Vojtech Tuka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vojtech Tuka
Vojtech Tuka in uniform.jpg
Az első szlovák köztársaság miniszterelnöke
Hivatali idő
1939. október 28.1944. szeptember 2.
Elnök Jozef Tiso
Előd Jozef Tiso
Utód Štefan Tiso
Szlovákia külügyminisztere
Hivatali idő
1940. július 29.1944. szeptember 2.
Előd Ferdinand Ďurčanský
Utód Štefan Tiso

Született 1880. július 4.
Hegybánya,  Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt 1946. augusztus 20. (66 évesen)
Pozsony,  Csehszlovákia
Párt Szlovák Néppárt

Foglalkozás jogász, politikus
Vallás katolicizmus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vojtech Tuka témájú médiaállományokat.
Tuka Keitel vezértábornaggyal és Ribbentrop külügyminiszterrel Berlinben, 1940-ben
Tuka és Hitler találkozója 1941-ben

Vojtech Tuka (magyar nevén Tuka Béla; Hegybánya, 1880. július 4.Pozsony, 1946. augusztus 20.) szlovák jogász és politikus, az első szlovák köztársaság miniszterelnöke és külügyminisztere, a pozsonyi Szlovák Egyetem rektora, a Szlovák–Német Társaság elnöke volt.

Életpályája[szerkesztés]

Karrierjének kezdete[szerkesztés]

1880. július 4-én született Hegybányán szlovák családban. Származása ellenére magyar neveltetést kapott, eredeti keresztneve Béla. Jogot tanult Budapesten, Berlinben és Párizsban, majd a budapesti államrendőrség bűnügyi osztályán dolgozott. 1914-től a pozsonyi egyetemen a nemzetközi jog és a jogbölcselet tanára volt,[1] ám az egyetem 1921-ben Pécsre költözött. Tuka ezután Csehszlovákia területén maradt, kiadói és szerkesztési munkákat vállalva. Részt vett a magyar pártok megalapításában és a titkos katonai szervezkedésekben is. 1922-ben belépett a Szlovák Néppártba, és először a párt alelnöke, majd 1925-től parlamenti képviselője lett, ebben a minőségében dolgozta ki pártjának első autonómiatervezetét. Ő volt a párt Slovák című lapjának főszerkesztője. 1923-ban ő hozta létre a párt félkatonai szervezetét, a Rodobranát, amelynek a börtönbüntetéséig a vezetője volt. E szervezet tagjai fekete inget viseltek az olasz fasiszták mintájára és megnyilatkozásaikban is egyre inkább ez a vonal érvényesült.

Börtönbüntetése[szerkesztés]

A csehszlovák hatóságok kezdettől megfigyelték és úgy tartották, hogy a magyaroknak kémkedik. 1928. január 1-jén cikket tett közzé a Slovákban „A Martinská Deklarácia tizedik évében” címmel, amelyben azt állította, hogy az 1918-as turócszentmártoni deklaráció titkos záradéka alapján 1928. október 31-én Szlovákia függetlenné válik, ha addig autonómiát nem kap. A csehszlovák kormány perbe fogta, 1928. október 5-én titkosszolgálati úton szerzett bizonyítékok alapján 15 év fegyházra ítélték. Több tanú állítása szerint 1922-ig nem beszélt szlovákul és többször letartóztatták mint magyar nacionalistát.

Edvard Beneš, aki az 1935-ös választási győzelem érdekében meg akarta nyerni a szlovák nacionalistákat, beleegyezett ügyének felülvizsgálatába, beismerő vallomásáért cserébe, hogy így igazolják, nem alaptalanul ítélték el. 1937-ben Ivan Dérer szlovák származású igazságügyminiszter ellenezte szabadulását, azonban 1937 decemberére ő is beadta a derekát és Beneš kegyelemben részesítette Tukát, lakóhelyéül azonban a büntetés maradék idejére Csehországot jelölte ki, kijelölt munkahellyel és lakással. Tuka előbb egyszobás, majd háromszobás lakást kapott Plzeňben, felesége pedig hozzáköltözhetett. A börtön könyvtárában dolgozott könyvtárosként, más források szerint a kerületi bíróságon is alkalmazták mint írnokot. Hazatérésére 1938. szeptember 29-e, a müncheni egyezmény elfogadása után nyílt lehetősége, amikor Szlovákia autonómiát kapott a Cseh-szlovák Köztársaságon belül.

Visszatérése a politikába[szerkesztés]

Tuka és felesége Pöstyénbe mentek, ahol, bár a sajtónak azt nyilatkozta, hogy kizárólag tudományos területen akar a jövőben munkálkodni, sok régi párttársa, a Gestapo emberei és a Völkischer Beobachter szerkesztője is felkeresték. Jozef Tiso látogatása idején megkapta a Hlinka-gárda egyenruháját. Párttársai kérésére Bécsbe utazott, hogy az első bécsi döntésnél a szlovákok javára befolyásolja az eseményeket, ám nem volt lehetősége beszélni. Ezt követően visszatért a politikába, többször is tárgyalt a német vezetőkkel és 1939 februárjában Hitlerrel is találkozott. Létrehozta a Szlovák–Német Társaságot, melynek elnöke is lett. A cseh kormányzat, a titkos egyezkedéseket megelégelve márciusban puccsot hajtott végre,[2] Tukát és Alexander Machot Brünnbe vitték. A függetlenség március 14-i kikiáltását követően térhetett vissza Szlovákiába.

A németek március 11-én átadott listájukban Tukát szerették volna szlovák igazságügyminiszternek, ám Tiso ellenszenve miatt végül nem ő, hanem Mikuláš Pružinský kapta a tárcát. Tiso inkább tudományos pályára próbálta terelni Tukát, és 1939. március 30-án kinevezte a pozsonyi Szlovák Egyetem jogfilozófiai professzorává, majd május 27-én a rektorává. Tuka részt vett az új állam alkotmányának előkészítésében is. Az ekkoriban gyakran tartott nagygyűléseken rendszeresen szónokolt, kirohanásokat intézve a zsidók és a csehek ellen. Az 1939. október 26-án tartott elnökválasztáson Tisót elnökké választották, ő pedig két nap múlva kinevezte Tukát miniszterelnökké.

Miniszterelnökként[szerkesztés]

Miniszterelnöksége idején megjelentek a német mintára létrehozott faji törvények, melyek előkészítésében Tuka jelentős szerepet vállalt. 1940. július 28–29-én Hitler Salzburgba rendelte a szlovák kormányt, és leváltatta Ferdinand Ďurčanský külügyminisztert, mivel túl jó kapcsolatot ápolt a pozsonyi szovjet nagykövettel. Helyette Tukát tette meg külügyminiszternek, aki odahaza meghirdette a szlovák nemzetiszocializmus programját. 1942-ben vette kezdetét a szlovákiai zsidóság koncentrációs táborokba történő deportálása. Tukára a németeknek Tisóval szemben volt szükségük, arra az esetre ha ő megtagadja az engedelmességet. A Tiso vezette konzervatívok azonban végig kiálltak a németek mellett, így Tuka hatalma folyamatosan csökkent és 1942 után sok radikális átállt a konzervatívok oldalára. Tuka ezután csak a Hlinka-gárda alacsonyabb beosztású tisztjeire támaszkodhatott.

1943-tól a nemzetiszocializmus hirdetése egyre csökkent az állami médiában. 1944. május 12-én Hitler Klessheimben találkozott Tisoval és Tukával és a szlovák katonai erőfeszítések fokozását, ütőképes véderő bevetését követelte. Tuka a szlovák nemzeti felkelés alatt, szeptember 2-án veszítette el miniszterelnöki pozícióját a német bizalom elvesztése miatt, utódja Štefan Tiso lett. A háború befejeződése után perbe fogták, halálra ítélték és 1946. augusztus 20-án kivégezték.

Írásai[szerkesztés]

  • A szabadság (Budapest, 1910).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Révai
  2. Ádám Magda: The Munich Crisis and Hungary: The Fall of the Versailles Settlement in Central Europe. In: Igor Lukes – Erik Goldstein (szerk.) The Munich Crisis, 1938: Prelude to World War II. London: Frank Cass, 1999. 117. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vojtech Tuka témájú médiaállományokat.