Hagymási Kristóf
| Hagymási Kristóf | |
| Született | 1510(?)[1] vagy 1517(?)[2] nem ismert |
| Elhunyt | 1577. március 6. vagy április 6.[1] vagy március 4.[2] Marosvécs[1] |
| Állampolgársága | |
| Házastársa | Sanyiki Krisztina[3][2] Lévay Dorottya[1] Balassa Borbála[1] Balassa(?) Fruzsina[1][2] Kerecsényi Judit[1][2] |
| Gyermekei | János, István, Margit,[3] Miklós, Anna, ismeretlen nevű lány[1] |
| Szülei | Hagymási Miklós Tárczay Luca[3] |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | huszti várkapitány, váradi kapitány, ország generálisa, Közép-Szolnok vármegye főispánja |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Hagymási Kristóf egyes forrásokban Hagymássy, Hagymásy illetve Hagymás (1510(?)[1] vagy 1517(?)[2] – Marosvécs, 1577. március 6. vagy április 6.[1] vagy március 4.[2]) erdélyi politikus, hadvezér, fejedelmi tanácsos, Közép-Szolnok vármegye főispánja.
Családja
Apja Hagymási Miklós szörényi bán és erdélyi alvajda, anyja Tárczay Luca volt. Családi birtokuk Zalaszentgrót vára volt. Két fivére közül János Budán szolgált várnagyként.[3]
A házasságait és gyermekeit illetően az egyes források eltérő adatokat közölnek:
Horn Ildikó szerint 1552 körül Lévai Zsigmond Bars megyei főispán Dorottya nevű lányát vette feleségül (de nem tudni, hogy ez első házassága volt-e), ezáltal rokonságba került a Kendiekkel. Miután felesége 1560 körül meghalt, Török János özvegyét, Balassa Menyhárt lányát, Balassa Borbálát vette el, így az ő gondnoksága alá került a Török-gyermekek hunyadi birtokai. Balassi Borbálától egy lánya született, majd az asszony 1563-ban a következő szülésnél meghalt. Ezután Hagymássi ismét megnősült, felesége Balassa(?) Fruzsina lett. 1575-ben ismét megözvegyült, ekkor Kerecsényi Juditot, Kerecsényi László gyulai főkapitány és somlyói Báthori Erzsébet lányát vette el.[1]
Ezekkel az adatokkal ellentétben Nagy Iván egyetlen feleséget, Sanyiki Krisztinát említ.[3] A Pallas nagy lexikona szerint „Neje némelyek szerint Sanyiki Krisztina, mások szerint Bátthory Erzsébet vala.”[4] Sanyiki Krisztinát az irodalomtörténet is számon tartja, mint Hagymási feleségét, aki Balassi Bálint (egyik) szerelme volt.[5][6]
Kőszeghy Péter szerint Sanyiki Krisztina az első felesége volt Hagymásinak, és az ő hozománya volt Makovica vára. Második felesége Szklabonyai Balassi Fruzsina, harmadik felesége Kerecsényi Judit lett.[2]
Nagy Iván szerint Sanyiki Krisztinától három gyermeke született: János, István és Margit,[3] míg Horn Ildikó az általa közölt feleségekhez nem hozzárendelve szintén három gyermeket tüntet fel: Miklós, Anna és egy ismeretlen nevű lány.[1]
Élete
Apja halála után anyai rokonainál nevelkedett. Pályafutását Szapolyai János szolgálatában kezdte, és már az 1540-es évek elején Huszt várának kapitánya volt. János Zsigmond lemondatása után több más erdélyi főúrral együtt Izabella királyné visszatérését próbálta elősegíteni, ezért 1553-ban I. Ferdinánd hűtlenség miatt elkoboztatta zalai jószágait és anyai örökségét, Makovica várát.[1]
1556-ban Izabella tanácsosává választotta; ezt a tisztségét 1578-ig töltötte be.[7] 1558-tól máramarosi sókamara- és főispán, 1560-ban János Zsigmond nevében Csáky Mihály kancellárral béketárgyalásra utazott Bécsbe I. Ferdinánd királyhoz, de nem jártak sikerrel. (János Zsigmond feltételei a következők voltak: Ferdinánd adja neki feleségül Johanna nevű leányát; ha Ferdinánd örökösök nélkül maradna, akkor Magyarország trónja János Zsigmond utódaira szálljon, illetve Ferdinánd és János Zsigmond birodalma között a határ a Duna legyen.)[8] 1564-ben újabb külpolitikai küldetést teljesített: ő volt a vezetője annak az erdélyi küldöttségnek, amely a császáriakkal közösen a fegyverszünet alatt történt határsértéseket vizsgálta. Szolgálatait János Zsigmond erdélyi birtokok adományozásával díjazta.[1] 1566-ban országos főkapitány, azaz az erdélyi hadak fővezére volt. 1567-től néhány évig a váradi főkapitányi tisztséget töltötte be.[7] 1567-ben megkapta a Miksa császártól visszafoglalt Kővár várát a hozzá tartozó falvakkal együtt, valamint Tasnádot.[1]
Ellensége, mikor János volt a király,
Báthory István vette magához sógoraként, és
Általa lett kapitány Erdély népei közt.
Nem volt agg, hogy meghalt, jaj, közepes korú volt csak,
S ily nagy férfiúból nincs csak a híre ma már.”
Sírfelirata a gyulafehérvári székesegyházban (Tóth István fordítása)[9]
János Zsigmond végrendelete szerint ő volt a négy „testamentumos úr” azaz a végrendelet végrehajtóinak egyike (Csáky Mihály kancellár, Niezowsky Szaniszló és Bekes Gáspár kincstartó mellett).[10] A fejedelem halála után a székelyek fejedelemnek választották volna Hagymásit, de annak nincs nyoma, hogy ő maga ezt akarta volna.[3] Az utódlási harcban egy ideig Bekes Gáspár pártján állt, de utóbb Báthory Istvánhoz csatlakozott. Báthory trónra jutva Közép-Szolnok megye örökös főispánjává tette meg Hagymásit, továbbá neki adta Marosvécset, 1573-ban pedig Dés városát és Désaknát.[1] A kerelőszentpáli csatában Hagymási már a fejedelem oldalán harcolt Bekes ellen,[11] ami végképp Báthory javára fordította az erőviszonyokat;[12] és egyike volt azoknak, akik ítéletet hoztak a lázadással vádolt Bekes ellen.[13]
1575–1576-ban, amikor Báthory Istvánt lengyel királlyá választották, és Erdély kormányzására vajdát kellett állítania, Báthory Kristóf mellett állítólag Hagymási neve is felmerült lehetséges jelöltként. Erre azonban az egyedüli forrás Pesthy Ferenc, a szatmári és tiszántúli főkapitány megbízottja, és állítását sem más források, sem Hagymási magatartása, sem a Báthoriak hozzá való viszonyulása nem támasztják alá.[1]
1577. tavaszán hunyt el marosvécsi várában. Gyulafehérváron temették el.[1]
Vallási tevékenysége
A hagyomány szerint váradi kapitányként ő volt az, aki a Szent László sírja feletti oltáron a négy evangélista szobrát megcsonkíttatta;[14] ekkor még a református felekezethez tartozott.[1] Amikor 1568 elején János Zsigmond kimutatta az unitárius vallás iránti hajlandóságát, hét tanácsosa, köztük Hagymási is az új hitre tértek.[15] Hagymási Közép-Szolnok vármegyei főispánként támogatta Dávid Ferencet abban, hogy a Szilágyságban az unitárius vallást terjessze,[16] 1568-ban pedig unitárius gimnáziumot létesített Désen a volt Ágoston-rendi kolostorban.[17] Részt vett a hitvitákban is; udvari prédikátora egy ideig Bogáthi Fazekas Miklós volt. Dávid Ferenc és Jacobus Paleologus neki, mint unitárius pártfogónak ajánlotta egy-egy művét.[1]
Hivatkozások
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t Horn Ildikó: Hit és hatalom: Az erdélyi unitárius nemesség 16. századi története. Budapest: Balassi. 2009. 171–182. o. ISBN 978-963-506-793-0
- ↑ a b c d e f g h Kőszeghy Péter: Balassi Bálint Báthory István udvarában. Forrás, XL. évf. 1. sz. (2008. január) 57–75. o.
- ↑ a b c d e f g Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: V. kötet [Haagen - Justh]. Pest: Ráth Mór. 1859. 16. o.
- ↑ Hagymásy. In A Pallas nagy lexikona: az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben VIII. Budapest: Pallas. 1894.
- ↑ Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténete: Tudományos rendszerezés. Budapest: Stephaneum. 1930–1941. II 274. o.
- ↑ Erdélyi Pál: Balassa Bálint 1551-1594. Budapest: Magyar Történelmi Társulat. 1899.
- ↑ a b Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest: Akadémiai. 1980. 27–28. o. ISBN 963-05-2327-2
- ↑ Budai Ferenc: Polgári lexicona. Pest: Khór – Wein. 1866. II 100. o.
- ↑ Tóth István: A gyulafehérvári humanista költészet antológiája : "költők virágoskertje". Budapest: Accordia. 2001. 128. o. = Hagyományőrző Könyvek, 1. ISBN 963-9242-65-9 [idézi Horn Ildikó i.m. 182. o.]
- ↑ Heckenast Gusztáv: János Zsigmond végrendelete (1567). In Collectanea Tiburtiana: Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. Szerk. Galavics Géza, Herner János, Keserű Bálint. Szeged: JATE. 1990. 155–170. o. = Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 10. ISBN 963 481 831 5
- ↑ Szádeczky Lajos}: Kornyáti Békés Gáspár 1520-1579. Budapest: Méhner. 1887.
- ↑ Erdély története I. Főszerk. Köpeczi Béla. Budapest: Akadémiai. 1986. 447. o. ISBN 963 05 4203 X
- ↑ Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szilágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901. 243. o. Online elérés
- ↑ Bunyitay Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. Budapest: Arcanum. 2003. 108. o. ISBN 963 9374 74 1
- ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. (Caban–Exner). Budapest: Hornyánszky. 1893. [Dávid Ferenc szócikk]
- ↑ Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szilágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901. 546. o. Online elérés
- ↑ Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája III.: A vármegye községeinek részletes története (Deés–Gyurkapataka). Közrem. Tagányi Károly, Réthy László. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900. 111. o.
További információk
- Horn Ildikó: A hatalom pillérei: A politikai elit az Erdélyi Fejedelemség megszilárdulásának korszakában (1556–1588). Budapest: (kiadó nélkül). 2012. [akadémiai doktori értekezés]
.svg){kind=small}