Gettysburgi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gettysburgi csata
Battle of Gettysburg, by Currier and Ives.png
A Gettysburgi csata, Currier and Ives grafika

Konfliktus Amerikai polgárháború
Időpont 1863. július 1.július 3.
Helyszín Adams County, Pennsylvania
Eredmény Döntő stratégiai északi győzelem
Szemben álló felek
US flag 34 stars.svg
Amerikai Egyesült Államok (Unió)
CSA FLAG 4.3.1861-21.5.1861.svg
Amerikai Konföderációs Államok(Konföderáció)
Parancsnokok
US flag 34 stars.svg George G. Meade CSA FLAG 4.3.1861-21.5.1861.svg Robert E. Lee
Szemben álló erők
93 921[1] 71 699[2]-75 000[3]
Veszteségek
23,055
3155 halott
 14 531 sebesült
 5369 fogságba esett/eltűnt[4]
23 231
4708 halott
 12 693 sebesült
 5830 fogságba esett/eltűnt[5]
Térkép
Gettysburgi csata (USA)
Gettysburgi csata
Gettysburgi csata
Pozíció az USA térképén
é. sz. 39° 48′ 40″, ny. h. 77° 13′ 30″Koordináták: é. sz. 39° 48′ 40″, ny. h. 77° 13′ 30″

A gettysburgi csatát 1863. július 1-je és július 3-a között vívták a pennsylvaniai Gettysburg városa mellett. Ez az ütközet lett az Amerikai polgárháború legvéresebb összecsapása, melyet gyakran neveznek a háború fordulópontjának.[6] George G. Meade vezérőrnagy Potomac-hadserege döntő stratégiai győzelmet ért el a háború keleti hadszínterén, visszaverve Robert E. Lee konföderációs tábornagy Észak-Virginiai Hadseregének Pennsylvania elleni offenzíváját.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Chancellorsville-i csata megnyerése után 1863 májusában Lee megpróbálta áttenni a küzdelem színhelyét a Shenandoah-völgytől északra, megkezdve ezzel második északi hadjáratát. Csapatai lelkesedését kihasználva a háború sújtotta Észak-Virginiát maga mögött hagyta és megpróbálta Harrisburg, vagy akár Philadelphia bevételével az Unió politikusainak háborús elszántságát megingatni. Abraham Lincoln, az Unió elnöke utasítására Joseph Hooker vezérőrnagy üldözőbe vette Lee csapatait, de késlekedése és Chancellorsville elvesztése miatt három nappal az ütközet előtt leváltották. A Potomac-hadsereg új parancsnoka beosztottja, George G. Meade vezérőrnagy lett.

Az első egységek 1863. július 1-jén Gettysburg mellett találkoztak, ahol Lee összevonta csapatait, hogy megsemmisítse az ellenséget.

A csata lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ütközet 1. napja Július 1.

1. nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lee benyomult Pennsylvania államba, Washingtont északról próbálta megtámadni. A déliek és az északiak egymással párhuzamosan haladtak a Kék-hegység mentén, valójában egyik fél sem ismerte a másik pontos tartózkodási helyét. Lee eredetileg Harrisburg elfoglalását tervezte, de Henry Heth tábornok június 30-án éjszaka Gettysburg mellett táborozott, és felfedezte, hogy a városkában egy csizmaraktár van. Üzenetet küldött A. P. Hillnek, hogy ha más parancs nincs, megszerzi a csizmákat. Lee utasította, ha ellenállásba ütközik, azonnal vonuljon vissza.

Meade vezérőrnagy felderítő lovasságot küldött ki, hogy kiderítse, hol vannak a déli csapatok. A két lovasdandár, élükön John Buford dandártábornokkal Gettysburgtől északnyugatra felfedezte Heth hadosztályát. Buford felismerte a hely stratégiai fontosságát, és parancsot adott a déliek megállítására. Heth látta, hogy több mint 7400 katonájával szemben alig több mint 2700 lovas áll, ezért a parancs ellenére megtámadta Bufordot. Buford lovasai olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a csata hátralevő részében nem harcoltak, viszont áldozatukkal értékes időt nyertek, és ezzel a tettükkel félig meg is nyerték a csatát.

Az északi erősítés lassan, de biztosan, több hullámban futott be, hasonlóan a déli erősítésekhez. A konföderációs csapatok lassan nyomultak előre, több oldalról támadva a Papnevelde-gerincen (Seminary Ridge) és Tölgyfa dombon (Oak Hill) levő szövetségieket. Az északiak kezdetben tartották a gerincet. John Reynolds, az egyik legjobb szövetségi tábornok is megérkezett a csapataival, ám egy déli mesterlövész lelőtte őt. „Kőfal” Jackson helyébe lépett Richard Ewell tábornok megfutamította az északiakat, azonban Lee parancsa ellenére nem üldözte őket kellő eréllyel. A megfutamodó „jenkik” Gettysburg-ön keresztül visszavonultak a Temető dombra (Cemetery Hill), 3500-an azonban fogságba estek a városban. A megérkező Winfield Scott Hancock tábornok végül megállította a visszavonuló csapatokat. A szövetségi csapatok kedvező pozíciókat foglaltak el a várostól délre eső, kampó alakban elhelyezkedő dombokon. (Cemetery Hill, Cemetery Ridge, Big Round Top, Little Round Top). Lee győzelme ellenére aggódott, hiszen látta, hogy az ellenség milyen kedvező védelmi vonalat talált, de hiába küldte parancsait tábornokainak, hogy vessék ki pozícióikból az északiakat; vagy nem támadtak kellő határozottsággal, vagy rohamaik sikertelenek maradtak. A konföderációs előrenyomulást megállították.

Az ütközet 2. napja, Július 2.

2. nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második napon, július 2-án mindkét hadsereg legnagyobb része felsorakozott. Megérkezett maga Meade is, aki elégedetten nyugtázta a horog alakú, jól védhető pozíciót. Látta, hogy több katonája van a csatamezőn mint az ellenfélnek, és tudta, még több érkezik. A másik oldalon Longstreet tábornok megpróbálta lebeszélni Lee-t a támadásról, javaslatot tett egy átkaroló hadműveletre. Lee nem hallgatott rá. Megparancsolta Ewellnek, hogy támadja az ellenség jobbszárnyát, de a főcsapás a bal szárnyon indult meg Longstreet vezetésével. Az északiak balszárnyát Sickles tábornok emberei alkották, Meade itt nem számított támadásra. Sickles elhagyta pozícióját, és előrenyomult a Barackos és a Búzamező irányába, hogy a déliek ne tudjanak ott ágyúkat felállítani. Ezáltal viszont sebezhetővé vált a balszárny. Longstreet délután fél hatkor megindította támadását. Meade látta veszélyt, és a jobb szárnyól erősítést küldött. Ennek ellenére a déliek kiűzték az ellenséget a búzamezőről és a barackosból, és kis híján elfoglalták a Round Top-ot és a Little Round Topot is. Az északiak csak Joshua Lawrence Chamberlain ezredesnek köszönhették győzelmüket, aki a stratégiai fontosságú dombot megtartva, a túlerő ellenére is megállította a déli támadást. Súlyos veszteségeik ellenére az uniós csapatok a csatamező teljes szélességében megtartották állásaikat.

Az ütközet 3. napja, Július 3.

3. nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ütközet harmadik napján Lee végső próbálkozásként az unionista közép ellen tervezett rohamot. Először a Culp's-dombért újult ki a küzdelem, melytől keletre és délre lovassági összecsapások zajlottak, de a döntést 12,500 konföderációs gyalogosnak a centrum ellen intézett támadása kellett volna kivívnia a Temető-dombon. A támadás "Pickett rohama" néven vonult be a történelembe, mert a támadás ékét George E. Pickett vezette. Most a déli csapatok ismételték meg John Pope 2. Bull Run-i ütközetben elkövetett hibáját, mert közel másfél kilométert kellett megtenniük gyilkos ágyútűzben. A támadás elérte az ellenség vonalát, és rést ütött rajta, azonban az északiak ezt gyorsan betömték, és visszaverték a délieket, akik újra a nyílt mezőre hátráltak. Pickett elvesztette embereinek csaknem 70%-át. 4000 déli katona esett fogságba, a támadás során viszont csak 1500 fő volt az északi veszteség. A háromnapos csata vesztesége összesen több mint 50 000 katona (több, mint 22 800 északi a 82 000-ből, – ebből 3155 halott – és 28 000 déli a 75 000-ből – 3903 halott.)

Történészi értékelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amerika soha nem látott ilyen pusztítást a háború folyamán. Mivel Lee nem tudta a győzelmet kicsikarni, a további déli előrenyomulás ellehetetlenült. Lee a csata után visszavonult déli területre, Virginiába, ezzel a kezdeményezés átvételének gondolatát feladta. A Konföderáció hadigazdasága a kezdetben gyenge, de az idők folyamán egyre erősödő uniós tengeri blokád miatt ekkor már komoly gondokkal küzdött és nem tudta ellátni a hadsereget. A csatavesztés következtében elszállt az a pillanat, amikor a Konföderáció utoljára realisztikusan megpróbálkozhatott offenzívát indítani a háború befejezése érdekében.

Vita a győzelem döntő jellegéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gettysburgi csata kimenetelének megítélése hosszú ideje vita tárgya. Lefolyása idején nem tekintették fölényes győzelemnek, mivel a háború további két évig folyt, de a visszatekintő elemzések fordulópontként szokták megjelölni, általában Vicksburg másnapi elestével együttesen.[6] Ez azon az utólagosan nyert információn alapul, hogy Gettysburg után Lee nem lépett fel többet támadólag, hanem jobbára átengedte a kezdeményezést Grant hadseregének 1864 és 1865 folyamán. Ezzel egybehangzóan írnak a déliek elveszett ügyének szószólói, kiknek hipotézise szerint a Gettysburgnél való konföderációs győzelem a háború végét eredményezhette volna.[7]

„A Potomac-hadsereg győzött. Talán nem annyira, mint abban Mr. Lincoln reménykedett, de győzött és emiatt a Konföderáció többé nem tudta megnyerni a háborút. Észak még elveszthette volna, ha tegyük föl a katonák, vagy a polgárok elvesztik a győzelembe vetett hitüket, de a csatatéren elszenvedett katonai vereség többé már nem volt benne a pakliban. - Bruce Catton, Glory Road[8]

Jelenleg széleskörűen elfogadott nézet, hogy Gettysburg döntő győzelmet hozott az Unió számára, de a kifejezés nem pontos. Joggal állítható, hogy Lee offenzíváját július 3-án teljes mértékben megállították és a tábornokot pennsylvaniai hadjárata időnek előtti befejezésére kényszerítették (bár a Konföderációban inkább az volt a megítélés, hogy mindössze átmenetileg vetették vissza őket, miután a hadjárat célja nagyrészt teljesült). Ha azonban a döntő győzelem kifejezést abban az értelemben használjuk, miszerint a csatatéren vitathatatlan katonai fölénybe kerültek olyan módon, mely nagyban meghatározta a teljes konfliktus lezárásának mikéntjét, akkor a történészek véleménye megoszlik. David J. Eicher például Gettysburgöt a Konföderáció stratégiai vereségeként határozta meg, James M. McPherson pedig azt írta, hogy "Lee és emberei további babérokat arattak, de soha többé gyűjtöttek össze annyi erőt és elszántságot, mely Pennsylvaniába vezérelte őket azon a gyönyörű nyáron 1863-ban." Ezzel szemben Herman Hattaway és Archer Jones azt írták, "A Gettysburgi csata stratégiai jelentősége... meglehetősen csekély volt." Steven E. Woodworth szerint "Gettysburg mindössze a keleti hadszíntéren való döntő győzelem elérhetetlenségét bizonyította be." Edwin Coddington rámutatott a Potomac-hadsereget ért súlyos veszteségre és hogy "az ütközetet követően Meade nem volt többet birtokában a feladata elvégzéséhez szükséges hatékony eszköznek. A hadsereget alaposan meg kellett erősíteni új parancsnokokkal és friss csapatokkal, de ezt az átszervezést egészen addig nem kezdték el, míg Grant 1864 márciusában meg nem jelent a színen." Joseph T. Glatthaar úgy véli, hogy "elpackázott lehetőségek és vérszegény győzelmek kísértették az Észak-Virginiai Hadsereg sorsát az északi hadjárat során", de Gettysburgöt követően a támadásból reá háruló kötelezettségek és a fegyelem meglazulása híján az Észak-Virginiai Hadsereg rendkívül ütőképes erő maradt." Ed Bearss véleménye szerint "Lee északi előrenyomulása súlyos veszteségeket okozó hiba volt. Mindenesetre a Potomac-hadsereg fenntartotta a keleti hadszíntéren az erők egyensúlyát..." Peter Carmichael úgy utal a "chancellorsville-i és gettysburgi szörnyűséges veszteségekre, melyek teljesen felemésztették Lee támadási lehetőségeit", hogy ezen halmozódó veszteségek nem egy ütközet eredményeként álltak elő. Thomas Goss, az Egyesült Államok hadseregének Military Review c. újságírója a döntő győzelem meghatározása és Gettysburggel kapcsolatos használata kapcsán azt írta "Mindent összevéve és megfontolva a Gettysburgi csata nem érdemli ki a dontő győzelem címkéjét."[9]

Lee és Meade teljesítményének összehasonlítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Photo of white-haired and bearded Robert E. Lee in a double breasted gray uniform with three stars on his collar
Robert E. Lee
Photo of a balding and bearded George Meade in a military uniform. The somewhat thin figure is standing while holding a kepi.
George G. Meade

A gettysburgi ütközetet megelőzően Lee lenyűgöző győzelmeket aratott jókora túlerőben levő ellenségekkel szemben, noha általában saját csapatainak nagy vesztesége árán. Ezen győzelmek közé számíthatjuk a hétnapos csatát, az észak-virginiai hadjáratot (a második Bull Run-i csatát beleértve), a fredericksburgi és a chancellorsville-i ütközeteket. Egyedül a marylandi hadjárat lóg ki a sorból, mivel az antietami csata nem minősíthető ilyen sikernek. Emiatt a történészek értékelésében Lee sikersorozatát drámai módon szakította félbe a gettysburgi vereség. Noha a képet némileg torzítja azon próbálkozás, hogy Lee megítélését különböző pártérdekeknek rendeljék alá, annyi elmondható, hogy Lee vereségének főbb összetevői a következők voltak:

  1. Katonái legyőzhetetlenségébe vetett túlzott hite
  2. Alárendeltjeinek teljesítménye és annak kezelése általa
  3. Egészségi állapota
  4. Ellenfele, Meade és a Potomac Hadsereg teljesítménye.

A hadjárat során Lee döntéseire befolyásoló hatással volt abbéli hite, hogy emberei legyőzhetetlenek; Lee-t az Észak-Virginiai Hadsereggel együtt átélt korábbi tapasztalatok juttatták erre a következtetésre, köztük a chancellorsville-i nagy győzelem, illetve az uniós erők július 1-jei menekülése Gettysburgnél. A morálnak a hadi vállalkozásokban játszott fontos szerepe miatt Lee nem akarta apasztani csapatai harci kedvét és nem hallgatott azokra a főleg Longstreettől jövő sugalmazásokra, miszerint vissza kéne vonulni az éppen elfoglalt Gettysburg alól, hogy az összecsapáshoz megfelelőbb terepet keressenek. Peter W. Alexander szerint Lee „feltehetőleg azon benyomása következtében tett így, miszerint csapatai bármilyen kedvezőtlen terepen épült védelmi állást be tudnak venni. Ha valóban így történt, akkor hibázott, amit a legtehetségesebb parancsnokok sem tudnak sokszor elkerülni.” Lee maga is egyetértett ezzel a megítéléssel, mikor Davis elnöknek azt írta: „Csapataimat semmilyen felelősség nem terheli, hogy az általam követelt feladatot nem tudták teljesíteni és ne is bíráltassanak életszerűtlen elvárások okán a köz előtt - én magam vagyok hibás, hogy talán túl sokat vártam tőlük bátorságuk és képességeik okán.”[10]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Busey and Martin, p. 125
  2. Busey and Martin, p. 260
  3. McPherson, p. 648
  4. Busey and Martin, p. 125.
  5. Busey and Martin, p. 260. Veszteségek címszó alatt alternatív becslés található, mely kb. 28 000 főre teszi a Konföderáció összveszteségét.
  6. ^ a b Rawley, p. 147; Sauers, p. 827; Gallagher, Lee and His Army, p. 83; McPherson, p. 665; Eicher, p. 550. Gallagher és McPherson a gettysburgi a vicksburgi csatát együttesen nevezi meg fordulópontként. Eicher nagyjából hasonló kifejezést használ rá.
  7. McPherson, p. 665; Gallagher, Lee and His Generals, pp. 207–208.
  8. Catton, p. 331.
  9. Eicher, p. 550; McPherson, p. 665; Hattaway and Jones, p. 415; Woodworth, p. xiii; Coddington, p. 573; Glatthaar, p. 288; Bearss, p. 202; Carmichael, p. xvii; Goss, Major Thomas (2004. július 1.). „Gettysburg's "Decisive Battle"”. Military Review, 11–16. o. Hozzáférés ideje: 2009. november 11.  
  10. Sears, pp. 499–500; Glatthaar, p. 287; Fuller, p. 198, azt írja, hogy Lee-t "fennhéjázó magabiztosság fogta el katonáit az ellenséget felülmúlóan rátermettnek gondolva."

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Busey, John W., and David G. Martin. Regimental Strengths and Losses at Gettysburg, 4th ed. (angol nyelven). Hightstown, NJ: Longstreet House (2005) 
  • Eicher, David J.. The Longest Night: A Military History of the Civil War (angol nyelven). New York: Simon & Schuster (2001) 
  • Gallagher, Gary W.. Lee and His Army in Confederate History (angol nyelven). Chapel Hill: University of North Carolina Press (2001) 
  • McPherson, James M.. Battle Cry of Freedom: The Civil War Era, Oxford History of the United States (angol nyelven). New York: Oxford University Press (1988) 
  • Rawley, James A.. Turning Points of the Civil War (angol nyelven). Lincoln: University of Nebraska Press (1966) 
  • Sauers, Richard A..szerk.: David S. Heidler, Jeanne T. Heidler: Battle of Gettysburg. In Encyclopedia of the American Civil War: A Political, Social, and Military History (angol nyelven). New York: W. W. Norton & Company (2000.) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információkat találhatsz Gettysburgi csata témában a Wikipedia testvérprojektjeiben:

Wiktionary-logo-en.png Szótári meghatározások a Wikiszótárban
Wikibooks-logo.svg Kézikönyvek a Wikikönyvekben
Wikiquote-logo.svg Idézetek a Wikidézetben
Wikisource-logo.svg Forrásmunkák a Wikiforrásban
Commons-logo.svg Képek a Commonsban
Wikinews-logo.png Hírek a Wikihírekben

Külső képtárak, animációk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]