Fekete sereg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Fekete sereg zászlaja
A fecskefarkú zászló a Corvinák egyikében, a Philostratus krónikában fennmaradt miniatúra alapján készült, amely Mátyás fiának, Corvin Jánosnak 1485-ös bécsi bevonulását ábrázolja. A zászlón a fekete szín valójában fehér (ezüst), de a képen az ezüst festék szulfidálódott. A rekonstrukció a hagyományos színezést őrzi.

A Fekete sereg Mátyás király állandó zsoldoshadseregének magja. Csak Mátyás király halála után nevezték így a „fekete Haugwitz” néven ismert Hanuš Haugvic z Biskupic után, akit II. Ulászló valószínűleg a pozsonyi béke (1491) után nevezett ki a „király cseh hadseregének kapitányává” (capitaneus gencium nostrarum Bohemicalium), s aki ezután Szapolyai János főkapitánnyal együtt kiverte az országból az utolsó trónkövetelőt, János Albert lengyel herceget, felette az eperjesi csatában döntő győzelmet aratva 1492. január 1-jén. [1]

Korábbi népszerű feltételezések szerint nevét talán az egyik vezetőjéről, Lehoczky János vitézről kapta, aki 1459-ben állt Mátyás szolgálatába, ekkortól számítjuk a fekete sereg fennállását. Más elméletek szerint a „fekete” nevüket onnan kapták, hogy Mátyás halálakor a katonák vállukon fekete szalagot viseltek. Mások szerint azért lett fekete sereg a fekete sereg, mert fekete páncélt viseltek. Egy másik elmélet szerint pedig nevét Mátyás címerállata, a holló fekete színe után kapta.

Szervezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első zsoldoshadsereg felállítása Franciaországban történt 1445-ben. Ezt követte Mátyás király híres fekete serege, amely 1459-60-ban jött létre, így a korabeli Európában a maga nemében páratlan hadseregnek bizonyult.

Állományának nagy részét szétszóródott husziták és Giskra morva zsoldosvezér felvidéki seregének maradványai tették ki. Szolgáltak még a seregben lengyelek, németek és az 1480-as évektől kezdve egyre több magyar is. Rendkívül jól szervezett, korszerű hadászati elveken alapuló hadsereg volt, megfelelt Mátyás király központosító politikájának és hódító szándékainak. Állandó létszáma 8-10 ezer fő volt, de hadjáratok idején ennek kétszeresére duzzadt fel. Főbb alakulatai a támadásra is alkalmas gyalogság, a tüzérség, a nehéz páncélzatú lovasság és a könnyűlovasság voltak. A mozgékony könnyűlovasság balkáni eredetű, nagy részük szerb származású. Hírneves vezérei voltak például Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Báthory István, a szerb Jaksics Demeter és Brankovics, a török trónkövetelő Bajezid Callixtus Ottomanus, vagy a román Vlad TepesDracula is.

Mátyás királynak az idegen zsoldosokon kívül hatalmas magyar hadserege is volt, melynek száma megközelítette a 90 000 főt, csak a székelyekből 16 000 könnyű lovasa és 16 000 gyalogos katonája volt.

Minden hadoszlopnak megvoltak a maga zászlai, amelyek leginkább a keresztény vallás, aztán a Corvinus-ház, továbbá a győzhetetlen magyar nemzet, valamint Dalmácia, Csehország és az ausztriaiak jelképeit ábrázolták; de a lovas- és gyalogoskapitányok zászlai sem hiányoztak, sőt minden egyes lovas is lobogót vitt a kopjájára tűzve, ami a katonai parádét nagyon megemelte.

(Antonio Bonfini: Magyar történet, részlet)

„(...) a katonaság nálunk 3 rendre oszlik: Ezek közül az első rendet a nehéz lovasok képezik; ezek minden negyed évre 15 aranyat kívánnak, minden ló után és másképp nem jönnek ide. A másik rend a könnyű lovasság. kiket huszároknak nevezünk; ezek negyedévenként 10 forintot akarnak minden ló után és másképp nem jönnek ide. A harmadik rendet a gyalogság képezi, és pedig különféle osztályokban megkülönböztetve: Ezek közül ugyanis könnyű gyalogosok, mások nehéz fegyverzetűek és ismét és ismét mésok nehéz pajzsosok. A könnyűlovasságok évnegyedenkint egy személyre 8 aranyat kíván, a nehéz fegyverzetűek és pajzsosok, mivel aprósok és szolgák nélkül a fegyvereket és pajzsokat nem hordozhatják és mivel és mivel e gyermekeket használati szükségből meg kell tartaniok, a fegyverekhez és pajzsokhoz mindegyik két személy zsoldjával akarja (megtartani őket). Vannak ezeken kívül puskások, kik tudnak a fegyverekkel és pisztolyokkal jól bánni, de sem nem oly serényen, sem nem oly használhatóak a lövöldözésekre, mint a gyalogság, hanem azért a pajzsosok után az összecsapás elején (...), nem különben a várak ostromára és védelmére legjobbak.”

– ( Mátyás beszámolója apósának, Ferdinánd nápolyi királyának, 1481)

Hadi taktika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mátyás király 1480-ban – a római követnek – írt leveléből megismerhetjük a fekete sereg harcmodorát. Ez év tavaszán ugyanis erős török csapatok szálltak partra Itáliában. A király segítséget ígért és küldött a pápának és apósának, a nápolyi uralkodónak. Mátyás így ír a levelében:

…a vérteseket mi falnak tekintjük, kik soha a helyüket föl nem adják, még ha egy szálig lemészárolják is őket azon a helyen, ahol állnak. A könnyűfegyverzetűek az alkalomtól függően kitöréseket intéznek, s ha már elfáradtak vagy súlyosabb veszélyt szimatolnak, a vértesek mögé vonulnak vissza, s soraikat rendezvén és erőt gyűjtvén, mindaddig ott maradnak, míg adandó alkalommal ismét előtörhetnek. Végül a gyalogság egészét, meg a puskásokat vértesek és pajzsosok veszik körül, éppen úgy mintha azok bástya mögött állnának. Mert az egymásnak vetett nagyobb pajzsok kör alakban erődítmény képét mutatják, és falhoz hasonlítanak, melynek védelmében a gyalogosok és az összes középütt állók szinte bástyafalak vagy sáncok mögül harcolnak, és adott alkalommal törnek elő on.”

Sehol a világon nem lehet látni meleget, hideget, fáradságot, nélkülözést jobban tűrő katonát, aki a parancsot pontosabban teljesíti, aki a jelre szívesebben indul csatába, aki a halált készségesebben vállalja, aki jobban viszolyog a katonai zendüléstől, a táborban békésebben és tisztességesebben viselkedik, aki vallásosabb, aki távolabb tartja magát a zavargástól és ramazúritól, akiben több az önmérséklet és a szemérem, akitől messzebb áll az istentelenség, a szószegés, a tisztátalan szerelmeskedés.(…) Télen is, nyáron is a táborban élnek. És amit a saját szememmel láttam többször is, hogy a megkezdett ostromot föl ne adják, teljes nyugalommal telelnek a hó alatt a földön.(…) És ha legtöbbjük tagjai elgémberednek is a kegyetlen fagyban, rendíthetetlenül tűrnek mindent; a gyermekeket a táborban nevelik, és ott oktatják a katonamesterségre. Ezért van az, hogy a hadban edzett magyar nemzet Corvinus intézkedései, vezérlete és irányítása segítségével úgy megerősödött, hogy míg azelőtt csak a hazai rögöt birtokolta Pannóniában, sőt ellenséges zónák között vér nélkül magát is alig tartotta fenn, most akkora előmenetelt tett, hogy a szarmatáktól az Adriai-tengerig, a mysusoktól és a macedónoktól a noricusokig és a germánokig terjesztette ki a hatalma alá eső birodalmat. (Antonio Bonfini: Magyar történet, részlet)”

Mátyás halála után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mátyás király halála után a fekete sereg nem Corvin János, Mátyás törvényen kívüli gyereke, hanem a bárók oldalára állt, így nagy szerepet játszott Corvin János trónra kerülésének megakadályozásában. Az új király, II. Ulászló igyekezett megtartani a sereget, ám zsoldot nem tudott biztosítani, így egy részük abbahagyta a katonáskodást, más részük Habsburg Miksa német-római király zsoldjába szegődött. A maradékot a török fenyegetés elhárítására a délvidékre küldték, de mivel továbbra sem fizettek zsoldot, a katonák rabolni, fosztogatni kezdtek. A vidéket fosztogató sereg maradékait Kinizsi Pál alsó-magyarországi főkapitány verte szét királyi beleegyezéssel. 1492 augusztusában a Száva-folyó melletti Szegednic városánál – más leírások szerint a Szeged melletti Halas (ma: Kiskunhalas) településnél [2] – teljesült be Mátyás seregének végzete. A megmaradtak kis része Nándorfehérvárra került, ahol a törökökkel összejátszva Nándorfehérvár átadását a törökök javára szerették volna elérni. Velük Kinizsi Pál véresen és kegyetlenül leszámolt. A fekete sereg 1494 tavaszára végleg megszűnt létezni.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Neumann: Békekötés Pozsonyban: Neumann Tibor: Békekötés Pozsonyban – országgyűlés Budán: A Jagelló–Habsburg kapcsolatok egy fejezete (1490–1492) (Második közlemény). Századok, CXLV. évf. 2. sz. (2011) 293–347. o.
  • Halmos Ferenc: Száz rejtély a magyar történelemből - Gesta könyvkiadó, 1994.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]