Han Fej-ce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Han Feizi szócikkből átirányítva)
Han Fej
Ókori Kína
i. e. 3. század
Született i. e. 280
Elhunyt i. e. 233
Csin 秦 fejdelemség
Iskola/Irányzat legizmus
Érdeklődés államigazgatás, politikafilozófia
Rájuk hatott: Li Sze, Csin Si Huang-ti
Hatottak rá Sang Jang, Sen Pu-haj, Sen Tao
Átírási segédlet
Han Fej
Kínai átírás
Hagyományos kínai 韓非
Egyszerűsített kínai 韓非
Mandarin pinjin Hán Fēi
Wade–Giles Han2 Fei1

Han Fej (tiszteleti nevén: Han Fej-ce 韓非子) kínai legista filozófus. Az egyik legkiemelkedőbb legista mű, a nevét viselő Han Fej-ce szerzője. A magát konfuciánusnak nevező Hszün-ce tanítványa volt. Tanításai nagy hatással voltak Csin Si Huang-tira, Kína első császárára. Han Fej nem a szó hagyományos értelmében vett filozófus. Jelentősége abban van, hogy a régebbi és a kortárs filozófusok eredményeire támaszkodva gyakorlati-politikai elméletet dolgozott ki.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Han (韓) állam királyi családjának leszármazottja, Li Szevel (i. e. 280–208) együtt Hszün Csing tanítványai voltak. Mivel dadogott, s így nem tudott hatékonyan érvelni az udvari vitákban, jelentős politikai szerephez sem jutott. Nézeteit írásban fejtette ki. Mikor Csin elfoglalással fenyegette Han államot, a Han-beli An király Han Fejt küldte követségbe a Csin udvarhoz i. e. 234-ben. Cseng király, aki nagy tisztelője volt Han Fej munkásságának, illő tisztelettel fogadta, de egykori tanítvány társa, Li Sze, aki ekkorra már a király főtanácsosa lett, ellene fordította a királyt. Ezek után Han Fejt börtönbe vetették, ahol öngyilkos lett.[1] Állítólag Li Sze rágalmazta meg őt féltékenységből. A király később megbánta döntését, az utolsó pillanatban megkegyelmezett neki, mire azonban küldötte megérkezett, már késő volt.

Műve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az államhatalom elméletével foglalkozó írás, amely egyesíti magában Shang Yang, Sen Tao és Sen Pu-haj nézeteit. Gyakran említik e művel párhuzamként Machiavelli értekezését. Ez az egyetlen legista mű, amely teljes egészében máig megőrződött. A munka lényege, hogy az abszolút rend csak a törvény és a megfelelő politikai eszközök, valamint egy kollektíven elismert autoritatív hatalom együttes létezésével valósítható meg. Az írás 55 fejezetből áll, és a politikát érintő kérdések mellett helyet kapnak episztemológiai problémák tárgyalásai is. A fejezeteknek nem mindegyike eredeti, van köztük, amely későbbi rekonstrukció, legtöbbjükről azonban elmondható, hogy Han fej-ce és közvetlen követői írták le őket az i. e. 3. század második felében.

A mű eredeti címe Han-ce volt, és csak a Tang-kortól kezdve változott Han fej-cere. Széles körben ismert volt a Csin- és a Han-korban. Találunk rá utalásokat a Huaj-nan-ceben, a Si-csiben és a Jen-tie-lunban is, továbbá Vang Csung Lun-heng című munkájának egy fejezetében, ahol a szerző Han Fej filozófiájának cáfolatát adja.

A Han Fej-ce sokat merít Sang Jang elképzeléseiből. Központi véleménye, hogy az állam szempontjából bármilyen hivatalos irat, amely nem áll kapcsolatban a törvényekkel, veszélyes és felesleges. Átveszi a si ’hatalmi alap’ („Han Fej-ce számára érthetően és világosan megfogalmazott és mindenkin szigorúan számon kért törvényeket jelent.”[2]) fogalmát a Kuan-ceből. Továbbá kölcsönzi a szintén legista Sen Pu-hajtól a shu ’politikai eszközök’ fogalmát. A fogalom azokra az adminisztratív módszerekre utal, amelyek révén megfelelő módon képes kiválasztani és irányítani alattvalóit az uralkodó, miközben hatalma fenntartható marad. Az ország irányítása szempontjából a büntetés és a jutalmazás alapelvei kerülnek előtérbe feladat és a tett összehasonlítása révén. A feladatok és tettek összevetése (hszing-ming) igen fontos legista alapfogalom, amelynek lényege, hogy egy adott feladat követelményeit összevetik a végrehajtó személy konkrét tettével, ez alapján határozva meg annak jutalmát, avagy büntetését.

Han Fej egy sajátosan értelmezett taoizmus koncepciót is hozzáadott a műhöz: A Han Fej-ce szerint – szemben a taoizmussal – „az uralkodó a nem-cselekvés révén a törvényeket és intézményeket hagyja automatikusan személytelenül, precízen és könyörtelenül működni.” [3] A jó kormányzáshoz nem szükséges a „bölcs uralkodó”, mivel a törvények, az intézmények, a hatalmi pozíció és az adminisztratív módszerek szükségtelenné teszik létét. A Han Fej-ce szerint a korábbi konfuciánusok túlzottan szélsőséges uralkodótípusokban gondolkodtak, ugyanakkor a valóságban a legtöbb uralkodó a két véglet között foglal helyet, és számukra a mű által javasolt stratégia jól működik. További kritikáját adja a konfuciánusoknak, mely szerint azok csak zavart okoznak, mivel az emberek a hatalmi pozíció és nem az igazságosság elve alapján engedelmeskednek az uralkodónak és az államnak. Fontos különbség a legizmus és a konfucianizmus között, hogy a konfucianizmus elve szerint a béke, jólét, jó kormányzás megteremtéséhez vissza kell térni a régi idők bölcs királyainak módszereihez. A legisták (Han fej-ce, Li Sze) ellenben a múlt teljes tabula rasaját próbálták véghezvinni (vö.: Csin Si Huang-ti könyvégetése), Han szerint az idők megváltoztak, és a szerző korában már egészen más eszközökhöz kell nyúlni. Ezért is tartja megfelelő módszernek a körülményeknek megfelelő, szigorú törvényeket betartató, erőszakos, hatalmi pozícióból uralkodó államot.

Han szerint az emberek alapvetően rosszak, és teljesen mechanikusan működnek: elkerülik, ami rossz, és igyekeznek megszerezni, ami jó nekik. A hivatalnokokat képességeik alapján kell kiválasztani és nem származásuk vagy erényeik alapján, s folyamatos ellenőrzés alatt kell tartani őket. Az uralkodó feladata az, hogy megfelelő törvényeket hozzon, valamint engedelmes hivatalnokapparátust hozzon létre. Ha ez megvalósul, attól kezdve nem is kell közvetlenül beleszólnia a kormányzásba. Az sem számít, hogy az uralkodó erényes-e, mivel az emberek kötelességtudóan szolgálják majd őt.

Érdekesség, hogy a Hat-dinasztia, valamint a Tang-dinasztia uralkodása idején Han Fej munkájára elsősorban irodalmi formáinak és stílusainak sokfélesége miatt néztek fel, a Szung-korban pedig híres írástudók bocsátkoztak polémiába a szerzővel.

Han Fej-ce bírálata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Han Fej-ce módszere: világossá tenni a törvényeket és megbecsülni az érdemes tetteket. Nem tartotta jutalomra érdemesnek azt, aki noha kiváló ember, semmilyen hasznot nem hajt az országnak. Ugyanakkor büntetésre méltónak sem tartotta, azokat a méltatlan embereket, akik semmilyen kárt nem okoztak a jó kormányzásnak.” [4]. Vang Csung bírálatában szembeszáll Han Fej-ce azon véleményével, amely szerint az írástudók nem hajtanak semmi hasznot, és csak kárt okoznak. Nehezményezte továbbá, hogy noha Han Fej elítélte az érdemtelenek jutalmazását és az ártatlanok gyilkolását, mikor Taj-kung ártatlanokat gyilkoltatott le, Han Fej azt helyeselte; így tehát aki Han Fej-ce kormányzási módszereit követi, az ártatlanokat gyilkol le. Vang Csung kritikáját képezte továbbá, hogy noha Han Fej-ce tudta, hogy a legjobb módszer az erényre (de) való támaszkodás, mégis a törvények és kormányzási módszerek kidolgozásakor figyelme főleg a büntetésekre irányult.

Vang Csung a Mérlegelések (Lung-heng) című művében végül a legizmus és Han Fej-ce tanításának egyik fő fogalmának, a törvénynek (fa) legnagyobb kritikáját fogalmazza meg:

„Ha a törvények magasan állnak <félelmet gerjesztenek>, akkor a nép közt nem lesz bűnös; ha pedig a törvények nem állnak magasan, akkor a nép közül sokan fognak bűnt elkövetni. Mármost, ha mit sem szólunk a bölcs király (ming-vang 明王) büntetéseiről és magasan álló <félelmet gerjesztő> törvényeiről, hanem arról beszélünk, hogy keresni kell a bűnt és meg kell büntetni, nos minthogy bűnök felkutatásáról van szó, ez annyit jelent, hogy a törvények nem állnak magasan, s a nép alkalomadtán megsérti őket. Hogy a világban ne a törvények világossá tevésére fordítsuk minden figyelmünket, hanem igyekezetünket a bűnök felkutatására összpontosítsuk, nos, Hanzinek ez az elmélete még a törvény fogalmának (fa 法) is alaposan ellentmond. Aki el akar torlaszolni egy csatornát, annak tudnia kell, hogy óhatatlanul vízbe fúl; aki nem próbálkozik a csatorna eldugaszolásával, hanem készenlétbe helyezi csónakját és evezőit, az felismerte, hogy a víz folyását alaptermészetéből következőleg (hszing 性) nem lehet megállítani, s hogy hatalmi helyzetéből (si 势) kifolyólag óhatatlanul megfullasztja az embert. Ha egy alattvaló vagy fiú alaptermészetéből (hszing) kifolyólag bűnt akart elkövetni fejedelme vagy atyja ellen, az olyasféle, mint amikor a víz alaptermészetéből (hszing) kifolyólag megfullasztja az embert. S ha valaki nem arra tanít, hogy meg kell előzni a bűnt, és csupán azt ítéli el, hogy nem hallunk és nem tudunk róla, az mintha csak azt tanítaná, hogy ne törődjünk a víz ellen védelmet nyújtó eszközökkel, mindössze igyekezzünk idejekorán „megtudni”, hogy a víz megfullasztja az embert. Aki vízbe fullad, az nem tehet szemrehányást a víznek, csak önmagát hibáztathatja, mert maga volt, aki elmulasztotta a megelőzést és felkészülést, miként tehát a fejedelem is, akit alattvalói megfosztottak hatalmától, maga volt, aki hagyta veszendőbe menni a törvényeket (fa). Mint ahogy a vízbefúlás ellen sem azzal védekezhetünk, hogy megpróbáljuk megállítani a víz folyását, úgy a hatalomtól való megfosztás ellen sem az nyújt védelmet, hogy (a fejedelem) kutatgatja az alattvalók bűneit; Hanzinek éppen erre kellett volna tanítania. A víznek olyan az alaptermészete (xing), hogy le tudja győzni a tüzet, de ha egy üstbe öntötték bele, akkor a víz (a tűz hatására) forrni kezd, és semmiképpen nincs módja rá, hogy győzelmet arasson. Nos, a fejedelem hasonló a tűzhöz, az alattvalók hasonlók a vízhez, a törvényesség (fadu) pedig maga az üst. S amikor a tűz nem keresgéli a víz bűneit, a fejedelem se kutatgassa alattvalóinak bűneit.[5]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kósa Gábor: Kínai filozófia és vallástörténet. Összefoglalás. (egyetemi jegyzet) ELTE. 2006. 51. oldal.
  2. Kósa Gábor: Kínai filozófia és vallástörténet. Összefoglalás. (egyetemi jegyzet) ELTE. 2006. 53. oldal.
  3. Kósa Gábor: Kínai filozófia és vallástörténet. Összefoglalás. (egyetemi jegyzet) ELTE. 2006. 52. oldal.
  4. Tőkei Ferenc: Kínai Filozófia. Ókor/II. kötet. Magiszter Társadalomtudományi Alapítvány. Budapest. 2005. 229. oldal.
  5. Tőkei Ferenc: Kínai Filozófia. Ókor/II. kötet. Magiszter Társadalomtudományi Alapítvány. Budapest. 2005. 245. oldal.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kósa Gábor: Kínai filozófia és vallástörténet. Összefoglalás. (egyetemi jegyzet) ELTE. 2006.
  • Salát Gergely: Han Feizi, a nagy legista. In.: Konfuciusz Krónika 2008/2. vagy: [1]