Jakob Böhme

Jakob Böhme
Böhme idealizált arcképe a Theosophia Revelata 1730-as kiadásából
Született	1575. április 24. Görlitz
Elhunyt	1624. november 17. (49 évesen) Görlitz
Álneve	Teutonicus Philosophus Desiderius Philadelphus
Állampolgársága	német
Foglalkozása	filozófus teológus író
Filozófusi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Nyugati filozófia Barokk
Iskola/Irányzat	miszticizmus
Fontosabb művei	De Signatura Rerum Mysterium Magnum
weboldal
A Wikimédia Commons tartalmaz Jakob Böhme témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jakob Böhme (Görlitz, 1575. április 24. – Görlitz, 1624. november 17.) német filozófus, teozófus, misztikus, evangélikus teológus. Philosophus teutonicusnak is nevezik, őt tartják a német filozófia ősének.

Élete

Alheidenbergben Görlitz mellett, a felső Lausitzban született, mint szegény parasztember fia. A falusi iskolában megtanult úgy ahogy írni és olvasni, azután a szomszéd városkában cipészhez adták inasnak. Megtanulta mesterségét, de már mint gyermek kitűnt jámborságával és ábrándos, fantasztikus, eksztatikus természetével. Mesteremberek szokása szerint vándorútra kelt és ez úton ismerkedhetett meg misztikusok és teozófusok írásaival, Paracelsusszal, Kaspar Schwenckfelddel és másokkal. Ezeknek hatása lehetett, hogy sok belső küzdelem után vándorútján részesült először az isteni kegyelemben, amikor hét napig tartó eksztatikus állapotba került. Ekkor még nem volt 19 éves.

1599-ben mesterré lett és Görlitzben családi tűzhelyet alapított egy odavaló hentesnek lányával a keze munkájával keresvén meg kenyerét. 1600-ban másodszor árasztotta el «az isteni világosság»; egy ónedényt nézett, amikor egyszerre erős belső indulatot érzett és e pillanatban a láthatatlan természet középpontjában találta magát; belső szeme megvilágosodott; úgy tűnt számára, hogy minden teremtett lény szívében olvas és minden dolog mivoltát ismeri. 1610-ben részesült az utolsó vízióban és hogy megőrizhesse amit «látott», megírta első művét 1612-ben: A hajnali pirosság fölkeltében. E könyv egy nemes embernek, Karl von Endernnek a kezébe került, ez leíratta és másoknak is megmutatta. Így vett róla tudomást Görlitz főplébánosa is, Gregor Richter, aki veszedelmes eretnekségeket talált a műben, a templomban prédikált a cipész ellen, mire a városi tanács a városból száműzte, de mindjárt másnap visszafogadta azzal a feltétellel, hogy Böhme átszolgáltatja a kéziratot és többé nem ír.

Böhme hét évig szót fogadott e tilalomnak, míg végül hosszas küzdelem után ama meggyőződésre jutott, hogy Istennek inkább kell engedelmeskedni mint az embereknek. 1619-ben lemondott mesterségéről és 1624-ig vagy huszonegy művet írt, nem számítva 74 teozófikus nyílt levelet. 1623-ban barátja Abraham von Frankenberg kis műveinek egy részét Az út Krisztushoz címen kiadta, amire Richter heves vádja folytán a városi tanács fölkérte Böhmét hogy egy időre hagyja ott Görlitzet. Böhme elment Drezdába és mikor visszatért hazájába, forrólázban halt meg. Nagy nehezen kapott keresztény temetést. Fakereszt díszítette sírját, melyen egy bárány és az oroszlán volt látható e szavak kíséretében: „Veni, vidi, vici”.

Filozófiája

Böhme sírhelye

Gondolatainak summázata, hogy Isten a világ kezdete, vége és szubsztanciája is egyben, aki amikor a világot is teremtette, egyszersmind önmagát is szülte. Teozofikus filozófiájában a német misztika és a reneszánsz kori természetfilozófia elemei olvadnak egybe. Gondolkodásának előremutató vonása a világ és minden dolog mozgásának, ellentmondásos fejlődésének dialektikus megsejtése; panteizmusában, ha akaratlanul is, benne rejlenek a materializmus csírái.

Böhmében mélységes gondolatok fantasztikus ötletekkel elegyedve küszködnek, hogy kifejezésre jussanak, hatalmas költői lendületek a megfoghatatlanba s kifejezhetetlenbe enyésző sejtésekkel szövetkeznek. Gondolkozása nem volt logikai és csak azt, amit isteni sugalmazásnak tartott követvén, nehéz eligazodni előadásában, amelynek nyelve is homályos és az apokalipszis, továbbá az alkímia félig megértett szavait, képeket és hasonlatokat sajátságos egyveleggé keveri. Mindazonáltal csakhamar bizonyos rajongás környezte Böhme emlékét. Egy külön köztársaság a Böhmisták keletkeztek, amelyhez az említett Frankenberg, Johann Theodor von Tschesch bányatanácsos, Walter Boldizsár, sokat utazott orvos, aki először nevezte Böhmét philosophus teutonicusnak, egyéb orvosok, tanárok tartoztak. Gichtel, műveinek kiadója, buzgóan terjesztette Böhme tanításait, mely Pordage, Brumley és Jane Leade révén Angliában is elterjedt; Franciaországban a 17. században Pierre Poiret-ben, a 18. században a szellemes Saint-Martin-ban talált hű követőkre. A 18. század végén a romantikusok, azután Franz Baader újra fölelevenítették Böhme emlékezetét, Friedrich von Schlegelnek volt érzéke Böhme eredetisége iránt. Schelling sokat átvett tőle míg Hegel, aki Böhme alapgondolataiban rendkívül becses spekulációt ismert fel; Böhmétől származtatta az újabb filozófia keletkezését.

Böhme rendszerének alapgondolata fantasztikus. Isten kezdete, állománya és vége minden dolognak. Teremtvén a világot mintegy maga magát szülte, saját belső tevékenységét hozta napfényre. Azért két szempontból kell őt tekinteni, önnönmagában, saját belső lényegében és amint a természetben, a teremtésben jelentkezett. Magában tekintve Isten misztérium. Nem jó és nem rossz, nincs se akarata se vágya, nem ismeri a kínt, a kéjt, nem szeret és nem gyűlöl. Minden és semmi. Örvény, melynek nincs kezdete és nincs vége. De magában az istenségben van egy ellentét, a sötét, tagadó elv, mely örökké világossággá magasztosul. Itt érintkeznek Böhmével Baader, Schelling, Hegel. Maga az isteni természet ellentét. Isten az ég, isten a pokol, isten a világ, mondja Böhme. Istennek istenire és istentelenre szétválása és a kettőnek az észismeretben egyesítése folytán lesz az ember igazán emberré. Ezért a kreatúrának teremtése és a rossznak keletkezése isten belső fejlődésére nézve épp oly szükséges, mint az emberi természetnek a testre és lélekre való válása a bűnös hajlandóságra való átmenetele az igaznak a jónak megismeréséhez. Az egyén fejlődése, ismétlődik Böhme világnézeteiben a teremtés folyamatában, mely maga nem egyéb mint az istenség belső fejlődésének szükséges mozzanata.

Művei

Magyarul

• Földi és égi misztériumról; vál., ford. Isztray Botond, jegyz., utószó Adamik Lajos; Helikon, Bp., 1990 (Helikon stúdió)
• Szent sóvárgás; vál., ford. Isztray Botond, jegyz. Adamik Lajos / függelék Franz Xaver von Baaderː Negyven mondat a vallásos erotikából; Farkas L. I., Bp., 1997
• Teutonicus Philosophusː De electione gratiae (Von der Gnadenwahl) azaz A kegyelmi kiválasztásról avagy Istennek az ember feletti rendeléséről; ford. Oszoli Tamás; Farkas L. I., Bp., 1999
• Christosophia avagy A Krisztushoz vezető út; ford., bev., jegyz. Makovnik Péter; Kairosz, Bp., 2009

Az első kiadott könyvének fedőlapja (1682)

Eredetiben

• 1612: Aurora
• 1619: De tribus principiis
• 1620: De triplici vita hominis
• 1620: Psychologica vera
• 1620: De incarnatione verbi (Jézus Krisztus megtestesüléséről)
• 1620: Sex puncta theosophica
• 1620: Sex puncta mystica
• 1620: Mysterium pansophicum
• 1620: Informatorium novissimorum
• 1621: Christosophia (az út Krisztusban)
• 1621: Libri apologetici
• 1621: Antistifelius
• 1622: Ingleich Vom Irrtum der Secten Esaiä und Zechiel Meths
• 1622: De signatura rerum
• 1623: Mysterium Magnum
• 1623: De electione gratiae
• 1623: De testamentis Christi
• 1624: Quaestiones theosophicae (az isteni kinyilatkoztatás mérlegelése)
• 1624: Tabulae principorium
• 1624: Apologia contra Gregorium Richter
• 1624: Libellus apologeticus
• 1624: Clavis
• 1618–1624: Epistolae theosophicae
• 1682: Werkausgaben

Források

• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X