Ibolya (növénynemzetség)
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Illatos ibolya (Viola odorata)
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Diverzitás | ||||||||||||||||
| 525-600 faj; lásd: Ibolyafajok listája | ||||||||||||||||
| Kárpát-medencei fajok: | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ibolya témájú médiaállományokat és Ibolya témájú kategóriát. |
Az ibolya (Viola) az ibolyafélék családjának névadó és egyben legnagyobb nemzetsége mintegy négyszázötven fajjal.
Elterjedése, élőhelye
Fajai megtalálhatók minden trópusi és szubtrópusi területen, emellett az északi és a déli mérsékelt égövbe is benyomulnak – dél felé egészen a Tűzföldig, Dél-Afrikáig és Új-Zélandig. Az Andokban megtelepedett fajok némelyike 4600 méterig is felkapaszkodik.
Felépítése, megjelenése
Lomblevelei nagyon változatosak; gyakran levélrózsában állnak. Egyes fajok levele lándzsás, másoké igen széles, szárnyas, ujjas vagy akár pajzs alakú is lehet. A magashegyi fajok apró, bőrnemű, éles-szögletes, sokszor pikkelyszerű levele a megvastagodott hajtásra borul.
Öttagú, illatos virágainak két középső szirma eláll vagy lefelé konyul. Az illatát adó illóolajokon kívül a levele és virága nyálkaanyagokat is tartalmaz. Porzóik két hosszú, nektártermelő nyúlványa egy hasonló színű nektárvonallal együtt az alsó szirom sarkantyúszerű kiöblösödésébe nyúlik bele. A porzókon túlnyúló bibe igen sokféleképpen osztott; kiszélesedő és bögreszerűen bemélyedő egyaránt lehet. A virág sokszor ki sem nyílik, ilyenkor a növény önbeporzó (kleisztogám).
Termése tokszerű.
Életmódja
A fajok többsége évelő gyökérzetű lágyszárú, néhány félcserje, egy csoportjuk egy- vagy kétéves lágyszárú növény.
A magashegyi fajok leveleinek epidermisze (bőrszövete) a külső sejtfal megvastagodásával hatékonyan csökkenti a párologtatást.
A többi ibolyaféléhez hasonlóan a névadó nemzetség virágait is rovarok porozzák be. Amikor a nektárra gyűlő rovarok szétnyomják a porzókat, az ezek közé bepotyogott virágpor rájuk tapad. Az, hogy milyen rovarok látogatják ezeket a virágokat, alapvetően a sarkantyú hosszától függ. Ez lehet nagyon rövid (mint például a sárga ibolyáé (Viola biflora), de lehet nagyon hosszú is, mint a Viola calcarata virágáé.
Rendszertani felosztása
A nemzetséget két csoportra, az évelő ibolyákra és az egy- vagy kétéves árvácskákra osztják.
Ibolyák
A bibeszál töve egyenes, a vége horgas csőrű.
Árvácskák
A bibeszál töve görbült, csúcsa megvastagodott.
Ízük enyhén mentás; de elsősorban nem ezért, hanem dekorativitásuk miatt használják őket egyes hidegtálak, illetve gyümölcsételek díszítésére.
Felhasználása
Számos faját dísznövénynek (kerti, utcai virágnak stb.) ültetik. Ilyen célokra különösen kedvelt
- az illatos ibolya (V. odorata) és
- a kerti árvácska (V. x wittrockiana) (ezt a 19. században hozták létre a V. altaica és a V. lutea faj keresztezésével).
Az illatos ibolya virágából Dél-Franciaországban és Olaszországban olajat sajtolnak, kimondottan illatszeripari célokra termesztik. Az ibolyavirág-olaj az egyik legdrágább illatszer alapanyag. Ugyanennek a fajnak a leveleiből párolják le az ibolyalevél-olajat – 20 g tiszta olaj körülbelül 1 tonna levélből állítható elő. Az egyik, Új-Guineában termő faj leveleit sebek gyógyítására használják. A V. verucunda leveleit Kínában főzeléknövénynek termesztették.
Források
- Magyar nagylexikon IX. (Gyer–Iq). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 745. o. ISBN 963-9257-00-1
- Urania Növényvilág II. Magasabbrendű növények. Gondolat Kiadó Budapest, 1976. p. 105–106. ISBN 963-280-083-4
