Gondor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Blason Gondor.svg

Gondor egy kitalált birodalom J. R. R. Tolkien Középföldéjén.

Isildur és Anárion, Elendil fiai alapították, Númenor bukása után. Gondor testvérkirálysága az Elendil által alapított északi Arnor. Gondor Mordortól nyugatra helyezkedik el, a belfalasi öböl mellett. A neve annyit tesz, hogy Kőföld, a Sinda gond (kő) és (n)dor (föld) szavakból, leginkább a területén elhelyezkedő hegyláncok miatt, mint például az Ered Nimrais. Egy másik feltételezett magyarázat a Quenya Ondonóre szóra vezeti vissza Gondor nevét. A két királyság a Száműzött dúnadanok birodalmaiként is ismert.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gondor a númenori menekültek egyik állama, akik vagy keveredtek a területen előttük élő emberekkel, vagy a környező vidékekre szorították ki őket. Egyesek szerint a területen Elendil fiainak megérkezése előtt több ember élt, mint Eriadorban. Númenor bukásának idején egy Pelargir nevű kikötő volt a térség központja. Pelargir az Anduin torkolatában feküdt, közel a tengerhez.

Númenor Hűségeseit többnyire szívesen fogadták a korábban már gyarmatosított parti területek lakói és telepesei. Az Anduin torkolatától északra élő emberek alávetették magukat Elendil uralmának, ellenben a Nagy Folyótól délebbre élők nem voltak hajlandóak elismerni a Száműzötteket új uraiknak.

Gondor alapításakor a númenoriak már megosztottak voltak, egy részük a gonosz oldalára állt (Fekete Númenoriak). Az ő telepeik (mint például Umbar) később is ellenségesek maradtak Gondorral szemben.

A Száműzöttek több nagy, kőből épült várost és várat építettek, ezekben helyzeték el a palantírokat. Isildur városa Minas Ithil (a Felkelő Hold Tornya) volt, itt ültette el a Fehér Fát. Testvérének, anárionnak a városa, Minas Anor, a Lenyugvó Nap Tornya a Fehér-hegység lábánál épült. Minas Ithil eleste után Minas Tirith lett a neve, itt ültették el a Fehér Fa csemetéjét, és a királyok is itt uralkodtak. Osgiliath (a Csillagok Városa) volt Gondor fővárosa, amely az Anduin két partján terült el a két torony között. A város hatalmas kő hídján torony állt, itt helyezték el a fő palantírt. A númenori alapítású erősségek közé tartozik még a Ködhegység déli lábainál elhelyezkedő Angrenost, Orthanc nevű hatalmas tornyával együtt, és Aglarond, amely az Ered Nimrais völgyében volt. Aglarondot, melynek palantírja nem volt, a rohírok később Helm-szurdokként, a benne épült várat pedig Kürtvárként ismerték.

A másodkor végén Sauron visszatért Mordorba, és háborút indított Gondor ellen, elfoglalta Minas Ithilt és elégette a fehér fát. Isildur családjával együtt Arnorba menekült, míg fivére, Anárion Gondort védte. Végül a gondoriak a tündékkel megalapították az Emberek és Tündék Utolsó Szövetségét, egyéb népeket is egységbe vonva, hogy Mordorral egyszer és mindenkorra leszámoljanak. Noha a Szövetség győzedelmesnek bizonyult és elűzte Sauront, ő végül visszatért a harmadkorban, hogy tovább fenyegesse Gondor és Arnor békéjét.

Gondor virágzása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sauron legyőzésének nyomában Gondor magára vette Mordor szemmel tartásának feladatát. Mind Elendil, mind Anárion elesett a háborúban, így Isildur unokaöccsének, Meneldilnek a kezébe helyezte Gondor kormányzását, majd északra indult, hogy átvegye az uralmat Arnorban. Ám három legidősebb fiával együtt levágták az orkok, nem messze Nősziromföldétől. Legfiatalabb gyermeke, Valandil vette át Arnor uralmát, ám sosem lett gondori király.

Ostoher újjáépíttette Minas Anort, ekkortól a királyok inkább itt tartózkodtak, mint Osgiliathban. Fia idején érte Gondort a Kelet-lakók első támadása, amit visszavert, és felvett a Rómendacil (Kelet-győző) nevet.

Gondor hatalma a négy Hajókirály (Tarannon, I Earnil, Ciryandil és I Hyarmendacil) alatt teljesedett ki. Uralmuk alatt Gondor kiterjesztette hatalmát a tengerpartok mentén, legyőzte Umbart, Ciryaher király pedig legyőzte a lázadó haradiakat és elfogadtatta velük Gondor fennhatóságát. Ezután felvette a Hyarmendacil (Dél-győrő) nevet. A királyság ekkor érte el legnagyobb kiterjedését: keleti határa a Rhûn-tengernél, déli határa a haradiak földjénél, nyugati határa Arnornál, északi határa a Bakacsinerdőnél húzódott.

Gondor hanyatlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hyarmendacil uralkodása után a hanyatlás hosszú korszaka indult meg Gondorban. Elhanyagolták Mordor őrzését, a 13. században pedig bekövetkezett az első nagy pusztítás: a Rokonviszály Polgárháborúja. Gondorba ugyanis egyre több Észak-lakót fogadtak be, és a király fia, Valacar sokat időzött köztük, majd Vidugavia vezér lányát, Vidumavit vette feleségül. Ebből a házasságból született fiát, Eldacart Gondorban nem tartották méltónak a királyságra, ezért trónra lépésekor kitört a háború. Körülzárták Osgiliathban, az ostromban elpusztult a nagy torony, a palantír pedig elveszett. Eldacar azonban északra ment, helyette egy trónbitorló, Castamir uralkodott. Őt azonban sokan gyűlölték, ezért amikor 10 év múlva Eldacar visszatért, nagy sereggel verte meg a bitorlót, és megölte. Castamir követői hajóikon Umbarba menekültek, és attól fogva ez a kikötő lett a királyság ellenségeinek menedéke.

Unokája, Telemnar idején érte Gondort a második csapás: a harmadkor 1636. évében lecsapott a Vész, és kihalt szinte az egész királyi család, és elszáradt a Fehér Fa. Mordor határát ettől kezdve nem őrizték. A király unokaöccse, Tarondor újra elültette a Fehér Fa egy palántáját, és végleg áthelyezte a királyi székhelyet Minas Tirithbe.

Fia, Telumehtar még visszafoglalta Umbart, ám nem sokkal később a harmadik csapásnál, a keleti ekhósok támadásakor Gondor serege vereséget szenvedett. Az összetűzések 1856-ban kezdődtek, amint az ekhósok először kezdtek portyázni Gondor keleti részén. II. Narmacil nagy sereget toborzott a betolakodók ellen, de őt magát megölték, seregét pedig szétszórták, amikor csatára került a sor. 1899-ben Narmacil fia Calimehtar győzedelmeskedett az ekhósok fölött a dagorladi csatamezőn. 1944-ben az ekhósok újfent betörtek Gondorba és elpusztították az Ondoher király által vezetett északi sereget. Az északi sereg túlélői azonban csatlakoztak az Earnil irányítása alatt álló déli sereghez, és lemészárolták az ekhósokat, miközben azok táborukban győzelmüket ünnepelték.

Earnil hatalomra kerülésekor Arvedui arnori király is magának követelte a koronát, ám Gondor visszautasította az igényét. Earnil király mégis a segítségére küldte fiát, Earnurt az Angmarral vívott háborúban, ám az nem tudta megakadályozni Arthedain bukását. A háborúban azonban magára vonta a Boszorkányúr haragját, így mikor 2043-ban Gondor királya lett, Morgul ura párviadalra hívta, és 2050-ben Minas Morgulhoz lovagolt, és többet nem hallott róla senki.

A Helytartók uralma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első helytartó a Húrin házából származó Mardil Voronwe volt. Utána 24 helytartó uralkodott Gondorban a királyok nevében. 2475-ig béke volt, ám ekkor Mordorból orkok törtek elő, és elfoglalták Ithiliát. Ekkor dőlt végleg romba Osgiliath városa. I. Denethor helytartó fia, Boromir kiűzte őket Ithiliából, de egy háborúban szerzett sebébe belehalt. Denethor utóda, Cirion ereje a határok védelmére sem volt elég, és egy keleti támadásnál segítséget kellett kérnie az Észak-lakók utódaitól. Azok el is jöttek, és az ifjú Éorl vezetésével legyőzték a balchothokat. Hálából Cirion nekik adta az elnéptelenedett Calenardhont, így létrejött Rohan királysága.

2758-ban Beren helytartónak még nagyobb veszéllyel kellett szembenéznie: délről három hajóhad támadt Gondorra, és a Hosszú Tél alatt Rohanra is két oldaról támadtak rá ellenségei. Beren fia Beregond azonban legyőzte a betolakodókat, majd Rohan segítségére sietett. Mivel azonban Rohan nehezebben gyógyult sebeiből, a helytartó a Rohani szorost őrző Orthancot átadta Szarumánnak, aki ettől kezdve ott élt.

II. Belechtor idején a Fehér Fa kiszáradt Minas Tirithben, ám állva hagyták, mert nem találtak új palántát. II Túrin idején Mordor újra mozgolódni kezdett, ezért a helytartó megerősítette Ithiliát. Végül délről érte támadás Gondort, és rosszul állt a csata, ám ekkor Folcwine rohani király teljesítette Eorl Esküjét, és Gondor segítségére sietett, így sikerült visszaverni a támadást.

II. Ecthelion idején érkezett Gondorba egy nagy kapitány, akit ott Thorongilnak, Csillagos Sasnak neveztek. Ő volt, aki egy hajóhaddal feldúlta Umbart, hogy ne érkezhessen támadás onnan. Ám ezután eltávozott Gondorból, és senki nem tudta meg, ki volt az.

Ecthelion fia, II. Denethor volt az utolsó Uralkodó Helytartó. Bölcs volt és büszke, királyibb, mint néhány király, ám büszkeségében használta Minas Tirith palantírját, így Szauron akaratával birkózva hamar megöregedett. Minden eseményt egyetlen párharc részének tekintett, amit ő vív Szauronnal. Két fia közül Boromir elesett a Gyűrűháborúban.

Részei, helyszínek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minas Tirith[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gondor megalapítását követően épült első városok egyike. Eredeti neve Minas Anor, azaz a Felkelő nap tornya. A város a Fehér-hegység legkeletibb tagjának, a Mindolluin hegyének lábánál épült fel. Miután Osgiliath elesett, ide költözött át a királyi udvar, ez lett Gondor fővárosa. A Harmadkor 2002. évében, Minas Ithil elestével új nevet kapott, így lett Minas Tirith, az Őrtorony. A város az Őrhegyen épült, amely egy kisebb, csaknem kör alakú hegy volt. A város jellegzetessége a hatalmas kőbástya, sziklakiszögellés, amely a hét szintű város legalsó szintjétől a fellegvárig magasodott, és "éle, mint a hajóorr nézett keletre". Tolkien leírása alapján a város "olyan erős és olyan régi" volt, "mintha nem is emberkéz építette volna, hanem óriások faragták volna ki a sziklakőből".

A város hét szinten épült, mindegyik szintjét egy fal védte. Mindegyik falnak külön kapuja volt. Az első szinten, a Nagykapuval szemben húzódott a sziklakiszögellés lába. A Fellegvárba vivő kacskaringós útra bal kéz felé lehetett rátérni. Erről ágazott le egy utca, ahol a Régi Vendégház áll, ez volt a Mécseskészítők utcája, a Rath Celerdain. Tovább folytatva az egyszer jobbra, majd balra kanyarodó utat egyre feljebb jutunk az Őrhegy lejtőin. A hatodik szint déli oldalán volt az Ispotály épülete és az istállók. Az istállók mellett közvetlenül egy alagút vájta át a sziklakiszögellést. Ezt az utat követve egy lépcsős feljárón lehetett feljutni a Fellegvárba. A Fellegvárban állt a királyok Fehér Fája és itt magasodott Ecthelion Fehér Tornya, valamint a Királyi Palota. Az Őrhegyet egy lapos hegyhát kötötte össze Mindolluin hegyével, ezen a hegyháton álltak a hajdani királyok és helytartók sírjai. A hatodik szintről út vezetett ide, de ezt a Fen Hollen, a Zárt Ajtó őrizte. A kapun átlépve húzódott a Rath Dínen, a Csendes Út.

Osgiliath[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gondor megalapítása után e város lett Gondor fővárosa, ahol elhelyezték a fő palantírt. Védelmére építették Minas Anort (A Felkelő Nap tornya) és Minas Ithilt (A Felkelő Hold tornya). Kezdetben ebben a városban kormányoztak a királyok, ám a későbbi háborúk nyomán Ithiliával együtt perifériává süllyedt, közigazgatási szerepét Minas Tirith (egykor Minas Anor) vette át.
Mivel az Anduinon egyedül Osgiliathban épült kőhíd, ezért a város mindig fontos célpontja volt Mordor seregeinek. Boromir távoztával Denethor gondori helytartó kisebbik fia, Faramir kapitány parancsnokságára volt bízva a város védelme (Cair Androssal és Ithiliával együtt). Az offenzívát azonban a gyengébb gondori sereg nem tudta megállítani – Osgiliath elesett. Minas Tirithbe visszatérve azonban Denethor megparancsolta fiának, hogy feltétlenül szerezze vissza azt, amit hozzá nem értése folytán elvesztett. Így Faramir kénytelen volt kilovagolni lovasaival Minas Tirithből, ám Osgiliathot nem sikerült visszafoglalniuk. Menekülésük során Faramir halálosnak tűnő sebet kapott, ráadásul a Nazgûlok is súlyos pszichikai sérülést okoztak neki, ám Aragorn, Gondor későbbi királya meggyógyította őt.

Dol Amroth[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dol Amrothban él a déli númenoriak legnemesebb hercegi családja – a helytartók után. A hercegség Edhellond tünde kikötőjének közelében terül el. A tünde hajók onnét indultak el Középföldéről az Egyenes Úton Tündehonba. Dol Amroth gyönyörű tornyának csúcsáról emberek és tündék egyaránt messzire ellátnak a tengeren. A Gyűrűháború után Dol Amroth kicsi, de erős tartomány volt, ami felett Imrahil herceg uralkodott, s nyüzsgő kikötője tele volt halászcsónakokkal.

Jelzőtüzek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pelargir[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pelargir Gondor legősibb városa, ami a hűségesek menedéke volt a Másodkorban. Itt kötöttek ki Elendil fiai Númenor bukása után és itt horgonyoztak Gondor hajóskirályainak hajóhadai. A Harmadkorban Pelargir Gondor többi részéhez hasonlóan hanyatlásnak indult, de továbbra is forgalmas kikötő maradt. A Negyedkor kezdetén a királyság visszaállítása után Pelargir ismét Gondor kereskedelmének kiindulópontja.

Ithilien[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a korábbi kiadásokban helytelenül Ithilia-ként szerepelt, de az új, Tolkien fordítási utasításait követő A Gyűrűk Ura-kiadásban már a szerző kívánalmainak megfelelően Ithilien.[1] Sokan Gondor legszebb vidékének tartják. Ez volt Isildur hercegsége: egy kellemes, erdős-ligetes, virágos rétekkel tarkított terület, ahol számtalan vízesés csobog le a keleti hegyoldalból (Árnyék-hegység) a nyugaton hömpölygő Anduinig. A föld még Sauron uralma alatt sem veszített szépségéből, amikor a dúnadanok közül már csak a legéberebbek maradtak meg itt, majd Faramir herceg és Éowyn, a Fehér Hölgy gondoskodása és a Legolas vezette erdőtündék segítségével a vidék hamar magához tért. Az Anduin nyugati partján elterülő Anóriennel szemben Ithilia soha nem volt erős művelés alatt, a folyók partját és Minas Ithil (később Minas Morgul) környékét leszámítva. A Morgul-völgy az egyetlen hely, amit a Negyedkorban nem állítottak helyre. A földjét felégették, a tornyot lerombolták, s a romot nem látogathatja senki, nehogy felébressze a gonoszt, ami talán még most is ott lappang.

Erech[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erech köve a Fehér-hegység déli oldalán, a Holtak ösvényének Gondor felőli kijáratánál található. A fekete követ Isildur állította ide, majd ide idézte meg a hegyi embereket utóda, Elessar király.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Tolkien, Jonh Ronald Reuel. A Gyűrűk Ura. Budapest: Európa (2008)  p.1705. (Füzessy Tamás utószava a javított kiadásban szereplő változásokról)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ajánlott hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]