Jeruzsálem ostroma (1099)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jeruzsálem ostroma (1099)
1099jerusalem.jpg
Jeruzsálem ostroma

Konfliktus Első keresztes hadjárat
Időpont 1099. június 7-július 15.
Helyszín Jeruzsálem, a mai Izrael
Eredmény Keresztény győzelem
Szemben álló felek
Keresztény hadak: Cross Templar.svg Keresztesek Muzulmánok:
Fatimid Flag.png Fátimida Kalifátus
Parancsnokok
Blason province fr Provence.svg IV. Rajmund toulouse-i gróf
Cross Templar.svg Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg
Fatimid Flag.png Iftikhar ad-Dawla
Szemben álló erők
1500 lovag
20 000 gyalogos
1000-1200 egyiptomi, arab és szudáni katona, valamint 400-500 zsidó harcos
Veszteségek
8-9000 halott 1200-1300 katona
9-10000 polgári lakos halt meg


Jeruzsálem 1099 június 7. és július 15. közötti ostroma az I. keresztes hadjárat legfontosabb csatája volt. A keresztes hadakat Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg, II. Róbert flamand gróf, toulouse-i Rajmund és hautville-i Tankréd irányította. A keresztes sereg névleges vezetője Rajmund toulouse-i gróf volt, de a keresztes lovagok többnyire közösen igyekeztek döntést hozni. Al-Afdal a fatimida vezír Iftikhar ad-Daula-t bízta meg Jeruzsálem védelmével.[1][2][3]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Keresztes háborúk nyitányát, az I. Keresztes hadjáratot 1096-ban hirdette meg II. Orbán pápa a Clermonti-zsinat alkalmával. A sereget a vezető főurak szerint három hadtestre lehet bontani. 1. Bouillon Gottfried alsó-Lotaringiai herceg, II. Róbert flamand gróf és II. Balduin hainaut-i gróf vezetésével az észak-franciaországi és lotharingiai nemesek, hozzájuk csatlakozva később a rajnai német egységek. 2. A közép-franciaországi nemesség, akik bonyolult rokoni és hűbéri szálakkal kapcsolódtak a vezetőkhöz. 3. A IV. Rajmund toulouse-i gróf vezette délfrancia, provanszál és észak itáliai keresztesek.[4] A szicíliai normannok I. Bohemund tarantói herceg és Hauteville-i Tankréd vezetésével hajókon indultak útnak. Fontos szerepet játszottak a hadjárat során, így Jeruzsálem ostromában is az itáliai kereskedő városok hajói és tengerészei.

Út Jeruzsálembe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztes seregek több útvonalon haladtak keresztül Európán. A Gottfried és rokonai vezette sereg Magyarországon haladt át, úgy, hogy megbékült a népi keresztesek kilengései miatt jogosan ingerült Könyves Kálmánnal. Útjukat a Balkán északi részén folytatták. Rajmund a dalmát tengerpartot és a Balkán déli részét választotta.[5], míg a szicíliaiak pedig a tengeren tették meg az utat. A seregek Konstantinápolyban találkoztak. I. Alexiosz, akinek a segélykérése indította meg tulajdonképpen a keresztes mozgalmat, Anatóliába szállította át a sereget. A Szentföld felé előrenyomuló keresztesek 1097-ben visszafoglalták Nikaiát a szeldzsukoktól, majd több sikeres összecsapás után Dorülaion mellett döntő vereséget mértek Kilidzs Arszlán szeldzsuk szultán seregére. Szíriát elérve megszerezték Edesszát, majd nehéz ostrom után 1098-ban bevették Antiochiát is. Eközben nehéz csatában szétverték a szíriai emírek Kerguba atabég vezette egyesült seregeit, akik Antiochia felmentésére érkeztek. Ez után már a Jeruzsálembe vezető út szabad volt.[6][7][8] Jeruzsálem falait 1099. június 7-én érték el .

Jeruzsálem helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai kutatók döntő többségének véleménye szerint Jeruzsálem lakossága a 10.-11. században 20000 fő körül mozgott. A keresztény, zsidó és muszlim lakosság nagyjából azonos arányban lakta a várost, [9] bár Al Hakim kalifa üldözése során valószínűleg számos zsidó és keresztény elköltözött a városból. (Al Hakim uralma előtt Jeruzsálem lakóinak több mint a fele volt keresztény.) [10]A síita Fatimida kalifátus azonnal, kihasználta, hogy ellenfelei, a szunnita szíriaiak súlyos vereséget szenvedett a keresztesektől Antiochia alatt. A Fatimida vezír Al Afdal egészen Beirutig nyomult előre. Ezzel egyidőben pedig ostrom alá vette Jeruzsálemet. Jeruzsálem muszlim urai, két török testvér, Szokhman és Ilghazi, Otrok fiai voltak. Maguk is ott harcoltak szíriai muszlim koalíció soraiban az antiochiai csatában, és nem sokkal korábban értek haza északról Jeruzsálembe,[11][12] Csapatiak jelentős része valószínűleg elveszett Antiochiánál, idejük sem volt felkészülni az ostromra, így pár hét ellenállás után megadták magukat.[13]Al Afdal Iftikhar ad Daulát nevezte ki Jeruzsálem kormányzójává.

Előkészületek a védelemre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fátimida parancsnok jó katona volt, és noha csak kevés ideje állt rendelkezésre, mégis alaposan felkészült az ostromra. Jeruzsálem falainak jelentős megerősítésére nem maradt ugyan ideje, csupán a fatimida ostrom alatt megsérült falszakaszt tudta gondosan helyreállítani, de emiatt nem aggódott, a városnak alapjaiban még az ókorban és a bizánci időkben épült falai rendkívül erősek voltak. Árkot viszont ásatott a falak körül, és minden vízforrást és kutat megmérgeztetett, vagy betemetetett a város közelében, hogy megnehezítse az ostromlók vízhez jutását. Jeruzsálem környezetében található fákat kivágatta, hogy a támadóknak ne legyen alapanyaguk ostromgépek építéséhez.

Iftikhar ad Daula még a keresztes sereg megérkezése előtt eltávolította a városból az általa, valószínűleg jó okkal, megbízhatatlannak ítélt keresztények zömét, ( Betlehem keresztény lakossága kitörő örömmel üdvözölte Tankréd lovagjainak megérkezését.[14][15]) Elbocsátotta a harcra, illetve kisegítő munkára alkalmatlan idős, beteg, vagy esetleg túl fiatal zsidó és muszlim lakosokat is, akik csupán terhet jelentettek volna a város védelmében. A keresztények Szíria és a közeledő keresztesek felé indultak. A muszlimok északkelet felé, Damaszkuszba mentek, hisz a város muszlim lakosságának többsége szunnita volt. Az elbocsátott zsidók dél felé, Aszkalonba igyekeztek. Mivel a zsidó lakosság vállalta, hogy részt vesz a város védelmében, az emír őket a város északkeleti falszakaszainak védelmére rendelte.[16] A raktárakat feltöltötte akár egy évre is elegendő élelmiszerrel, azokat az állatcsordákat, amelyeket már nem tudtak a városba hajtani, elrejtették. Így tettek sok faanyaggal is. A ciszternákat telehordatta vízzel, mivel Jeruzsálem falain belül nincsen vízforrás. Kőhajítókat állított fel a falakon, szurkot halmozott fel és nagy mennyiségben gyártatott naftával (főleg kőolajszármazékokból kevert hevesen égő folyadék) töltött cserépedényt. A harcra körülbelül 1000-1200 megbízható, képzett katona állt a rendelkezésére, főként egyiptomi gyalogság, egy kisebb arabokból álló lovas alakulat és szudáni íjászok. [17] Ezen kívül még számíthatott, a város muszlim lakosságának fegyverfogható tagjaira és körülbelül félezer a zsidó harcosra is, bár ezek harci értéke valószínűleg elmaradt az edzett és kipróbált muszlim harcosoké mellett.

Al Afdal eközben diplomáciai eszközökkel is igyekezett a kereszteseket eltéríteni Jeruzsálem ostromától. A Fatimidáknak jó kapcsolatuk volt Bizáncal hiszen a szíriai és az antóliai törökök mindkét birodalomnak közös ellensége volt. A vezír több levélben igyekezett I. Alexioszt rábírni állítsa meg szövetségeseit, vagy legalább lassítsa le a keresztesek előrenyomulását, de a bizánci császár csak udvarias, de tartalmatlan levelekkel válaszolt a Fátimida vezírnek, mondván neki nincs semmiféle befolyása a nyugati seregekre. Ebben volt is némi igazság hisz Alexiosz és a keresztesek viszonya ekkora már amúgy is nagyon megromlott, amiben szerepet játszott az is, hogy a bizánci császár egyik Al Afdal írt levele a keresztesek kezébe került. [18] A Fatimida vezír a keresztesekkel is többször próbált tárgyalni, Szíria felosztását, és szabad jeruzsálemi zarándokaltot ajánlva, de ezzel a keresztes hadat már nem tudta megállítani.

Az ostrom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a 40 000 főre fogyott keresztény sereg megérkezett, akik közül csak 20 000 gyalogos és 1500 lovag volt harci erő, a többi papok, szolgák, és egyéb kisegítő személyzet volt.

Az első rohamra Június 13-án került sor, aminek az volt az oka, hogy egy remete jóslata szerint már az első rohamkor bejutnak a várba, de tévedett és ez 700 lovag életébe került. Bár túljutottak a külső várfalon, a veszteség olyan nagy volt, hogy többé nem bocsátkozhattak meggondolatlan harcokba. Az időjárás is a keresztesek ellen fordult, mert a meleg nyári időben, víz és egyre nagyobb élelem hiányban küszködő keresztény sereg nagy bajban volt, de június 17-én két genovai hajó Jaffába érkezett, és élelmet, vizet szállítottak a fáradt seregeknek. Végül egy hónap alatt sikerült három ostromtornyot építeniük, július 10-ére minden készen állt a támadáshoz. Nagy nehezen az egyik ostromtoronynak sikerült a várfal közelébe jutnia és a keresztény lovagok bejutottak a várba. Ez után a lakosok ellen fordultak és hatalmas mészárlást rendeztek. A polgári áldozatok száma 9-10000 közé tehető.

A csata következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jeruzsálemi keresztény győzelem hosszú időkön át tartó keresztény uralmat vetített elő a Szentföldre. Eredménye nemcsak vallási vagy hatalmi jellegű volt, hanem kulturális téren is meghozta gyümölcseit. A nyugati és a keleti kultúrák találkozását, egymásra hatását segítette elő, ami a gazdaság, technikai és szellemi fejlődés felgyorsulását vonta maga után.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Agapé, Szeged, 1994. 49. o.
  2. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Agapé Szeged, 2004.29-29.o.
  3. Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002. 94-98. o.
  4. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, agapé Szeged, 1994. 49. o.
  5. Magyarország és a keresztes hadjáratok. Szerkesztette: Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengelér József, Attraktor,2006.82-84.o. és III. eső térképmelléklet
  6. Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Szeged, 1994.49-58.o.
  7. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004.29-33.o.
  8. Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002.119-216.o.
  9. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004. 34.o.
  10. Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002. 217.o.
  11. Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel, Európa, Budapest, 1997. 80.o.
  12. Walter Zöllner: A keresztes háborúk története, Kossuth kiadó, Budapest, 1980. 84.o.
  13. Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002, 207. o.
  14. Walter Zöllner: A keresztes háborúk története, Kossuth kiadó, Budapest, 1980, 86. o.
  15. Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002, 216. o.
  16. Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Szeged, 2004, 35.o.
  17. Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel, Európa, Budapest, 1997. 84.o.
  18. Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002. 212.o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Steven Runchiman:A keresztes hadjáratok története,Budapest,2002 ISBN 963-389-347X
  • Bozsóky Pál Gerő: Keresztes Hadjáratok, Agapé, Szeged, 1994 ISBN 963-458-0181
  • Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság, Agapé, Szeged, 2004 ISBN 963-458-2850
  • Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel, Európa, Budapest, 1997 ISBN 963-076-1505
  • Magyarország és a keresztes hadjáratok. Szerkesztette: Laszlovszky József, Majorossy Judit, Zsengelér József, Attraktor,2006 ISBN 963-958-0634
  • Szélinger Balázs: Sorsdöntő ütközetek, a történelem 50 nagy csatára, Szalay Könyvkiadó, ISBN 963-9355-74-7
  • Chris Mcnab: A legnagyobb katonai katasztrófák, Amber Books Ltd., ISBN 978-963-19-6308-3

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]