Interkozmosz–20
Interkozmosz–20 (IK-20) szovjet tudományos mesterséges, óceánkutató és geodéziai műhold, a szocialista országok közös Interkozmosz űrprogramjának egysége.
Küldetés
A program keretében a Szovjetunió térítésmentesen a tagországok rendelkezésére bocsátotta mesterséges holdjait, geofizikai rakétáit, távközlési és egyéb földi berendezéseit.
Az Interkozmosz együttműködés keretében a szocialista országok közreműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában. A tagországoknak lehetősége lett egyéni elképzeléseik megvalósításában, az eredmények kölcsönös hasznosításában. A tudományos munkák területei: kozmikus fizikai (a Nap, a Naprendszer és bólygói, valamint a csillagok); a kozmikus meteorológia (felsőlégköri meteorológia,- a módszerek operatív alkalmazása); az űrbiológia és orvosi kutatás; az űrhírközlés. 1975-től a programot kibővítették a rendkívüli népgazdasági fontosságú erőforrás-kutatás tématerülettel.
Jellemzői
1979. november 1-jén a Pleszeck űrrepülőtérről egy Interkozmosz hordozórakéta a Kosmos-3M (11K65M) – 212. eredményes felbocsátás – (több mint 1 tonna hasznos terhet elbíró, kétfokozatú) segítségével indították Föld körüli, közeli körpályára.
Az orbitális egység pályája 94.4 perces, 74.1 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 462 kilométer, az apogeuma 519 kilométer volt. Hasznos tömege 550 kilogramm. Energiaellátását akkumulátorok és napelemek összehangolt egysége biztosította. Programjának, műszereinek kialakításában több szocialista ország közreműködött. A műhold a Föld környezetét, az óceánokat- és a légkört kutatta. Az elektromágneses hullámok jelenlétét, hatását vizsgálta a földi légkörben. Vizsgálta a Nap hatását a Föld sarki ionoszférájában, valamint a magnetoszférában. Megfigyelésnek vetették alá a sarki fény kialakulását, intenzitását, hatását a sarki légkörre. A zárazföldi és tengeri kísérleti állomások mérési adatainak automatikus összegyűjtése, a központi adattárba továbbítása. Aktív szolgálati idejét 1981. március 5-én 490 nap után fejezte be, a Föld légkörébe érve elégett.
A Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Atomenergia Kutatóintézete, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökei tervezték és készítették az analóg-digitális konvertert (A/D Converter) és a fedélzeti tápegység feszültség stabilizáló eszközét. Az Egységes Telemetrikus Rendszer [ETMSZ-PS] elemeit a magyar kutatókon kívül NDK, lengyel, szovjet, csehszlovák és román mérnökök vettek részt. Az adattárolók rendszeresen továbbították adataikat a földi vevőállomásokra. A KFKI mérnökei nagy megbízhatóságú fedélzeti számítógépeket, illetve földi ellenőrző berendezéseket készítettek. A műhold magyar fejlesztésű fotóberendezése kifogástalan felvételeket készített. Egy ilyen berendezés a Szaljut–6 fedélzetéről közel 16 000 analóg multispektrális légifelvételt készítettek Magyarországról.
Források
- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
- (1980) „újságcikk”. Élet és Tudomány 1980. I. 25. XXXV. évf., 4. sz..
Külső hivatkozások
- Interkozmosz–20. skyrocket.de. (Hozzáférés: 2012. december 18.)
- Interkozmosz–20. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2012. december 18.)
|
Elődje: |
Interkozmosz sorozat |
Utódja: |
