Magyarországon működő egyházak, felekezetek listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Bejegyzett egyházak Magyarországon szócikkből átirányítva)

Magyarországon a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény[1] szabályozza az egyházak bejegyzésének feltételeit. Ennek megfelelően jogilag is bejegyzett egyházat vallása gyakorlása céljából 100 természetes személy alapíthat, akik az egyház alapszabályát elfogadják, tisztségviselőit megválasztják, amennyiben az egyház céljai nem ellentétesek az Alkotmánnyal és a hatályban lévő más jogszabályokkal. Egyébként a bejegyzés nem kötelező, bárki gyakorolhatja a hitét, vagy a vallását akár egyénileg, vagy kisebb csoportokban is.

2012. január 1-jétől a 2011. évi C. törvény szabályozza a magyarországi egyházak jogállását.[2] Ez a következő 14 egyházat ismeri el tételesen:

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Magyarországi működő vallási közösségek ABC sorrendben

A címben szereplő „vallási közösségek” kifejezés bonyolult szociológiai, jogi és vallási összefüggéseket vesz figyelembe. Bizonyos szempontból ugyanis minden olyan közösség, amely önmagát vallásinak tartja és mondja, vallási közösségnek tekintendő. Jogi értelemben Magyarországon (is) a vallásszabadságról szóló törvény a közös vallásgyakorlás alapvető emberi jogát is deklarálja. Vagyis a közös vallásgyakorlás által meghatározott közösségek vallási közösségeknek tekintendők. Szűkebben a magyarországi vallásszabadságról és egyházakról szóló törvény alapján bejegyzett közösségeket a törvény „egyházaknak” tekinti, amely ugyanakkor nem fedi minden esetben sem a szociológiai, sem a vallási közösségek öndefinícióját figyelembe vevő elnevezéseket. A vallási közösségeknek létezik egy olyan köre, amely magát vallásinak nevezi, de az említett törvény alapján nem igényelt bejegyzést. Továbbá létezik egy olyan kör is, amelybe azok a vallási közösségek tartoznak, amelyek ugyan az említett törvény alapján jogilag egyháznak tekintendők, valójában azonban valamely egyháznak meghatározott szervezeti egységei.

Az alábbi lista olyan összeállítás, amely számos forrásra alapoz, de nem tekinthető „hivatalosnak”. Magyarországon bárki által hozzáférhető egyházlista nem létezik. Az egyházak nyilvántartását a Fővárosi Bíróság [1] végzi.

  1. A.M.O.R.C. Rózsakeresztes Rend (Antiquus Mysticusque Ordo Rosae Crucis)
  2. A Keresztény Közösség Mozgalom a Vallási Megújulásért
  3. Agapé Gyülekezet
  4. Akia Egyház
  5. Ámen Gyülekezet
  6. Ananda Marga (Tantra Yoga)
  7. ANKH Az Örök Élet Egyháza
  8. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
  9. Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza
  10. Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház
  11. Átama-Árja Tantra Mandala
  12. Babalon Páholy
  13. Békesség Egyháza
  14. Békevár Baptista Gyülekezet
  15. Biblia Baptista Gyülekezet
  16. Bibliai Szeretet Szövetség
  17. Boldog Isten Gyülekezete
  18. Boldog Özséb Szeretet Egyháza
  19. Brahma Kumaris (Raja Yoga)
  20. Budai Görögkeleti Szerb Egyházmegye
  21. Budapesti Autonóm Gyülekezet
  22. Budapesti Kegyelem Metodista Gyülekezet
  23. Budapesti Kínai Keresztyén Gyülekezet
  24. Budapesti Nemzetközi Egyház
  25. Budapesti Teljes Evangéliumi Gyülekezet
  26. Buddhista Misszió Magyarországi Arya Maitreya Mandala
  27. Buddhista Vipasszaná Társaság
  28. Ceglédi Gyülekezet
  29. CCC Magyarország
  30. Ching Hai (A Legfőbb Mester) Közössége
  31. Család
  32. Csend Hangja Egyház
  33. Danube Nemzetközi Egyház
  34. Derű Egyháza
  35. Dharmaling Buddhista Közösség
  36. Ében-Haézer Gyülekezet
  37. Eckankar
  38. Egyesítő Egyház
  39. Egyesült Protestáns Egyház
  40. Egyetemes Szeretet Egyháza
  41. Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
  42. Élet Gyülekezete
  43. Életenergia Közössége Független Szellemi Rend
  44. Élő Ige Gyülekezete Teljes Evangéliumi Keresztény Egyház
  45. Élő Isten Gyülekezete
  46. Élő Szó Gyülekezete
  47. Emberi Lehetőség Független Szellemi Rend
  48. Emberiség Egysége
  49. EPK Agapé Pünkösdi Gyülekezet
  50. Erdélyi Gyülekezet
  51. Esztergomi Autonóm Gyülekezet
  52. Esztergomi Teljes Evangéliumi Közösség, Újszövetségi Gyülekezet
  53. Evangéliumi Barátság Egyház
  54. Evangéliumi Keresztények Gyülekezete
  55. Evangéliumi Pünkösdi Közösség Sion Gyülekezete
  56. Evangéliumi Pünkösdi Közösség
  57. Evangéliumi Szabad Eklézsia
  58. Ezoterikus Tanok Egyháza
  59. Fehér Sas Páholy Ezoterikus Rend
  60. Fehérlótusz Közösség
  61. Felebarát Evangéliumi Közösség
  62. Feléledési Közösség
  63. Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyház
  64. Fény Lovagjainak és Testvériségének Egyháza
  65. Forrás Egyháza
  66. Forrás Keresztény Gyülekezet
  67. Fraternitas Mercurii Hermeti
  68. Független Történelmi Protestáns Egyház
  69. Golgota Keresztény Gyülekezet
  70. Grál-Üzenet Mozgalom
  71. Gyémánt Út Buddhista Közösség
  72. Magyarországi Román Ortodox Egyház
  73. Hajnalhasadás Páholy
  74. Helyi Gyülekezet
  75. Hetednap Adventista Reformmozgalom
  76. Hetednapi Adventista Egyház
  77. Hindu Vaisnava Egyház
  78. Hit Gyülekezete
  79. Idegen, Fejlettebb Intelligenciában Hívők Közössége Egyház
  80. Igazhitű Jehova Tanúi
  81. Igazság Oszlopa Teljes Evangéliumi Keresztény Egyház
  82. Imádság Háza Teljes Evangéliumi Gyülekezet
  83. Immánuel Gyülekezet
  84. Issihia Misztikus Központ
  85. Isten a Szeretet Egyház
  86. Isten Egyháza
  87. Isten Egyházának Keresztény Gyülekezetei
  88. Isten Gyülekezete – Vallási Közösség
  89. Isten Gyülekezete, Egyesült Pünkösdi Egyház
  90. Isten Gyülekezetei Szövetségi Missziója
  91. Iszlám Egyház
  92. Izrael Szentjének Szentlélek Gyülekezete
  93. Jászsági Gyülekezet
  94. Jövő Hídja Szabadegyház
  95. Karma Decsen Özel Ling Budapest, Tibeti Buddhista Közösség
  96. Katolikus Apostoli Egyház
  97. Kelta-Wicca Hagyományőrzők Egyháza
  98. Keresztény Advent Közösség
  99. Keresztény Család Gyülekezet
  100. Keresztény Élet Központ
  101. Keresztény Testvéri Közösség
  102. Keresztények gyülekezete "dunaföldváriak"
  103. Keresztyén Testvérgyülekezet
  104. Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátus
  105. Koreaiak Magyarországi és Közép-Európai Keresztény Gyülekezete
  106. Kozmo Jóga Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház
  107. Kozmosz Univerzális Szeretet Egyház
  108. Kőszikla Teljes Evangéliumi Gyülekezet
  109. Közép- és kelet-európai (Református) Presbiteriánus Egyház
  110. Közösség a Születés Méltóságáért
  111. Krisztadelfián Gyülekezet
  112. Krisztus Kegyelme Gyülekezet
  113. Krisztus Követői
  114. Krisztus Magyarországi Egyháza
  115. Krisztus Minden Nemzeté Magyarországi Cigány Karizmatikus Keresztény Gyülekezet
  116. Krisztus Szeretete Egyház
  117. Krisztusban Hívő Nazarénusok Gyülekezete
  118. Krisztusközösség
  119. Kvanum Zen Iskola Magyarországi Közössége
  120. Lángoló Szív Női Rend
  121. Lélek Egyház
  122. Magyar Boszorkányszövetség
  123. Magyar Brahmana Misszió
  124. Magyar Evangéliumi Egyház
  125. Magyar Iszlám Közösség
  126. Magyar katolikus egyház
  127. Magyar Pünkösdi Egyház
  128. Magyar Taoista Egyház
  129. Magyar Vaisnava Hindu Misszió
  130. Magyar Vallás Közösség
  131. Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség
  132. Magyarországi Bahá’i Közösség
  133. Magyarországi Baptista Egyház
  134. Magyarországi Biblia Szól Egyház
  135. Magyarországi bolgár ortodox egyház
  136. Magyarországi Chanbuddhista Egyház
  137. Magyarországi Church Of God Egyház
  138. Magyarországi Csan Buddhista Közösség
  139. Magyarországi Dzogcsen Közösség
  140. Magyarországi Evangélikus Egyház
  141. Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
  142. Magyarországi Jehova Tanúi Egyház
  143. Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség
  144. Magyarországi Késői Eső Gyülekezet
  145. Magyarországi kopt ortodox egyház
  146. Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
  147. Magyarországi Metodista Egyház
  148. Magyarországi Muszlimok Egyháza
  149. Magyarországi Nyingmapa Közösség
  150. Magyarországi Orthodox Exarchátus
  151. Magyarországi Ókatolikus Egyház
  152. Magyarországi Örmény Egyház
  153. Magyarországi Pantholokatholikus Tradicionális Egyház
  154. Magyarországi Református Egyház
  155. Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet
  156. Magyarországi Szcientológia Egyház
  157. Magyarországi Új Apostoli Egyház
  158. Magyarországi Unitárius Egyház
  159. Magyarországi XuYun Buddhista Cha Központi Egyház
  160. Magyarországi Zen (Fehérlótusz) Közösség
  161. Magyarországi Zen Közösség
  162. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
  163. Mantra Magyarországi Buddhista Egyház
  164. Mahá Maitrí Buddhista Közösség
  165. Maranatha Lelkiismereti és Ideológiai Egyházközösség
  166. Megújulás Imacsoport Missziós Gyülekezet
  167. Megyeri Keresztény Vallási Közösség
  168. Menóra Messiási Közösség
  169. Mesterek Ösvénye
  170. Metafizikai Hagyomány Egyháza
  171. Mezőkövesdi Teljesevangéliumi Keresztyén Gyülekezet
  172. Mokusho Zen Közösség
  173. Moszkvai Patriarhátus Magyar Ortodox Egyházmegye
  174. Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
  175. Nap Szíve Lovagrend
  176. Natio Illyríca Keresztény Egyház
  177. Názáreti Egyház
  178. Négyszegletkő Apostoli Hit Nemzetközi Egyház
  179. Németajkú Evangélikus Gyülekezet
  180. Németajkú Katolikus Gyülekezet
  181. Németajkú Református Gyülekezet
  182. Nyújtsd Ki Kezed Krisztusért Szeretet Gyülekezet
  183. Olajfák Gyülekezet
  184. Om Vishwa Guru Deep Hindu Mandir Mahaprabhuji A Világmindenség Guruja Hindu Vallási Közösség és Szellemi Iskola
  185. Omega Gyülekezet
  186. Osho / Shree Rajneesh Közössége
  187. örmény apostoli ortodox egyház
  188. Őskeresztyén Apostoli Egyház
  189. Ősmagyar Egyház
  190. Ősmagyar Táltos Egyház
  191. Paksi Gyülekezet
  192. Paulus Evangéliumi Közösség
  193. Presbiteriánus Egyház
  194. Rime Buddhista Központ
  195. Resztoránus Egyesület
  196. Reformált Evangéliumi Egyház - CREC
  197. Magyarországi Arany Rózsakereszt Vallásközösség – Lectorium Rosicrucianum
  198. Saints RIME Tenzin Sedrup Ling Rime Buddhista Centrum
  199. Sekina Gyülekezet
  200. Shalom Biblia Gyülekezetek
  201. Skót Presbiteriánus Egyház Misszója
  202. Sodalitas Mithraica Hitvalló Egyház
  203. Sophia Perennis Egyháza
  204. Sri Chinmoy Center (Integral Yoga)
  205. Sri Sathya Sai Baba Székesegyháza
  206. Szabad Evangéliumi Egyház
  207. Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyházközösség
  208. Szangye Menlai Gedün, A Gyógyító Buddha Közössége
  209. Székesfehérvári Keresztény Közösség Egyház
  210. Szent Margit Anglikán Episzkopális Egyház
  211. Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség
  212. Szív Szeme Kontemplatív Rend
  213. Szolnoki Gyülekezet
  214. Szőlőskert Keresztyén Közösség
  215. Szövetség Teljes Evangéliumi Gyülekezet
  216. Születés Egyháza
  217. Tan Kapuja Buddhista Egyház
  218. Teljes Evangéliumi Keresztyén Közösség Mahanaim Gyülekezet
  219. Teljesség Forrásának Egyháza
  220. Természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete
  221. Tiszta Lelkű Emberek Egyháza
  222. Trollhättani Svéd Pünkösdi Missió Forrás Gyülekezet
  223. Az Univerzum Egyháza
  224. Új Egyház
  225. Új Jeruzsálem Gyülekezet
  226. Újjászületett Keresztények Teljes Evangéliumi Gyülekezete
  227. Újszövetség Egyháza
  228. Újszövetség Gyülekezet
  229. Univerzális Élet
  230. Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország
  231. Üdvösség Hirdetői Egyház
  232. Üzenet-közösségek
  233. Vishwa Nirmala Dharma Magyarországi Közössége

[szerkesztés] Hivatkozások

  1. 1990. évi IV. törvény
  2. 2011. évi C. törvény: A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Hazai egyházak listái

Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken