2. szimfónia (Brahms)
| Brahms: 2. szimfónia | |
| Szimfónia | |
| Zeneszerző | Johannes Brahms |
| Opusszám | op. 73. |
| Keletkezés | 1877 |
| Ősbemutató | 1877. december 30., Bécs |
| Megjelenés | 1878 |
| Hangnem | D-dúr |
| Hangszerelés | két fuvola, két oboa, két klarinét, két fagott, négy kürt , két trombita, három harsona, tuba, üstdob, vonósok |
| Időtartam | ~40 perc |
| Tételek | 4 |
Johannes Brahms 2., D-dúr szimfóniája (op. 73.) az első utáni évben, 1877-ben készült el. Bemutatója 1877. december 30-án volt Bécsben.
A mű születése[szerkesztés]
Brahms 1876-ban fejezte be 1. szimfóniáját, amit évtizedekig érlelt, mert sokáig nem érezte magát eléggé érettnek a feladatra, másrészt a nagy példakép, Beethoven szimfóniái, illetve egész munkássága nyomasztólag hatott rá. Ez a bátortalanság – úgy tűnik – az első szimfónia elkészülte után megszűnt benne, mert a következő év nyarán nekilátott a második megírásához. 1877 nyarán Brahms egy Pörtschach nevű üdülőhelyen tartózkodott a Wörthi-tó partján, és Clara Schumann-nak megírta, hogy júniusban elkezdte a komponálást. A munkával az év végére végzett. Az új mű hangulata gyökeresen eltért az előző szimfóniáétól, a szerző is azt mondta róla: olyan vidáman és kedvesen szól, mintha egyenesen egy ifjú házaspár számára íródott volna.
A szimfóniát 1877. december 30-án mutatta be a Bécsi Filharmonikus Zenekar, Richter János vezényletével. Az első szimfóniával ellentétben ezt a művét elismeréssel fogadta a bécsi közönség, és a sikerre jellemző, hogy a harmadik tételt meg is ismételtették.
A zene[szerkesztés]
Brahms első szimfóniája drámai, sötét hangvételű volt. Ezt követően szinte törvényszerűnek tűnhet, hogy a második szimfónia ettől könnyedebb, derűsebb lett. Brahmsnak ez a műve dúr hangnemhez köthető, hangneme D-dúr. Érdekes, hogy példaképe, Beethoven 5., c-moll szimfóniája után is dúr szimfóniát írt, a Pastorale szimfóniát, F-dúrban (ráadásul ő is nyáron komponálta művét). A Brahmsra oly jellemző tépelődő hang azért jelen van új szimfóniájában is, egészében mégis élettel, kedéllyel teli, brahmsi mértékkel vidámnak mondható. Formáló elveit tekintve a klasszikus hagyományokhoz igazodik: négytételes, felépítése ebben az értelemben a beethoveni, sőt akár a haydni elveket követi. A klasszikus formát azonban a maga módján átalakítja, amiben fő eszköze – a jellegzetes brahmsi dallamosság mellett – a ritmus: gyakran szabálytalan módon alakítja, sokszor egymásnak ellentmondó ütemezést alkalmaz.
A második szimfónia legfőbb jellemzője a fegyelmezettség, ez jellemzi Brahms egész művészetét. Soha nem ragadja el a szenvedély, arányérzéke, formateremtő képessége óvja meg az esetleges túlzásoktól.
I. tétel[szerkesztés]
- Allegro non troppo (D-dúr)
A tétel szonátaformában íródott. Bevezető dallama egyszerű, természetes, a csellók és a nagybőgők indítják pianóban, majd a kürtök folytatják. De rövidesen egy hangulatos melódia bontakozik ki az eddigi „semleges” anyagból. Folyamatosan egyre erőteljesebbé válik a zene, és egyre színesebb lesz a zenekar hangzása. A csellók és a brácsák egy új f-moll témába kezdenek, ami majd átvált A-dúrba. A téma bemutatása után a kidolgozás a 302-es ütemnél kezdődik, a második téma pedig a 350-ikben tér vissza. A kódában a főtéma anyagához szépséges melódia társul, a cselló és bőgő játssza a témát, az első hegedű énekel. A tétel kb. 15 perces.
II. tétel[szerkesztés]
- Adagio non troppo (B-dúr)
A szintén szonátaformában íródott második tétel komorabb hangvételével némiképpen elüt a mű egészének hangulatától, de ezzel Brahmsnak feltehetően az volt a szándéka, hogy ezzel még jobban kihangsúlyozza a többi tétel, s ezzel az egész szimfónia felhőtlenségét, vidámságát, fokozza varázsát, ráadásul gyönyörű dallamok vannak itt is. A tétel komor bevezető témáját a csellók mutatják be az 1–12. ütemben, majd a fagott hoz egy ellentémát. A második téma (L'istesso tempó, ma grazioso) a 33. taktusban jelenik meg. Rövid kidolgozásos szakasz után a visszatérés erősen módosított. A tétel egy kódaszerű résszel zárul, a főtéma ismételt megjelenésével. A tétel hozzávetőlegesen 10 perc hosszú.
III. tétel[szerkesztés]
- Allegretto grazioso (Quasi Andantino) – Presto ma non assai (G-dúr)
A rondóformájú harmadik tétel elején a csellók pizzicatóval kísérik az oboa G-dúr dallamát. Ebben a tételben is megfigyelhető, Brahms milyen invencióval kezeli a ritmust: a tétel főmotívumát 3/4-ben mutatja be, majd néhány ütemmel később már 2/4-ben folytatja. A későbbiekben ötvözi a két képletet, amikor a gyors, páros ütemből átvezet a nyugodt hármasba: a vonósok még kettes lüktetésben játszanak, miközben a fúvósok már a hármast előlegezik. A zene a 194-es ütemnél visszatér az eredeti tempóhoz, majd békés hangulatban zárul a mintegy 5 perces tétel.
IV. tétel[szerkesztés]
- Allegro con spirito (D-dúr)
A zárótétel szonátaformában íródott, ebben érezni igazán a túláradó öröm hangját. A tételt a vonósok kezdik, majd a 23. taktusban váratlanul a teljes zenekar lép be, hatalmas fortéval. Ahogy az izgatottság elül, a hegedűk új témát adnak elő, amit majd a fúvósok ismételnek. A 155. ütemtől megismétlődik az első tétel főtémája, majd a tétel kidolgozásos része következik. A középrész a korábbi anyagot dolgozza fel, és a zene lassulása készíti elő a visszatérést. A 244. taktusban ismét az első téma és a zenekari forte következik. A második téma is feltűnik, a tétel pedig diadalmas hangulatban zárul (~9,5 perc).
Hangszerelés[szerkesztés]
A szimfónia előadói apparátusa: két fuvola, két oboa, két klarinét, két fagott, négy kürt, két trombita, három harsona, tuba, üstdob és a vonósok.
Előadása – tempóválasztástól függően – körülbelül 40 percet vesz igénybe.
Hallgassuk meg![szerkesztés]
| I. tétel | II. tétel | III. tétel | IV. tétel |
Források[szerkesztés]
- Kovács Sándor: Johannes Brahms: 2. (D-dúr) szimfónia. A hét zeneműve, 1976/1. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. 24–33. o.
- Pándi Marianne: Hangversenykalauz I. – Zenekari művek. Zeneműkiadó, Budapest, 1972. 148–149. o.
- fidelio – Pándi Marianne: II. szimfónia, D-dúr, Op. 73
- NPO – Symphony No. 2 in D, Op. 68 (angolul)
- Részletes műismertető – Symphony No. 2 in D Major, Op. 73 (angolul)
További információk[szerkesztés]
