Österreichische Nordwestbahn

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A k.k. privilegierte Österreichische Nordwestbahn (ÖNWB) (császári királyi szabad osztrák Északkeleti Vasút) egy magánvasúttársaság volt az Osztrák-Magyar Monarchiában. A társaság fővonala összekötötte Bécset Mittelgrunddal, amellett elvezetett a majdani osztrák-szász határra. A vasútvonalat 1909-ben államosították.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előznénye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Raphael Foges a k.k. priv. Kaiser-Ferdinands-Nordbahn (KFNB) igazgatójának a javaslatára egy szárnyvonalat épitettek Floridsdorf és Stockerau között. 1838 október 30-án a KFNB előkoncessziót kapott a vonal megépitésére.. 1841 lúlius 26-án ment végig az első vonat a KFNB PATRIA nevá mozdonyánal az egyvágányú pályán Stockerau.ig. Több német üzleti társaság is tervezte a 1860-as évek végéig a közvetlen vasúti összeköttetést Berlin és Bécs között Liberec Reichenberg-en át. Ausztria is akart egy rövid összekötő vonalat a Bécstől a Balti-tenger-i és Északi-tenger-i kikötők felé vezető pályától mely bekapcsolná a Közép-Csehországi szénbányákat és cukorgyárakat. Igy több más vaúttársaság is szállithatna, s függetlenné válhatnának a szállitók a StEG-ztől. 1865-ben a k.k. priv. Süd-Norddeutsche Verbindungsbahn (SNDVB) megkezdte a munkák előkészitését, de több konkurendse is akadt, különösen a StEG. 1867-ben több más pályázó egyesült és a kapott koncessziót a vasút megépitésére Bécsből Jungbunzlauig szárnyvonallal Pardubicebe és Trautenauba.

Törzshálózat (A hálózat)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Der Nordwestbahnhof in Wien (1875)

1868 szeptember 8-án koncessziót kapott egy vasút megépitésére és üzemeltetésére „Oesterreichische Nordwestbahn“ (Osztrák Északkaleti Vasút) néven Hugo Fürst Thurn und Taxis, Franz Altgraf Salm-Reifferscheid-tól, Louis von Haber és Friedrich Schwarz továbbá a Aktiengesellschaft der Süd-Norddeutschen Verbindungsbahn. A koncesszió tartalma egy gőzmozdonyüzemá vasút megépitése Bécstől indulva Znaim, Iglau, Deutschbrod, Czaslau és Kollin-on át Jungbunzlauig szárnyvonalakkal Zanimtól a Franz Josephsbahn-hoz, Deutschbrod-tól Pardubitzéig és egy megfelelő ponton a Kollin-Jungbunzlauer vonalhoz csatlakozva Trautenau felé.A koncesszió része volt még egy vonal megépitésének lehetősége Jungbunzlau és Bakow között és ott direkt összeköttetésrt létesiteni a Böhmischen Nordbahn vonalával.

A pályát egyvágányúnak épült, azonban minden hidat és alagutat úgy kellett megépiteni, hogy később kétvágányúvá bővithessék. Az Közlekedési Minisztérium csak akkor irta elő a második vágány megépitését, ha a nyereség két egymást követő évben meghaladja a 120000 Ft/mérföldet. A befektett tőke mégtérülését a koncesszió 90 éve alatt 5 % garantált kamattal tervezték fenntartva a jogot, hogy 30 év elteltével az állam bármikor megválthassa.. .[1]

Az Österreichische Nordwestbahn-Gesellschaft (ÖNWB) –t 1870 július 26-án alapitották 25 millió Ft törzstőkével. 89089 db részvényt bocsájtottak ki 200 Ft névértéken. .[2]

A Jedlesee–Stockerau vasútvonalat 1871ben az ÖNWB megvásárolta a Kaiser Ferdinands-Nordbahn (KFNB)-től . Az ÖNWB koncessziója erre a szakaszra 1871 junius 29-én lépett életbe. .[3]

A törzshálózat megnyitási dátumai

Kiegészitő hálózat (B hálózat)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Végül a Bécs-Jungbunzlau összeköttetés nem járult hozzá jelentősen a regiomális kapcsolatok fejlődéséhez. A Szász Királység nak koncessziója volt a Böhmische Nordbahn folytatására észak felé, igy az eredeti terv egy nagykapacitású fővonalról Berlin és Bécs között torzó maradt. .[4]

Az Österreichische Nordwestbahn ezért kérte, hogy saját közvetlen összeköttetés létesíthessen a Szász Királyi Államvasutakkal és a Porosz Államvasutakkal. Ezután 1870 június 25-én koncesszió kapott a kiegészítő hálózatra, habár ez a fővonal állami garanciája kizárta. Fizetési kötelezettsége erre a második pályára csak akkor volt, ha az egy éves bruttó nyereség 180.000 gulden per mérföldetet meghaladta.[5]

A kiegészítő hálózat legjelentősebb kapcsolata az Elbetalbahn (Elba völgyi vasút) –nak nevezett (Nimburg- Mittelgrund) volt, amely a közvetlen északi kapcsolatot biztosítja. Mivel itt Szászország elutasította a közvetlen folytatást a birodalmi határon át, az új vonalat a határ közelében a cseh Mittelgrund állomásnál kötötték össze a meglévő, határokon átnyúló grenzüberschreitende Bahnstrecke Děčín–Dresden –el . Egy másik fontos vonal a Bahnstrecke Chlumec nad Cidlinou–Międzylesie volt, amely közvetlen kapcsolatot biztosított az ÖNWB és a porosz vasúti hálózat között Sziléziában.

A kiegészitőhálózat vonalainak megnyitása

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zweisprachige Aufschrift „Rakouská severozápadní dráha“ / „Oesterreichische Nordwestbahn“ in der Halle des Bahnhofes Praha-Vysočany (2010)

Később az )NWB és az SNDVB több szakaszát összevonták, ám a teljes fúziót meghiúsitották az egykori k. k. priv. Pardubitz-Reichenberger Eisenbahn részvényesei . .[4]

Az államositás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állam már 1895-ben meg akarta vásárolni az ÖNWB-t, de ez évről évre halasztódott. Végül a kkStB 1895 október 15-én vette át az üzemeltetést az összes járművel. Az államosítás 1908 január 1-i visszamenőleges hatállyal történt.[6] A véget 1911-ben felszámolták.

Az akkor az állam által átvett hálózat magába foglalta a garantált hálózat 627,95 km, és a kiegészítő hálózati 308,4 km-ét is. Kétvágányúra bővültek a Wien–Stockerau, Časlau–Leitmeritz és Schreckenstein–Tetschen szakaszokat.

A vasúthálózat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Das Streckennetz von ÖNWB (schwarz) und SNDVB (rot). Die im Betrieb der ÖNWB stehenden Lokalbahnen sind mit schmäleren Linien gekennzeichnet.

Más tulajdonosok üzemeltetett vonalai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mozdonyok és kocsik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ÖNWB-sorozat és a KkStB számozás
megfeleltetése 1909
Ia 201
Ib 401
Ic,d 301
IIa
IIb,c 15
IIIa,b 16
IVa,b 133
Va 35
Vb,c,d,e 151
VI 271
VIIa,b,c,d,e 171
VIII 389
IXa 3.0
IXb 4.0
Xa,b,c,d,e 163
XIa,b 55
XIIa,b,c 102
XIII 155
XIVa,b 11
XV 162
XVIb 208
XVIIa,b 460
XVIIc 163
XVIId 360
XVIII 309
XIX 209

Amikor SNDVB a mozdonyok kapta érkezési beszerzési sorrendben folyamatosan beszámozta és elnevezte őket még ha az azonos volt az ÖNWB a mozdony számozásával is. Az 1872-es közös üzemeltetési megállapodás bevezette a közös számokat és számozási rendszert. Nevek csak 1874-ig valtak hozzárendelve Csak az IIb és IIc sorozat mozdonyai kapták az IIa nevet.

A közös sémában a következő sorozatok voltak:

  • Reihe I: gyorsvonati mozdonyok
  • Reihe II: személyvonati SNDVB mozdonyok
  • Reihe III: személyvonati ÖNWB mozdonyok
  • Reihe IV: tehervonati SNDVB mozdonyok három kapcsolt tengellyel
  • Reihe V: tehervonati ÖNWB mozdonyok három kapcsolt tengellyel
  • Reihe VI: tehervonati] SNDVB mozdonyok négy kapcsolt tengellyel
  • Reihe VII: tehervonati ÖNWB mozdonyok négy kapcsolt tengellyel
  • Reihe VIII, IX és X: SNDVB és ÖNWB mellékvonali- és tolatómozdonyok von

A szállítás szerint a különböző mozdonygyárak további kisbetűs sorozatszámot adtak:

A számok eredeti rendeltetése:

A 200 fölötti számok a jövendő háromcsatlós, a 400 fölöttiek pedig a jövendő négycsatlós mozdonyoknak voltak fönntartva.

A Ct-X sorozat az 500 számot kapta A 2C-személyvonati mozdonyok 601-től, a 2C-gyorsvonati mozdonyok 701-től kaptak számokat.

Ez volt a rendszer, de gyakran eltértek ezektől az irányelvektől. A kisbetűs "a" jelölés ikergépezetű, a "b" pedig a kompaund mozdonyokat jelölte

A XVI sorozatban már csak kompaund gépek voltak, így már csak az „b” opció volt.

A táblázat az államosítás részeként végrehajtott újraszámozást mutatja be.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Österreichische Nordwestbahn című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wolfgang Kos, Günter Dinhobl (Hrsg.): Großer Bahnhof. Wien und die weite Welt. Czernin, Wien 2006, ISBN 3-7076-0212-5 (Sonderausstellung des Wien-Museums 332), (Ausstellungskatalog, Wien, Wien-Museum, 28. September 2006 – 25. Februar 2007).
  • Peter Wegenstein: Die Nordwestbahnstrecke. Verlag Peter Pospischil, Wien 1995 (Bahn im Bild 91, ZDB-ID 52827-4).
  • Alfred Horn: Die österreichische Nordwestbahn. Bohmann Verlag, Wien u. a. 1967 (Die Bahnen Österreich-Ungarns 1).
  • Pavel Schreier: Příběhy z dějin našich drah, Mladá fronta, Praha 2009, ISBN 978-80-204-1505-9

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]