Szerkesztő:Papp Zozo

	Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye;
Vallás	kereszténység
Felekezet	református
Lelkészi vezető	Nt. Páll Attila-Csaba
Tisztsége	esperes
Nemlelkészi vezető	Ősz Sándor
Tisztsége	főgondnok
Tagság	27 993 https://web.archive.org/web/20120323093634/http://portal.reformatus.ro/adatok/cimtar/eme/szekelyudvarhelyi-2010.htm [2012. március23-i dátummal az [2]] (Hozzáférés: 2024.január.29)]
Nyelv	magyar
Státusz	Az erdélyi református egyházkerület egyházmegyéje
Ország	Románia
Székhely	Székelyudvarhely

Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye[szerkesztés]

A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye a Romániai Református Egyház erdélyi egyházkerületének egyik legnépesebb egyházmegyéje. 45 anyaegyházközséget foglal magába, melyből 13 minősített, ide tartozik Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium. Az egyházmegye esperese Nt. Páll Attila-Csaba.

Vezetőség[1][szerkesztés]

Esperes: Nt. Páll Attila-Csaba

Főgondnok: Ősz Sándor

Gondnok: Kacsó Péter

Az egyházmegye keletkezéstörténete[szerkesztés]

Székelyudvarhely területére vonatkozó XVI. századi egyháztörténeti források rávilágítanak arra a nagy küzdelemre, ami a reformáció és a római katolikusok között folyt, és amely Erdély egyetlen területén sem volt olyan éles, mint Székelyudvarhely hegyi falvaiban és székvárosaiban. Az 1563-as tordai országgyűlés foglalkozott a székely urak között felmerült vallási feszültség elintézésével, a megoldás módjára pedig egyetlen székely terület, ahol a két felekezet hívei együtt élnek. Az országgyűlés megengedte, hogy mindenik fél azt a vallást válassza, amelyik neki tetszik, és ahhoz tartozó lelkészt válasszon. Megengedték, hogy a két felekezet felváltva használhassa a szentmiklóshegyi templomot, ettől az évtől kezdve használhatták a protestánsok is a szentmiklóshegyi plébánia-templomot. 1571 után Erdélyben megindult az egyházszervezetek hitvallási megoszlása, ezek mindenike minél több gyülekezetet és lelkészt akart biztosítani a maga számára –szó esik a jezsuitákról. "Maior pars" elv: az egyházi birtok megosztásában alkalmazták, oly módon, mely szerint a többséget magáénak valló és azt bizonyító egyháznak juttatta kizárólagos tulajdonul a község régi templomát, kötelezte a közösséget, hogy a többség és kisebbség közös teherviseléssel építsen új templomot, a közös templom használatából kizárt kisebbséget. A község plébánosi, tanítói tisztség betöltéséhez a többség vallása kellett meghatározza, az így magválasztott lelkész vagy tanító a más felekezethez tartozóknak is a papja, illetőleg tanítója volt. Az 1581. évi határozat pontosan egybeesik a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye kialakulási idejével, erre van két bizonyíték: 1580-90 körül már megalakult az udvarhelyi református egyházmegye -1651. évi tanúvallomás szerint Baczoni János református lelkipásztor esperes 60 évvel azelőtt zetelaki pap volt; az agyagfalvi protocollum 1815. évből visszautal az egyházmegye egy 1579. évi határozatára, amely szerint 1695-ből származik az egyházmegye községeinek legrégebbi összeírása, megállapítható belőle, hogy nem foglalta magába az egész középkori területet. A középkori terület községei azok, amelyekről az egyházi küzdelmek a dokumentum hiány és késői összeírások alapján feltehetőleg megállapítható az a tény, hogy mindvégig reformátusok voltak. Udvarhelyszék keleti, északkeleti és nyugati peremén hosszú időn át folyt a küzdelem a különböző egyházak között a községek többségének megszerzése, a parokus jog és az egyházi vagyon megtartása miatt, így csak ezek után lehetett számítani az egyházmegye kialakulásának idejét. Székelyudvarhelyen Mindenszenti Benedek várkapitány indította meg a rekatolizációs folyamatot 1592-1600 között, amikor a katolikusok ismét birtokukba veszik a szentmiklóshegyi plébánia-templomot, az 1581. évi határozat után másfél évtizeddel újra megerősítette az erdélyi római katolikus helyzetet - ez az időszak, amikor Báthori Zsigmond csatlakozik a törökellenes ligához. Az 1610-es besztercei országgyűlés súlyos határozatokat mondott ki a római katolikusok ellen, így pl. "Udvarhelyen katolikus papnak ne szabadjon lenni", nem kellett elhagyniuk azonban Udvarhelyszéket. A vegyesvallású községekben megerősítette a reformátusok helyzetét, jogot kaptak arra, hogy elfoglalhassák a szentmiklóshegyi templomot, a plébános helyére református esperes került, Baczoni András személyében, aki előzőleg Zetelakán volt katolikus pap, az 1610-1613 közötti időszakban töltötte be az udvarhelyi lelkészi állását. Báthori Gábor 1613. február. 11-es rendeletében figyelmezteti a világi magisztrátust, hogy csak "ortodoxia religion való prédikátort fogadjanak el, pápást ne engedjenek", amíg Bethlen Gábor a következő évben kiadott rendeletében kifejezte, hogy papnak semmit sem szabad végezni, és a városba be sem mehet. Valláspolitikájának alaptörvénye az 1615. évi kolozsvári országgyűlés határozata szerint szakít a többség egyház hatalmával, a kisebbség saját templomot építhet, saját papja vezetése alatt élheti az egyházi életét. 1624-ben kiadott Székelyudvarhely vallási viszonyainak rendezésére egy rendeletet, amely kimondja, hogy a katolikusoknak nincs papjuk, a protestánsok birtokolják 1610 óta a szentmiklóshegyi templomot, kápolnát pedig nem építhetnek, külön egyházhoz tartozásuk miatt megengedte Bethlen Gábor, hogy a Székelytámadt várban tartsanak istentiszteletet, kérésükre pedig ahhoz is hozzájárult, hogy Bethlenfalvára járhassanak misézni, és a katolikus pap pedig bejárhat a ceremóniák végzésére, 4 év múlva változtatott rendeletén, szigorított és akkor már csak a temetést és keresztelést engedte meg neki a város területén. Brandenburgi Katalin 1630. március. 30-i rendelete kimondja, hogyha bármelyik faluban és Udvarhelyt akármelyik felekezet száma túlhaladja a másikat, a maior pars szerint annak ítéljék a templomot, ha pápisták száma meghaladja a kálvinisták számát, akkor a templom őket illeti, a kálvinisták pedig más hely után kell nézzenek, ahol alkalmas templomot építenek és az ő nevükkel imponálják, a főurak pedig parancsolják meg minden felekezetnek közös munkával és költséggel kell megépíteni. Az új templom építésével egyik felekezet sem törődött, mert valószínűleg mindkét egyház magát vallotta potior pars-nak, követelvén a szentmiklóshegyi templomot, ezen Brandenburgi Katalin rendelete úgy segített, hogy addig bezáratta a templomot, míg az új templom nem épül meg, mindkét felekezet addig egy-egy termet kapott a Székelytámadt várban istentisztelet tartására, ha az új templom kész lesz, a fejedelem vallatást tart, a potior pars pedig végérvényesen birtokába veheti a templomot. A rendelkezések végrehajtására egy 5 tagból álló bizottságot nevezett ki. 1633-ban a piactéren felépült az új templom, I. Rákóczi György egy ugyanolyan 5 tagú bizottságot küldött ki a vitás lélekszám és egyházi javak megosztására, Apafi György vezetése alatt a vizsgálatokat megejtették és a szentmiklóshegyi templomot a katolikusoknak ítélték oda, többségben volt a lélekszámuk. A vallási eltérések simítására egy 8 pontból álló egyességet hoztak létre. Pl. 1. „... mivel egyik az másik templomioknak építésekben mindenik fél eommuniter munkálkodtanak, tehát ennek utánra egyik fél is a másiknak templomához soha semmi úton módon semmi praetenciókat fenn tíie tartsanak se magok, se pedig posteritásofc... Ha ugyan valamelyik fél ínegkevesednék is, de ugyan affelől ezen libertások legyen akár melyik félnek az templom felől, melynek megállására mindenik fél egyaránt kötelezek magokat." Hasonló küzdelmek voltak a reformátusok és katolikusok között Udvarhelyszék északkeleti területén: Zetelaka volt katolikus papja, Baczoni András reformtus lelkész, esperes lett a 16. század végén és a 17. század elején, utódjának pedig Oroszhegyi Péter katolikus papot választották, azt fontos megjegyezni, hogy a községben vegyes vallásuak éltek. Mikes Sigmond kérte, hogy engedjék meg, hogy a katolikus pap járhasson misézni Zetelakára, a falu többsége ekkor még református, hozzájárultak ahhoz, hogy alkalmazzák a papot egy kikötéssel: magyarul prédikáljon, misét ne mondjon és magyarul énekeljen, de ezek ellenére is megtudta változtatni a község vallási többségét, ezután már miséztek is Zetelakán. Az egyházmegye 1695. évi névjegyzékében Zetelaka neve már nem szerepel. Oroszhegy és Szentkirály reformációjáról, Possevino ír Transilvania című munkájában, hogy 1583-ban „Oeszi András, ez az istentelen ember" foglalta el a római katholikus templomot. 1606-ban járt Oroszhegyen református vizitáció. A vizitáció emlékét őrző oklevelet Tasnádi Veres Mihály református püspök és öt esperes társa adta ki annak szabályozására, hogy a lelkész a két község közül mikor melyikben köteles szolgálni. A rendelkezést azonban mintegy két évtizeddel később Szentléleki Fejér Miklós 1622 és 1634 között római katholikus vikárius generális erősítette meg, úgy tűnik, hogy katolikus lekészt kapott a két falu, ami ahhoz vezethető, hogy nincs semmilyen adat arról, hogy reformátusok maradtak volna a faluban. Az egyházmegye nyugati területén is voltak hasonló harcok: Székelykeresztúron a község temploma a maior pars elve szerint az unitáriusoké lett, a reformátusok 1630-42 között új templomot építettek fel, ezután került sor a reformátusok és unitáriusok közötti egyházi vagyon felosztására, a két egyház között elosztották a harangokat, a nagyobb harangot az unitáriusok kapták meg, míg a kisebbet a reformátusok. A fejedelmi biztosok gondoskodtak arról, hogy készítenek egy ugyanolyan nagyságú harangot, mint az unitáriusoké. I Rákóczi György mindent megtett azért, hogy a református érdekeket megvédje, legnagyobb támogatója Bethlen János volt. Fennmaradt egy 1646-os évi rendelkezés, mely az öreg templomot a hozzátartozó toronnyal, pap- és mesterházzal a reformátusoknak juttatta, azonban nem biztos, hogy ezt a rendelkezést végrehajtották. Muzsnával kapcsolatban így panaszoltak az unitáriusok az 1640-es évek végén: „Musnában is sub specie Articuli templomunk elvétetett, melly hellyében is kívánunk templomhellyet és arra való költséget." Itt 1642-ben tartatott vizsgálat során megállapították, hogy az unitáriusok háromszor annyian vannak, mint a reformátusok, a templom így nekik ítéltetett oda. Ugyanakkor kötelesek arra, hogy a reformátusokat segítsék a templom építésében. Az unitáriusok minden figyelmeztetés és kérés figyelmenkívül hagyásával évről évre elmulasztották a segítségadást, soha nem tudott megépülni a második számú templom. Így elveszítették a már meglevő templomhoz való jogukat és azt 1648-ban át kellett, hogy adják a reformátusoknak. Az északi területeken is voltak harcok az unitáriusok és reformátusok között, de ez csak a szombatosok pere után kezdődött meg, miután a szombatosokat elítélték 1638-ban a dési országgyűlésen, viszont 1639-ben kegyelmet kaptak azok, akik áttértek valamelyik elfogadott vallásra. Az áttérések lezártával 1639-ben a fejedelem kiküldte az elöljáróit, hogy állapítsák meg az egykori zsidózó falvakban, hogy melyik az az egyház, amelyik a többséget képviseli. A vizsgálat igazolta, hogy a szombatosok négy jelentős központja közül kettőben: Székelyszenterzsébeten és Nagysolymoson, amelynek a filiája Székelyhidegkút, a reformátusok szerezték meg a többséget, így övék lett a templom és az ő vallásukhoz tartozó lelkész került a parokiára. Kissolymoson két vizsgálatot tartottak, 1639-ben az unitáriusoknak ítéltetett a templomot, az 1640. évi számbavétel azt igazolta, hogy a reformátusok vannak többségben, Kissolymos református lett.A XVII. századi egyházmegye határai túlnyúltak Udvarhelyszék határain, 8 anyaegyházközség: Alsórákos, Fehéregyháza, Héjjasfalva, Moha, Nagybun, Olthévíz, Sárpatak, Valdorff, 1808-ban csatolták el ezeket az egyházközségeket a nagyszebeni egyházmegyéhez, 1921-ben pedig Homoródszentmárton, Szederjes, Székelymuzsna és Székelyszenterzsébet az erdővidéki egyházmegyéhez került a román kultuszkormányzat rendelete kimondta, hogy támogatást csak azon egyházmegyei hatóságoknak biztosít, melyek felügyelete alatt legalább 20 egyházközség van.