Udvari bolond

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zsigmond magyar király udvarában létezett Hofämterspiel (Bécsi Udvari Kártya) nevű kártyajáték magyar udvari bolond lapja
VIII. Henrik angol király bizalmát élvező udvari bolond, Will Somers
Diego Velázquez: Sebastian de Morra udvari bolond (1645)

Udvari bolondok már az ókorban is előforduló olyan személyek voltak, akiknek feladatuk volt a nagyurak udvaraiban, különösen lakoma alatt és után, tréfáikkal szórakoztatni. Általában kiváltságos joguk volt az urukat vagy királyukat érintő kényesebb témákat is érinteni, sőt néha ízléstelen vagy pikáns módon tárgyalni. Ennek néha megvolt a maga előnye, mert egy jólsikerült tréfával vidám kedvre hangolva uralkodóját, olyan témák felé irányíthatta annak figyelmét, amelyet más egyéb szerepet betöltő udvaroncnak említeni is tilos volt. William Shakespeare komédiái híressé tették a 16-17. századi udvari bohóckodást.[1]

Története[szerkesztés]

Némely udvari bolond szellemessége nemcsak uralkodója szivében, de a történelem lapjain is helyet biztosított magának. Igy például Triboulet és utóda Brusquet[2] II. Ferenc francia király udvarában, azután ugyanazon időben Bölcs Frigyes szász választó fejedelem udvarában Klaus Narr, kinek bohóságai több kötetben meg is jelentek. Egy ilyen tréfás történet, hogy a választófejedelem drágakövet vásárolván megkérdezte Klaus Narrt, hogy mire becsüli azt – a bolond találó feleletet adott, mondván: „Oly drága és értékes, amilyenre egy gazdag bolond becsüli, s ahogy megfizeti”.[3] Egyes főúri házaknál még a 18., sőt a 19. században is tartottak bohócokat. Igy példáué Szigligeti Ede A dráma és válfajai című drámaelméleti munkájában (Budapest 1877, 447. old.) elmondja, hogy gyermekkorában még látta a nagyváradi prépost grófnak udvari bohócát. A hagyomány sokat mesél I. Mátyás magyar király, I. Apafi Mihály és Stiborici Stibor vajda Beckó nevü udvari bohócáról.[4][5][6] Az 1468-i cseh-magyar egyezkedéskor Mátyás király és I. György cseh király a két udvari bolondjukat eresztették egymásnak párbajozni. Antonio Bonfini történetíró szerint „Jelen volt a pápai legátus is, s nagyon nehezményezte, hogy a hitet a bohócok szerencséjére bízzák. A tréfa oly komolyra fordult, mintha valamennyiük testének és lelkének üdvéért, méltóságáért mérkőztek volna a bohócok.[7]

Még különösebb eset történt Brünn (Brno) ostrománál 1468-ban. A szemben álló seregek vezérei - Mátyás, illetve Podjebrád György cseh király - egy nap tárgyalásra ültek össze a két tábor között felállított díszes sátorban. A közös ebéd végeztével egy cseh főnemes azt indítványozta, hogy a felek közti vitás kérdésben döntsön a két király udvari bolondjának párviadala. Erre sor is került, az izgalmakban bővelkedő küzdelmet Bonfini részletesen leírja. A viaskodás majdnem tömegverekedéssé fajult, a két király nehezen tudta kíséretét lecsendesíteni, s végül Podjebrád György elítélte a párbaj ilyen esetben történő alkalmazását.
– Bitskey István: Tradíció és reprezentáció (Humanista szerzők Mátyás király udvari ünnepségeiről)[8]

Ha a róluk keringő mondák nem is volnának hitelesek, eléggé bizonyítják kihatásukat koruk szellemi életére, mely megörökítette emléküket. (Karl Friedrich Flögel: Geschichte der Hofnarren (Liegnitz 1789); Friedrich Wilhelm Ebeling: Die Kahlenberger, zur Geschichte der Hofnarren (Berlin 1890); Friedrich Nick: Die Hof- und Volksnarren (2 köt., Stuttgart 1861)).

Mikszáth Kálmán Akli Miklós című regényében I. Ferenc német-római császár császári és királyi mulattatójának történetét dolgozta fel.[9]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Udvari bolond témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés]