Bécsi klasszicizmus
Az európai zenetörténetben az 1750 és 1827 közötti időszakot a bécsi klasszicizmus (más néven bécsi klasszika) korának nevezzük. Ezekben az évtizedekben alkottak azok a zeneszerzők, Haydn, Mozart és Beethoven, akiket műveik stílusbeli kiegyensúlyozottsága, dallami, harmóniai és formai kidolgozottsága, kifejezésbeli gazdagsága miatt mintaszerűnek, példaértékűnek, egyszóval klasszikusnak tekintünk. (Gyakran klasszikus zenének is nevezik a komolyzenét, de amennyiben egy szórakoztató zenei alkotás példaszerű, mintaszerű, akkor erre is alkalmazható ez a megjelölés. Minden korszak, minden stílus összegező, letisztult művészetét is nevezhetjük klasszikusnak.)
A bécsi klasszika közvetlen előzményét gyakran preklasszikának nevezik. Gyökerei visszanyúlnak a barokk zene utolsó évtizedeihez: ekkor a rokokó divatja kezdte kiszorítani a "régimódinak" minősített barokk komponálási módot. A felvilágosodás eszméje hatott a zenei életre is, és kialakult egy új stílus, amelynek dallamközpontúsága szemben áll a barokk polifóniával.
Bécsi klasszikus zeneszerzők [szerkesztés]
- Joseph Haydn
- Ludwig van Beethoven
- Wolfgang Amadeus Mozart
- Franz Schubert Egyesek őt tekintik a bécsi klasszikusok utolsó nagy alakjának, hiszen a bécsi klasszicizmus tradícióját folytatta, bár a daloknak és a kisebb zongoradaraboknak is sok művet szentelt, és ő a romantikus zene megalapozója is német nyelvterületen.
Műfajai [szerkesztés]
- Bécsi klasszikus szonáta
- Szimfónia
- Vonósnégyes
- Bécsi klasszikus versenymű
- Klasszikus opera
