Kadencia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kadencia vagy cadenza (a latin cadereből származik, jelentése esni) egy zenében használatos szakkifejezés. Eredetileg a hang esését jelenti zárlatoknál, majd magát a zárlatot, sőt a 17–18. században a zárlati trillát is. A kadencia áriák, versenyművek, hangszeres szólódarabok részeként is előfordul; a vezető szólam virtuóz, kötetlen, eredetileg improvizált szólója. Az áriákban rendszerint koloratúra díszíti. A barokk da capo aria-formában a főrész visszatérése előtt található, egyfajta előkészítésként.

Versenyművekben elsőként a klasszicista zenében jelentkezik. Ilyenkor a szólóhangszeres kadenciájának be kell mutatnia az elhangzott tétel legfontosabb témáit és részeit, s azt gazdagon díszítve, virtuóz módon, kíséret nélkül kell feldolgoznia. Versenyművekben kadencia a neve a virtuóz módon felékesített zárlatnak is. Ugyancsak a versenyművek szokásos rendje, hogy a zenekar fortissimo kvartszextakkordba torkollik, amelyet a cezúra választ el magától a kadenciától. A 18. században, amikor a zeneszerzők saját műveik előadói is voltak, a kadenciát gyakran rögtönözték. Beethoven Esz-dúr zongoraversenye volt az első versenymű, ami már előre megírt kadenciát tartalmaz. Ez a minta a későbbiekben nagyon népszerűvé vált. A romantikában persze ennek a szabályait is (hogy a tétel végén legyen, és az elhangzott tétel anyagát használja fel) felrúgták, például Csajkovszkij I., b-moll zongoraversenyében a kadencia rögtön az első tétel elején található.

Híres kadenciát írt Beethoven az egyik Mozart-versenyműhöz (d-moll zongoraverseny), emellett Joachim Józsefnek Brahms hegedűversenyéhez írt kadenciája is jó példa.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]