leporellószerű könyvformára. A táblanyomás módszereinek megismerése a játékkártyák elterjedésének köszönhető.

Modern kor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidók a Tóra tekercseket a mai napig használják a vallási szertartások során. Néhány kultúra is használ tekercset vallási célokra, vagy dekorációra.

Könyvtekercs-ábrázolások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kr. e. 5. században megjelentek a könyvtekercs-ábrázolások. Az egyik ilyen ábrázolás a Durisz görög festő díszítette váza, amely bemutatja, miként alkalmazták a könyvtekercset az iskolai oktatásban.

Híres könyvtekercsek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eszter könyvét tartalmazó 18. századi tekercs. (Sevilla, Spanyolország)
  • A legrégibb épen maradt leletnek a Párizsban őrzött, bölcs mondások gyűjteményét tartalmazó Prisse-papirusz számít, melyet hieratikus írással, fekete és piros tintával írtak, és valószínűleg a Kr. e. 3. évezredben keletkezett.
  • A legrégibb görög leletet (Kr. e. 4. század), egy elégett tekercs elszenesedett darabját, Szaloniki mellett, Derveniben találták meg. Ezen a tekercsen egy prózában írt, orfikus teogóniai kommentár olvasható.
  • A harmadik legrégebbi lelet Egyiptomból származik: a Kr. e. 4. és 3. század fordulóján keletkezett töredék Milétoszi Timótheusz Perzsák című költeményét tartalmazza.
  • A Halottak Könyve a halállal és a túlvilággal kapcsolatos ókori egyiptomi szövegek gyűjteménye.
  • Tanakh-tekercsek
  • Tóra-tekercsek
  • Holt-tengeri tekercsek

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Scroll című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]