Gerilla-hadviselés

A gerilla-hadviselés olyan katonai módszer, amely során kis létszámú, mozgékony, fegyveres csoport meglepetésszerű támadást hajt végre nagyobb létszámú és emiatt általában kevésbé mozgékony katonai egység ellen. A gerilla-hadviselést alkalmazó csoportok rendszerint kihasználják az általuk jól ismert terület adottságait, és ezért védelmi pozícióban rendezkednek be. Ezzel arra kényszerítik az ellenséget, hogy azok egy számukra kevésbé ismert terepen mozogjanak.

A gerilla-hadviselés jellemzően a fegyveres ellenállók vagy milicisták által, hagyományos hadseregek ellen alkalmazott taktika. Nem keverendő össze a kisebb létszámú reguláris katonai alegységek által végrehajtott katonai műveletekkel.

A gerilla szó a spanyol guerra (’háború’) szóból ered. Az -illa kicsinyítő képzővel körülbelül a ’kis háború’ kifejezést jelenti. (A spanyolok harci módszeréből származik a guerilla=háborúcska szó , amivel sem az akkor Napóleon mellett harcoló Lengyel légió, sem a franciák - szörnyű atrocitások ellenére - sem tudtak megbirkózni. Napóleon a lengyeleket is csúnyán kihasználta, mert miközben öngyilkos rohamokra küldte a lengyel katonákat, az annyira várt független Lengyelországot már nem volt hajlandó támogatni. A magyarok viszont más képet alakítottak ki - joggal - a 48-49-es szabadságharcban mellettünk harcoló Lengyel Légióról).

Francisco Goya festménye
Madrid védőinek kivégzése (1814)
("Május harmadika")

A gerilla-hadviselés jelentősebb képviselői: Mao Ce-tung, Abd el-Krim, Thomas Edward Lawrence, Võ Nguyên Giáp, Josip Broz Tito, Michael Collins, Che Guevara, Charles de Gaulle.

Kapcsolódó szócikkek

• Napóleoni háborúk
• Gerillamarketing
• Partizán
• Átvihetők-e az aszimmetrikus hadviselés tapasztalatai?
• Felderítés és negyedik generációs hadviselés (Felderítő szemle 65.o)