Beethoven: 1. zongoraverseny

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ludwig van Beethoven No. 1. C-dúr zongoraversenye az 17961797 években komponált opus 15. számot viselő mű, melyet a szerző a köztudatban elterjedt számozással ellentétben harmadikként írt ebben a műfajban.

C-dúr zongoraverseny
versenymű
Beethoven Hornemann.jpg
Beethoven 1803-ban, Christian Hornemann festménye

Szerző Ludwig van Beethoven
Opus-szám Op. 15.
Keletkezés 17961797
Ajánlás Odescalchi-Keglevich hercegasszonynak
Ősbemutató

1798, Prága

szólista: Ludwig van Beethoven
Megjelenés 1801

Hangnem C-dúr
Időtartam kb. 31 perc
Tételek

1. tétel – Allegro con brio
2. tétel – Largo

3. tétel – Rondo Allegro scherzando

Keletkezése-története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Beethoven ezt a zongoraversenyét 1796 és 1797 között írta. A mű bemutatója Prágában volt 1798-ban, a zongoraszólót maga Beethoven játszotta. A művet a szerző magas főúri pártfogójának, Odescalchi-Keglevich hercegasszonynak ajánlotta. A darab 1801-ben jelent meg nyomtatásban. Annak ellenére, hogy a mű az első zongoraversenyként vonult köztudatba, ez tulajdonképpen Beethoven harmadikként komponált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a zongoraverseny műfajával, de e sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk (No. 0. zongoraverseny). A No. 2. op.19 B-dúr zongoraversenyt Beethoven saját kijelentése szerint 17941795 években írta, tehát valójában ez az első publikált zongoraversenye.

Tételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Allegro con brio
II. Largo
III. Rondo. Allegro scherzando

Szerkezete, jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű nyitó témája

A szonátatétel mindhárom témájának megvan a sajátos profilja.

I. Allegro con brio[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár Beethoven zongoratechnikája a mű komponálásakor még nem alakult ki végleges formában, a zongoraverseny indítása meggyőző, pregnáns, egyértelmű és határozott téma, amely tömör akkordok nyomán bontakozik ki és végérvényes, tisztán kialakult mondanivalót hordoz. Az első tétel főtémáját elsősorban a ritmus jellemzi, a melléktéma nyolcadai kis hangközlépésekben haladva fonódnak dallamfüzérré. A tételhez Beethoven három kadenciát is írt, de a hangverseny-gyakorlatban számos más értékes kadenciát is játszanak, így a kanadai zongoraművész Glenn Gould kadenciáját.

No. 1. C-dúr zongoraverseny, Op. 15 - I. Allegro con brio

Performed by Aaron Dunn with the Bucharest College Orchestra. Music courtesy of Musopen

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

II. Largo[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lassú tétel töményebb zene a mozarti szerenád, vagy a románc típusú andantéknál. A sóhajszerű, töprengő főtéma a szólóhangszeren szólal meg, a zenekar szerepe a kommentár, a nyugtató, vigasztaló válasz.

No. 1. C-dúr zongoraverseny, Op. 15 II. Largo

Performed by Aaron Dunn with the Bucharest College Orchestra.Music courtesy of Musopen

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

III. Rondo. Allegro scherzando[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zárótéma a Viotti-hegedűversenyek indulótematikáját idézi, azt a típust, mellyel a Mozart zongoraversenyek elkezdődnek. Itt a zongora indít a kürt-kvintes menetekkel, a sziporkázó jókedv és számos tréfás ötlet tárháza. Ezek között említésre méltók a komikusan az ütem súlytalan részére helyezett hangsúlyok, a keresztezett kézzel való játék számtalan hatásos effektusa, nem utolsósorban az a bővérű népdal-emlék, amelyet Haydn és Mozart után Beethoven is gazdag humorral idéz fel. A karakterisztikus ritmusú rondót több alkalommal megszakítja a zongora rövid kadenciája, amely minden alkalommal úgy hat, mint egy szertelen ötlet, a szabadjára engedett fantázia félig tréfás, félig komoly játéka.[1]

No. 1. C-dúr zongoraverseny, Op. 15 III. Rondo. Allegro scherzando

Performed by Aaron Dunn with the Bucharest College Orchestra. Music courtesy of Musopen

Probléma esetén lásd:Médiafájlok kezelése.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pándi Marianne: Hangverseny-kalauz II. Versenyművek (Zeneműkiadó, 1973) 97.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pándi Marianne: Hangverseny-kalauz II. Versenyművek (Zeneműkiadó, 1973)
  • Beethoven, L. V. (1983). Complete piano concertos: in full score. New York: Dover Publications. ISBN 0-486-24563-2.
  • Zweite Beethoveniana: Nachgelassene Aufsätze, Seite 512, Bibliothek der deutschen Literatur, Gustav Nottebohm, Verlag Peters, 1887.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Piano Concerto No. 1 (Beethoven) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.


További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Claudio Arrau, Alceo Galliera, Londoni Philharmonikus Zenekar (Decca Records SDD 227-1970)
  • Szvjatoszlav Teofilovics Richter, Charles Munch, Bostoni Szimfonikus Zenekar (RCA Victor, 1961)
  • Adolf Drescher, Georg Richter, Dán Királyi Szimfonikus Zenekar ( Old Vienna Classic, Austro Mechana,LC 6369, Dolby Surround CD)

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap